Ezt válaszolta Orbán Tarsoly Csabának
Nem csak Tarsoly Csaba írt levelet a miniszterelnöknek, de ő válaszolt is. A Népszava kérésére elküldött levél röviden annyit mond, hogy Orbán tájékoztatta a gazdasági minisztert a kialakult helyzetről, aki hamarosan jelentkezik Tarsolynál.
Tisztelt Elnök-verérigazgató Úr!
A Miniszterelnök úrnak 2015. március 9-én kelt levelét köszönettel megkaptuk.
Miniszterelnök úr annak tartalmáról tájékoztatta a gazdasági minisztert Varga Mihály miniszter úr az Ön által javasolt tárgyalásra még a mai napon kijelöl egy tárgyalópartnert, aki várhatóan még a mai napon jelentkezik Önnél.
A Questor-ügy kormányzati magyarázata számos sebből vérzik, ahogy erről írtunk. Most sem világos, mikor is utasított Orbán? A miniszterelnök nem jelölte meg az időpontot, hogy pontosan mikor is utasította a kormánytagokat, csak annyit mondott az MTI szerint, hogy a kormányülésen rendelte el. Ennek azért van jelentősége, mert február 24. (ekkor robbant ki a Buda-Cash-botrány) és március 9. között (a Quaestor bedőlése) eltelt 12 nap, és fontos szerepe van annak, hogy Orbán mikor és milyen formában értesült a szektorral kapcsolatos problémákról.