Nem sok haszna volt Orbánék 100 fős kazah felvonulásának

11080505 10153160733841093 1135763871004373108 o
2015.04.08. 13:17

Az Index információi szerint a miniszterelnököt kísérő üzletemberek közül sokan panaszkodtak a kazahsztáni látogatás után, hogy semmi értelme nem volt milliókat költeni a kiutazásra, mert semmilyen eredményük nem volt az asztanai találkozóknak.

Orbán Viktor múlt kedden utazott Kazahsztánba. Az útra különgépet bérelt ki a kormány – az Austrian Airlines Boeing 767-esét –, hogy a száztagú delegáció is elférjen. A miniszterelnök kíséretben ott volt ugyan a kormány néhány tagja, Mészáros Lőrinc és felesége, valamint Ókovács Szilveszter operaigazgató is, a létszám zömét mégis üzletemberek adták.

A keleti nyitás jegyében szervezett kazah útra új piaci kapcsolatok ígéretével szerveztek be számos mezőgazdasági, élelmiszer- és gépipari, valamint energetikai céget, de ez nem volt ingyen. Úgy tudjuk, hogy a résztvevőknek ki kellett fizetniük a több mint félmilliós repülőjegyet és az asztanai tartózkodás költségeit. A cégeket többnyire kétfős küldöttségek képviselték.

Forrásaink szerint a túlnyomó többségnek nem volt lehetősége semmilyen üzleti tárgyalásra, mert lényegében nem volt alkalom, hogy helyi üzletemberekkel találkozzanak.

A Miniszterelnökség a Quaestor-botrány és a külügy szervezeteit érintő balhék miatt a jelek szerint nem bízik a kereskedőházakban, ezért lényegében átvette a miniszterelnöki látogatás üzletszerző részének szervezését is. Ebből kifolyólag lényegében megkerülték a kazah oldallal kapcsolatokat építő magyar cégeket.

Orbán Viktor a látogatás után éppen a keleti nyitás fontosságát hangoztatta, azt állítva, hogy Magyarország ezzel kíván alkalmazkodni a globális világgazdaság változásához. Bejelentette, hogy megkötöttek több kormányzati szintű megállapodást, de az üzletszerzéssel kapcsolatban egyedül a Molt emelte ki. A miniszterelnök elmondta: kérte kazah kollégáját, hogy országában további lehetőségekhez juthasson a magyar olajvállalat.