Kisiklott Orbán kínai pénzből megálmodott szupervonatos terve?

2015.05.16. 15:50

Semmi sem lett a 2011 óta, több százmilliárd forintnyi kínai forrásból megálmodott, Budapestet a tehervonatoktól tehermentesítő gigaberuházásból, írja a Népszabadság. A kormány elképzelése akkor az volt, hogy az óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályán a tehervonatok a jelenlegi négy nap helyett huszonnégy órán belül tehetik meg az utat Záhonytól Hegyeshalomig.

A lap szerint Ven Csia-pao akkori kínai kormányfő és Orbán Viktor 4 éve egy egymilliárd eurós hitelkeretben is megállapodtak, de a kormányzati ígéretek ellenére 2014 tavaszán elmaradtak az első kapavágások. A fővároson áthaladó vasúti pályákat tehermentesítő beruházás is ugyanott tart most, ahol 2012-ben: a becslések szerint 360-400 milliárd forintos beruházáshoz tanulmányok, engedélyek egész sora hiányzik és még a nyomvonal sincs kijelölve.

A Népszabadság megkérdezte a Külügyminisztériumot az ügyről, ahonna ezt a választ kapta: ennek ellenére nem adta fel.

A Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal megépítése továbbra is napirenden van, a Budapest–Belgrád-vasútvonal kiemelt státusza ellenére is.

Közlésük szerint az, hogy az „összeurópai vasútfejlesztési koncepcióba is szervesen illeszkedő Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztésként, illetve a Kína és a közép- és kelet-európai államok közötti együttműködés zászlóshajóprojektjeként jelenleg kiemelt prioritást élvez”, nem jelenti azt, hogy a V0-s megépítésének tervét elvetették volna. „A beruházást mind a magyar, mind pedig a kínai fél szakmailag fontosnak tartja.”

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla