Semjénnek megint nem volt igaza: ismét bundázott állampolgárság miatt nyomoznak
A Készenléti Rendőrség embercsempészet és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt nyomozott egy 48 éves nő és társai ellen.
A gyanúsítottak - egy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei okmányiroda munkatársaiként - 2011. és 2015. között pénzért, közvetítők segítésével magyar állampolgársági papírokat intéztek el olyanoknak, akik amúgy ezekre nem voltak jogosultak. Így 55 ember jutott jogosulatlanul magyar okmányokhoz.
A nyomozók június 3-án öt embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt bűnügyi őrizetbe vettek. A további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.
Ez már a második hasonló eset csak a közelmúltból. Egy hónapja Dombrádon nyolc embert tartóztattak le szintén azért, mert pénzért adták a kettős állampolgárságot külföldieknek.
Semjén szerint a világ
A kettős állampolgárság intézményét övező korrupcióról, és az egész honosítási rendszer átgondolatlanságáról az Index írt először lelepzező cikksorozatot. Cikkeink rámutattak, hogy a határon túl egész csoportok szakosodtak az EU-s állampolgárságot biztosító papírok elintézésére, itthon pedig a bénán összerakott törvénynek köszönhetően állami hivatalnokok keresnek sokat a csaláson. Miközben az egészben éppen azok járnak rosszul, akikért elvileg a rendszert kitalálták: a határon túli magyarok.
A kormány részéről akkor Semjén Zsolt válaszolt, aki szerint ilyen ügy nincs, mindez csupán baloldali propaganda.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
4 perce
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
2 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
Holttestet találtak a Börzsönyben
A férfi még január végén tűnt el, akkor keresőakciót is indítottak miatta.
40 perce
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
50 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
3 órája
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
3 órája
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
1 órája
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49