Balesetet szenvedett leszállás közben egy magyar katonai repülő

2015.06.25. 15:59 Módosítva: 2015.06.25. 17:32

Balesetet szenvedett leszállás közben a Magyar Honvédség egyik kiképző repülőgépe csütörtökön - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A két pilóta elhagyta a gépet, de egyiküket a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (Honvédkórház) égésplasztikai osztályára szállították, a másiknak nem esett baja. Szolnokon történt a baleset egy  Jak-52-essel.

Ma délelőtt 11:10-kor kiképzési repülés kezdődött, két pilóta volt a fedélzeten. Egy óra repülés után megkezdték a földre szállást, de közben észrevették, hogy a gép motorteréből láng csapott fel. A gépet sikerült letenni, a tüzet pedig a katonai bázis személyzete eloltotta, de az egyik pilóta, az első ülésen ülő súlyos égési sérüléseket szenvedett - tudatta Benkő Tibor vezérkari főnök a kórház előtt tartott sajtótájékoztatón.

A honvédségen belül a repült órák száma megnövekedett, a légi járműveknél pedig a legkisebb gond is nagy balesethez vezethet - magyarázta a vezérkari főnök azt, hogy miért lehet manapság egyre több katonai repülőbaleset.

A balesetet szenvedett gépet 1994-ben állították szolgálatba, 200 repült óránként vizsgálják felül műszakilag, az utolsó ilyen tavaly októberben volt, azóta 97 órát repült. A honvédségnek három ilyen kiképzőgépe van.

Legutóbb június 10-én adtunk hírt arról, hogy kényszerleszállást hajtott végre a Magyar Honvédség Saab JAS 39 Gripen a kecskeméti légibázison. A pilóta sikeresen katapultált, az ernyője is kinyílt, de túl közel volt már a talajhoz, ezért súlyos sérüléssel vitték a Honvédkórházba. 

Ez előtt májusban volt hasonló eset Csehországban, akkor egy kétüléses Gripen tört össze, mert leszállás közben nem tudott megállni, és a kifutópálya vége után felborult, és összetört. Előtte pár héttel készített az Index interjút a Gripen-pilóták egyikével, aki elmondta, hogy a katapultálás az utolsó utáni lehetőség.

Nem lehet belőle katapultálni

2003-ban történt Szolnokon egy nagyobb baleset Jak-52-essel, amikor két pilóta vesztette életét, ekkor is kiképzési repülés folyt. A Jak-52-es kiképző repülőgépből nem lehet katapultálni, mert ez egy egyszerű, légcsavaros kisrepülőgép.