Auguszta
-3 °C
2 °C

Azt hittem, nincs szerencsém, de mások is így jártak

2015.06.25. 14:19
Az egész magyar agrártámogatás-politika úgy épül fel, hogy akinek van valamilyen tőkéje vagy vagyona, az tud támogatásokra pályázni, akinek van politikai kapcsolata, az tud hozzájutni állami földekhez, míg azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre, és arra, hogy jöjjön egy kis pénz korszerűsítésre vagy veszteségkompenzációra, azok nem tudják ezt igénybe venni – állítja Sallai Róbert Benedek, az LMP agrárügyekkel foglalkozó országgyűlési képviselője.

Sallai Róbert Benedek ismertsége az utóbbi hetekben-hónapokban a kormányzat intenzív támadásainak köszönhetően jelentősen megugrott. Mostanában nincs parlamenti ülés, szakminiszteri megszólalás anélkül, hogy a politikust ne az ellenzék oligarchájaként emlegetnék. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Bitay Márton Örs államtitkár azzal vádolta meg Sallait, hogy miközben az oligarchákat és birtokóriásokat szidja, feleségével és egy hozzá is köthető céggel összesen 2325 hektárnyi állami föld haszonbérleti jogára pályázott az elmúlt években. Márpedig ha megnyerte volna azt, százmilliós támogatás ütötte volna a markát.

Nekem is furcsa ez a sok támadás, egyszerűen nem tudom, minek köszönhetem ezt a megtisztelő figyelmet.

Sallai szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a kormány egyik gyenge láncszeme, inkompetens, korrupcióval átitatott, ahol folyamatosan inog a miniszter széke, és Fazekas alig tudja összetartani a tárcát, a földügyekért felelős államtitkára pedig „egy olyan trafikbíráló, aki képes volt 30 ezer pályázatot elbírálni 15 nap alatt, de már akkor is hűen szolgálta megrendelőit a magyar társadalommal szemben”.

„Gazdálkodó vagyok, civil környezet- és természetvédelemmel is foglalkoztam, az a közeg, ahol élek, az agráriummal foglalkozik. Ott tudják, hogy az egykor Ángyán József nevével fémjelzett fideszes agrárpolitika arról szólt, hogyan lesz jobb a vidéknek, hogyan lehet megvalósítani, hogy a földből élők többet keressenek, hogyan lehetne megszüntetni vagy csökkenteni a regionális különbségeket. A Fidesz azonban ezeket az ígéreteket nem váltotta be” – mondja Sallai, aki szerint az ellene megindult össztűz bizonyítja a leginkább, hogy az általa megfogalmazott kritikák jogosak.

Pedig Sallai nemcsak a Fidesz-érát, hanem az elmúlt több mint tíz év minden szereplőjét hibáztatja azért, hogy rosszul éltek a gigantikus méretű EU-s támogatásokkal, amelyek az országba érkeztek. „A cél az volt, hogy felzárkóztassák a régiókat, hogy úgy éljen egy észak-alföldi ember, mintha Luxemburgban élne. Erre adta a halom pénzt az unió, de nem ellenőrizték a felhasználást. Márpedig az egészet az első pillanattól kezdve az intézményesített korrupció határozta meg, leginkább csak presztízsberuházások valósultak meg.”

„A földprogram hivatalosan hangoztatott célja az volt, hogy a kormány megerősítse a kis- és közepes gazdálkodókat – mondja Sallai. – Semmi mást nem kell tenni azért, hogy ellenőrizzük, tényleg több lett-e a kisbirtok, mint rámenni a Google Earthre és megnézni például Fejér megyét. A légi felvételek egyértelműen mutatják, hogy a birtokkoncentráció hatalmas, míg ha áthúzzuk a légi felvételt Ausztriára, látjuk, milyen ott a birtokstruktúra.” De ezt szűrte le a politikus a kormány honlapjáról kigyűjtött adatokból is: az uniós mezőgazdasági támogatások 72 százaléka a jogosultak 10 százalékához kerül.

Sallai szerint nem az a baj, hogy van magyar nagybirtok, hanem az, hogy ennyi és ilyen arányban. Ezen a helyzeten csak akkor tudna változtatni a kormány, ha igazán akarna – de az akarat hiányzik.

Saját földhaszonbérleti pályázatait hozza fel példának. „Az FM azzal támad engem, hogy több mint 2000 hektárra pályáztam. Csakhogy ez nem azért volt, mert óriási oligarcha vagyok vagy akartam lenni, hanem azért, mert valójában esélyem sem volt nyerni. 8, 20, 50 hektárokra adtam be 20 pályázatot a magam nevében, de egyet sem nyertem. Ez még akkor volt, mielőtt beléptem az LMP-be: fiatal gazda voltam, állattartó, helyben lakó, volt, ahol földszomszéd, ezért elsődleges prioritást kellett volna élveznem. Akkor azt gondoltam, nincsen szerencsém. Később kiderült, hasonlóképpen jártak mások is: hortobágyi és kiskunsági állattartók egészen Somogyig mindenhol.” Hozzáteszi: „A feleségem, aki tőlem függetlenül is gazdálkodik, nyert el 53 hektárt, és nem is adott be több pályázatot, mert ennyit szeretett volna.”

A politikus szerint félresiklott a Földet a gazdáknak program. Sallai rengeteg olyan esetről tud, ami azt igazolja, hogy a most kialakított rendszer miatt olyanok, akik 20-30-40 éve gazdálkodtak ugyanazon a területen, most elvesztették a földjüket. „Hiába tartott birkát az 1980-as évek óta Béla bácsi Apajpusztán ugyanazon a területen, sok hozzá hasonlóval együtt most nem jutott legelőhöz, mert a pályázati rendszer nem azt nézi, hogy ki mit csinál, jó-e az a tájnak, hogy ott legeltet, lehet-e egyáltalán más célra használni azt a szikes földet, hanem azt, hogy ki a haverja, ki szólt az érdekében. A program lényegében ki akarta szolgálni a politikai igényeket.

A földet műkörmösök, tanárok vagy más olyan kedvezményezettek kapták, akiknek csak a támogatás kell, a legkisebb művelési költség mellett. Ha van 100 hektárod ilyen földből, az 7 milliós támogatást hoz a konyhára, csak éppen nem annak, aki egész évben kint van az állattal, télen-nyáron, és szüksége lenne a takarmányra.”

Sallai szerint szerte az országban 20-30 százalékban nyertek olyanok, akik jogosan jutottak hozzá. „Közben azonban olyan nagybirtokosok, akik piszkosul nincsenek rászorulva az állam segítségére – Csányi Sándorral vagy Nyerges Zsoltékkal az élen –, sorban kapták a földeket az államtól. De ott van például az agrárkamara egyik vezetője, akinek az apja Karcagon Fazekas Sándor miniszter nagy támogatója. A család 4500 hektáron gazdálkodik, de az államtól még további több mint 300-at kaptak, valamint 32 birtoktestet úgy, hogy nem is kellett pályázniuk. És ez még csak nem is korrupciós ügy. Azok a baráti körök, szűk érdekcsoportok, amelyek befolyást tudtak gyakorolni a politikára, mind nyerni tudtak. A családi gazdák meg csak ott, ahol ezek a befolyással rendelkezők nem nyújtottak be igényt.”

„De azoktól a baráti köröktől, amelyek 500 hektárokat nyertek, elvárnám, hogy legalább annyi munkahelyet biztosítsanak arányosan, mint én. Ha engem pellengérre állít feleségemmel együtt közösen kb. 150 hektárért Bitay Márton államtitkár, akkor nézzünk meg mindenki mást is, mire használja a földet, hiszen 100 hektáronként 7 millió forintos támogatással lehet számolni, amiből legalább 2-3 főállású munkahelyet lehetne fenntartani. Dugig vagyunk olyan esetekkel, amikor addig soha nem gazdálkodó baráti körök, akik benne voltak a buliban, mind kaptak földeket, de nem teremtettek új munkahelyeket. Erről szólnak Ángyán József jelentései. A Magosz lényegében elfoglalta az agrárkamarát, és ebben a rendszerben, aki akart, az tudott magának földet szerezni.”

A képviselő szerint 300 hektár fölött eleve nem lenne szabad pályázati földet adni, mert az már szerinte önmagában nagybirtoknak minősül. Sallai azt kifogásolja, hogy a kormányzat – jóllehet arról beszél, hogy megfordítaná a helyzetet, és 80 százalék kisbirtokot és 20 nagyot szeretne – mind a mai napig nem mondta ki, hol húzná meg a kettő között a határt. „Nincs koncepciója a kormánynak, csak jelszavakat pufogtat” – állítja.

„Most csak egyet lehet látni, a törvény alapján 1200 hektárban gondolkoznak, mert ott veszik el a területi alapú támogatást” – mondja Sallai, aki szerint a támogatások is a kormány által hangoztatott célok ellen dolgoznak. „Akinek több hektárja van, több pénzt kap, és több forrása lesz arra is, hogy földet szerezzen. Akinek most is kevés van, később sem lesz képes bővíteni a családi gazdaságot. A területalapú támogatást arra találták ki, hogy a mezőgazdasági termelés veszteségét kompenzálja, nem arra, hogy műkörmösök és pedagógusok jövedelemkiegészítést húzzanak belőle, miközben az, aki legelteti a birkákat, ne kapjon egy fillért sem.”

Sallai szerint nagybirtokon a technológiai korszerűsítésekre mennek rá, a kisebb birtokok viszont az élőmunka számára teremtenének helyeket. „Én is nyertem támogatást kecskefejőgépre – majd biztos előszedik ezt is –, nyert a feleségem is illóolaj-lepárlót, mert gyógynövényekkel foglalkozik, de csak azért, mert egy kihaló középosztálybeli vagyok. Szüleimtől van némi tőkém. Az emberek többsége viszont nem tud a pályázatokhoz hozzáférni. Nem tud megfizetni egy pályázatíró céget, de még a kis, mondjuk 5 milliós pályázatok előfinanszírozását sem tudja megoldani, nemhogy előteremteni az önerőt. Ezért nem is tudja lehívni a pénzt.”

„Mi is azt mondjuk, mint Ángyán, bár ez eddig lepattant a kormányzatról: csináljunk egy demográfiai földprogramot. Adjuk oda a földeket olyan fiataloknak, akiknek nincs földjük, de szeretnének gazdálkodni. Vidéken családot alapítani. Segítsük azokat, akik vállalják, hogy felvesznek még két embert, vagy azokat, akik helyi piacra egészséges termékeket akarnak termelni, hogy azt a szemetet, ami külföldről jön, lecseréljük, hogy lehetősége legyen mindenkinek megismerni a termelőt, ahonnan az adott élelmiszer származik. Így lenne létjogosultsága a pályázati rendszernek, mert jelenleg az elvándorlást és a kivándorlást erősíti a földpolitika.”