128 állampolgárságcsaló ellen nyomoznak Szabolcsban

2015.06.30. 17:23

Egyszerűsített honosítással kapcsolatos visszaélési gyanú miatt hatvan ügyben folyik rendőrségi eljárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – mondta Farkas József megyei rendőrfőkapitány az MTI szerint térségi önkormányzati közgyűlés keddi, nyíregyházi ülésén.

A dandártábornok kérdésre válaszolva közölte: a hatvan eljárásnak 128 gyanúsítottja van. 2014-ben 100 hasonló eljárás volt, akkor külön nyomozócsoport foglalkozott azzal, hogy hivatalos személyek jogtalanul segítettek-e külföldieket kettős állampolgársághoz jutni.

Idén tavasszal például az ukrán határhoz közeli Dombrádon buktak le az állampolgársági maffia tagjai. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen hónapok óta nem voltak új állampolgársági eskütételek, ez tűnt fel a szocialista parlamenti képviselő Legény Zsoltnak, aki elkezdett érdeklődni a legfőbb ügyésznél. Polt Péter írásbeli válaszában annyit árult el, hogy négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, és ők a bűncselekményt hivatalos személyként követhették el. Az elkövetők között ugyanis a polgármesteri hivatal munkatársai is ott voltak.

Az Index újságírója, Szalai Bálint tavaly szeptemberben tárta fel többrészes cikksorozatban, hogyan oszt tízezrével magyar állampolgárságokat az ukrán maffia. A kiterjedt hálózatban csaló ügyvédek, korrupt hivatalnokok és szimpla bűnözők vettek, vesznek részt. A szigorítások ellenére ugyanis a hamisított magyarok ma is ezrével érkeznek az országba. A cikksorozatért Szalai megnyerte az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat is.

   

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Belföld
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus

A miniszterelnök nem kapott számlát.

tegnap, 18:15

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

tegnap, 08:32

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

tegnap, 08:46

  • Címlapon
Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót

Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót

Ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.

tegnap, 20:10