Emelni kell a nyugdíjkorhatárt

2015.07.11. 07:50
A KSH becslései szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjúban azt mondta, a gyed extra és a gyermekvállalást ösztönző egyéb kormányzati lépések is előmozdíthatják a születések számának emelkedését, ezért fontos, hogy hosszú távon kiszámítható legyen a családpolitika.

Az elmúlt 25 év tendenciái alapján megfigyelhető, hogy Magyarországon és a posztkommunista országokban később szülik meg első gyermeküket a nők. Ez a fajta mintaváltás Nyugat-Európában a hatvanas években kezdődött el, nálunk pedig a rendszerváltás után zajlott le, de villámgyorsan. A lélekszámcsökkenés másik okaként a kilencvenes évek végétől tapasztalható, gyakorlatilag máig tartó termékenység-visszaesését nevezte meg.

A kutató szerint a 41-45 év közötti budapesti nők egyötödének nincs gyermeke, és nagy valószínűséggel nem is fognak szülni. A házasságban élőknek a tendencia alapján több gyermekük van, mint azoknak, akik csak együtt élnek, viszont az elsőszülöttek több mint fele élettársi kapcsolatba érkezik, a szülők sokszor csak a gyermek születése miatt házasodnak össze. (mti)