Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMVisszavonták a fekete ruhás nővér elleni eljárást
Visszavonta Balogh Zoltán a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Mária elleni etikai eljárást, írja a Népszabadság. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a lapnak azt mondta, hogy a fenyegetések és a sajtó nyomására döntött így.
Azt mondta, a kamara 20 területi vezetője és ő maga is fenyegető levelet kapott hétfőn, melyben 72 órás ultimátumot adtak neki. Balogh szerint háromgyerekes családapaként nem kockáztathatja meg, hogy valaki be is váltsa a fenyegetést. Balogh szerint az eljárásnak nem volt köze a fekete pólós mozgalomhoz, csak azért indult, mert Sándor Mária nyilvános bírálta a köztestületet.
Most leülök, mert forog velem a világ
- reagált a hírre a fekete ruhás nővér. Mint mondta, a feljelentést sem értette, és azt sem, hogy most mi történik. Ugyanakkor nagyon hálás, mert sokan támogatták.
Sándor Mária szerint nem áll szándékában a kamara munkájával kapcsolatos bírálatok befejezése,
nem értem, hogy a köztestület tagjaként miért ne tehetném szóvá, ha elégedetlen vagyok a vezetőim teljesítményével.
Ugyanakkor nem haragtartó, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben együttműködhetnek Balogh Zoltánnal, akit egyébként nagyon szimpatikusnak tart.