Pál
-1 °C
3 °C

Civil segítséggel fogadhat be menekült családokat az otthonába

2015.09.04. 13:55
Menekült családokat egy-két éjszakára az otthonukba fogadókat keres egy frissen alakult civil szervezet. A Békefészek nevű akcióhoz bárki csatlakozhat, aki meg tudja oldani, hogy szállást adjon a Keleti pályaudvarnál rekedt embereknek. A kezdeményezés elindítójának idáig csak pozitív tapasztalatai vannak, a szír családok rendkívül hálásak mindenfajta segítségért.

A civil akció egy magánkezdeményezésből indult: Illyés Bence a barátnőjével együtt néhány napja kezdett menekült családokat fogadni édesapja üresen álló lakásában a Keleti közelében. Most éppen egy kilencfős szír család van náluk. Ők mindannyian egy szobában, ágyakon és matracokon alszanak, de kis helyen is jól elférnek, és sokkal könnyebb nekik, mint a pályaudvarnál lévő aluljáróban.

Menekültválság percről percre itt ->>>>

Amikor felhívtam, hogy mi is ez az akció, az egyébként még egyetemre járó Bence először arról beszélt, hogy mennyire barátságosak voltak az eddigi vendégeik, és hogy végtelenül hálásak mindenfajta segítségért. A legfontosabb számukra talán az, hogy tudnak fürdeni, és ki tudják mosni a ruháikat – meséli.

Fotó: Békefészek / Facebook

A most is náluk lévő vendégcsaláddal készült közös képen nincs rajta a családfő; ő már kijutott Németországba, most onnan jött vissza egy kisbusszal a többiekért. Ők azt remélik, már nem lesznek Budapesten, mire hétvégén jön a rossz idő.

Először Bencéékben is felmerült, hogy mi van, ha esetleg nem tudják kitenni majd a vendégeiket, de most már úgy látja, ilyesmitől a befogadóknak nem kell tartaniuk. Mindenki Németországba akar menni, ezért a családok már másnap reggel visszamennek inkább a pályaudvarra, így többnyire egy, legfeljebb két éjszakáról van csak szó.

Ugyanezért a menekültek többsége  nem is akar elmenni a Keleti környékéről. Egyrészt reménykednek benne, hogy a folyamatosan változó helyzetben tovább tudnak valahogy menni Magyarországról, másrészt jellemző, hogy több család együtt utazik, és félnek elszakadni a többiektől. Vannak, akik bizalmatlanok is egy kicsit, vagy nyelvi akadályok miatt nem tudnak kommunikálni, de Illyés Bence tapasztalata szerint ez a kisebb probléma: a legtöbb családban van legalább egyvalaki, aki tud egy kicsit angolul, és az alapdolgokat valahogy úgyis meg tudják beszélni.

Az akcióhoz a Facebook-oldalukon keresztül már többen csatlakoztak. Ők a szervezők koordinálásában időnként a Keletinél kérdezgetik, hogy melyek azok a gyermekes vagy idős emberekkel érkező családok, akik szeretnének lakásban aludni. Azt kérik, hogy csak olyan ember jelentkezzen, aki egész családot el tud szállásolni – ami, mivel sok a gyerek, általában legalább hat-hét vendéget jelent.

Az akció teljesen alulról szerveződik, így azonban a befogadókon kívül előbb-utóbb másfajta segítségre, újabb koordinátorra, tolmácsra is szükség lehet. A Keletinél lévő önkéntes segítőszervezetek munkatársai már így is teljesen leterheltek, így ők nem tudják előzetesen összegyűjteni, hogy melyik családoknak lenne legnagyobb szükségük fedett szállásra.

A szállásadók először egy regisztrációs lapot töltenek ki, melyben rögzítik, hogy nem kérnek a menekültektől semmilyen ellenszolgáltatást. A magyar hatóságok felé ezzel dokumentálják, hogy nem valamiféle embercsempész hálózatról van szó. A kérdésre, hogy nem tartanak-e valamiféle retorziótól, egyértelmű nem volt a válasz. Azon kívül, hogy nincs az ilyen rövidebb időre való befogadásban semmi jogellenes, azt hangsúlyozzák, hogy ez inkább a helyzet kezelésére képtelen állami szerveknek való segítségnyújtás, hazafias cselekedet.