Buda, Richárd
-2 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Orbán: Ha Németország ad vízumot, mehetnek a menekültek

2015.09.04. 17:12 Módosítva: 2015.09.04. 17:19

Nem volt ellentét a menekültügyi kérdésben a visegrádi országok kormányfőinek prágai csúcsán.

Közös nyilatkozatot fogadott el a pénteki találkozón a cseh a szlovák a lengyel és a magyar kormányfő.

„Robert Fico azt mondta nekem, hogy szerencsés ember vagyok, mert akármit csinálok, mindenképp támadni fognak érte” – mondta Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón.

Ha megvédjük a határokat az a baj, ha nem védjük, az a baj. Az ember azt sem tudja, mit gondoljon.

Ilyenkor jól jönnek a barátok”. 

Orbán köszönetet mondott azért, mert a szlovák, a cseh és a lengyel fél kifejezte szolidaritását Magyarországgal.

Orbán szerint „komoly és jó szöveget alkottak közösen”, amely választ ad Közép-Európa aggódó polgárainak: az országok vezetői „urai a helyzetnek érvényt szereznek a jogszabályoknak és megvédik polgáraik biztonságát és békéjét.” 

A cseh házigazda is az elfogadott nyilatkozat hasznosságáról beszélt,amely egységessége révén hatással lehet az Európai Tanács végső döntésére is. Sobotka kiemelte: elsőrendő feladat a schengeni határok védelme, az embercsempészet elleni harc és az EU külső határain a befogadó központok létrehozása, amihez EU-s forrást is biztosítani kell.

Robert Fico azt mondta, hogy a most elfogadott V4-es közös pozíció köti a belügyminiszterek kezét a szeptember 14-i EU-csúcson, ahol a belügyminiszterek a migrációról tárgyalnak majd. Ő is hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell őrizni Schengen értékeit. „Garantálni szeretnénk az EU külső határait, mert csak úgy tudjuk garantálni az emberek szabad mozgását az Unión belül" – mondta. Mint mondta, ebben készek technikailag, anyagilag is segíteni. Elfogadhatatlannak nevezte, ha kötelező mechanizmusokat akarnak bevezetni a V4-ek re vonatkozóan, és elutasított minden moralizálást a szlovákok és a V4-ek álláspontjával szemben.

Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök azt mondta, hogy Lengyelország még mindig az európai szolidaritás mögött áll, nem fordít hátat az európai partnereinek, és látják a humanitárius válságot is. Szerinte különböző alapokat kell létrehozni az érkezők integrációjához, de figyelembe kell venni az adott országok lehetőségeit is, enélkül kontraproduktívak lehetnek az intézkedések. Mielőbb be kell vezetni az egy hónappal ezelőtt elfogadott uniós döntéseket. A betegség forrását kell kezelni, nem a tüneteket, mondta a végén.

Szolidaritásból Magyarország az első helyen áll

– mondta Orbán. A miniszterelnök kijelentette, hogy kétszer annyi menekült érkezik Magyarországra, mint Görögországba vagy Olaszországba. A terhek miatt „mi nem is panaszkodunk, ez a szoldaritás lényege”.

Politikusok és embercsempészek együtt

A kormányfő szerint a bevándorlók áldozatok. „Becsapják őket az mebercsempészek és néhjányan az európai politikusok közül. Hitegetik őket, mintha lehetőségük volna beutazni Nyugat-Európába, nohe se Németország, sem Ausztria nem ad ki nekik vízumot.” – mondta Orbán, közvetve Berlint is okolva a kialakult helyzetért, miután néhány nyilatkozat nyomán a Magyarországon átvonulók úgy hiszik, Németország várja őket.

„Miközben itt állunk, több ezren masíroznak az 1-es főúton Ausztria felé, ahonnan civilek buszokkal érkeznek hogy átvigyék őket Ausztriába. De osztrák vízum nélkül a határ átlépése bűncselekmény. Mit lehet tenni? Hogy oldjuk meg a helyzetet? Ez a kérdés.”

A magyar kormány ezért az osztrákok állásfoglalását várja, hogy érvényesítse-e a magyar és az európai jogot, amely alapján ezek a civilek embercsempészeknek tekinthetők, vagy ne érvényesítse.

„Állítsuk meg őket? Hogy lesz így megvédve Schengen? Ezek a nagy kérdések” – mondta Orbán, aki szerint az értelmes megoldáshoz be kel vonni Németországot és Ausztriát is. Például, ha a két ország hajlandó vízumot adni a migránsoknak, akkor Magyarországnak lehetősége lesz legálisan kiengedni őket. 

Csehország és Szlovákia erre az esetre kész egy korridort biztosítani, amelyen a menekültek átvonulhatnak országaikon.

Schengen az EU alapja

A nyilatkozatoknak nem volt olyan elemük, amelyben fel lehetett volna fedezni valamiféle ellentétet vagy kritikát a magyar kormány menekültügy-kezelésével szemben.

A lengyel kormányfő szintén a kvótákkal szembeni fenntartásairól szólt. Ewa Kopacz szerint csupán tüneti kezelés volna, ha a már az EU-ba ért bevándorlók országonként való elosztásáról vitatkoznának. Ez csupán újabb menekülthullámot indítana el, bátorítást adna, a még távolabb lévőknek. Ezért az okok felszámolására van szükség, olyan helyzetet kell teremteni a válságövezetekben, hogy onnan ne induljanak el a tömegek.

Ezt fűzte tovább Robert Fico is, aki a schengeni rendszerért aggódott, tartva attól, hogy vannak erők, akik lebontanák a szabad mozgást biztosító európai alappillért. A szlovák miniszterelnök sajnálattal állapította meg, hogy van már jele a belső ellenőrzés visszaállításának, márpedig Közép-Európa sokat tett Schengen létrehozásáért.

Szerinte a belső ellenőrzés fokozásának, egymás vádolásának és a kvótán való vitatkozásnak semmi értelmük, csak ártanak az EU-nak, miközben nem old meg semmit, hiszen amint tovább romlik a helyzet Líbiában vagy Szíriában, újabb tömegek áramlanak Európa felé, amire racionális megoldás híján az EU nem áll készen.

Ha mi nem oldjuk meg, akkor majd megoldják más, nem EU-párti erők – figyelmeztetett a migrációs válság EU-t is fenyegető súlyára a szlovák miniszterelnök.