Orbán: Le kell őket terelni az autópályáról
A Kötcsén nyilatkozó Orbán Viktor azt mondta, hogy az autópálya forgalmának megbénítása nem fogadható el, és az sem, hogy ott veszélybe kerül a menekültek élete, ezért le kell őket terelni. Azt mondta, sajnálja őket, de nem megoldás, hogy megbénítják egy ország életét. Szerinte együttműködés kell rendőri erőszak nélkül, és megdicsérte a rendőröket.
Éjszaka többször egyeztetett az osztrák kancellárral, a hét elején személyesen is találkozniuk kell. Azt mondta, van köztük véleménykülönbség, nem politikai, hanem gyakorlatias.
Az európai határokat nemcsak a magyaroknak, hanem mindenkinek meg kell védeni, és ellenőrzött keretek között kell tartani a bevándorlást, de szerinte ezt nem akarják kimondani az európai vezetők. Azt mondta, hogy tízmilliók fognak jönni, és már most nemcsak háborús övezetekből érkeznek.
Szerinte arra nincsen válasz, mit oldana meg a kvóta, érveket vár erre. „Mit old meg, ha százezer embert szétosztunk, és közben milliók jönnek?" – mondta.
Azt mondta, szeptember 15-ig az illegális határátlépés szabálysértés, még „a magyar újságírók is viccelődhetnek vele", utána azonban bűncselekmény lesz. „Lépésről lépésre ellenőrizni fogjuk a teljes határt" – mondta.
Percről percre itt követheti az eseményeket!