Fiatal iraki férfit ítéltek el elsőként a határzár illegális átlépése miatt

2015.09.16. 15:43

Nyolcvan perc alatt lezajlott az első per a szerb-magyar határon felállított határzár illegális átlépése miatt a szegedi bíróságon.  A vádlott egy fiatal, büntetlen előéletű iraki férfi volt, akinek két testvérét megölték és a harmadikkal indult el Finnországba Bagdadból. A per alatt szinte végig sírt, és azzal védekezett, nem tudta, hogy bűncselekményt követett el. Egy év kiutasítással büntették, fellebbezésnek helye nincs.

A bíró a szóbeli indoklásában hosszabban és általánosságban is beszélt a helyzetről. Szerinte a magyar határzárnak határozott üzenete van, és ezt az üzenetet erősítik a jogszabályváltozások. Ez az üzenet pedig a következő: nem tilos belépni Magyarországra, de el kell fogadni a jogszabályokat. A bíró elismerte, hogy a most elítélt férfi nyilván nem gazdasági érdekből indult, szomorú, hogy megölték a testvéreit, szomorú, hogy ez megtörténhet a XXI. században. 

De mivel tömegesen nem akarják betartani, ezért a magyar állam rákényszerült arra, hogy első ránézésre kemény döntéseket hozzon. Most pedig a visszatartó erő a lényeg. Az 1 év kiutasítás a törvényi minimum, ez enyhe büntetésnek minősül - mondta a bíró. A tárgyaláson tanúk nem voltak, de felolvasták annak a két rendőrnek a korábbi vallomását, akik elfogták a határon a vádlottat.

A vádlottat egy kirendelt ügyvéd védte, Ő azzal érvelt, hogy a férfi végszükség miatt cselekedett, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, és pár nappal ezelőtt nem is minősült az illegális határátlépés bűncselekménynek. A férfi, aki Irakban egyetemre járt egy olyan lyukon mászott át a kerítésen, amit nem is ő vágott. A vádlott azt mondta sajnálja, szerint szülei szerinte belehalnak, ha történik vele valami. És azt is kérte, hogy vegyék figyelembe, hogy

Európa az emberségéről híres.

 A férfit az újságírók az ítélet után kérdezgették, hová megy. „I don't know” – ismételgette.

Kapcsolódó
Lezárták rendőrsorfallal a határt Röszkénél

Lezárták rendőrsorfallal a határt Röszkénél

Menekültválság percről percre.

Menekültválság percről percre  itt ->>>>

A határzár átlépése szeptember 15-e óta bűncselekményMagyarországon, korábban szabálysértés volt.  Kedden 366 illegális határátlépőt fogtak el a rendőrök, szerdán eddig 203-at.

A szegedi bíróságok, amelyeknek kizárólagos illetékessége a menekültek büntetőügyeinek a tárgyalása felkészültek a jelentős többletmunkára. A törvényszék 27 bírájának tevékenységét az ország más bíróságairól további 130 bíró segíti, 90 bírósági titkár és 235 egyéb alkalmazott is támogatja a munkájukat. A reggel nyolc és délután fél négy közötti szokásos munkarend helyett hétköznap reggel nyolc és este hat óra között, szombaton és vasárnap pedig reggel nyolc és délután négy között tárgyalnak.

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a nemzetközi jog alapján nem lehetne a határátlépésért megbüntetni a menekülteket, és az új szabályozás ráadásul semmibe veszi a fiatalkorúak jogait.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.

2 órája

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51