A kerítésen dobálják át a horgosi gyerekeknek a kaját
Horgos polgármestere, Bacskulin István úgy nyilatkozott a Délmagyarnak, hogy a Szegedhez közeli határátkelők lezárása (a két röszkei és az ásotthalmi) miatt sok horgosi gyerek ragadt Szegeden, ahová iskolába járnak.
Enniük azonban kell, így a szüleik átdobálják nekik zacskókban a határon álló 4 méteres szögesdrótkerítésen az élelmet. A rendőrök megértőek, és ezt engedik.
Bacskulin szerint sok horgosi dolgozik a mórahalmi kertészetekben, ahol reggel 6-kor kellene munkába állniuk. Most, hogy lezárták a Horgoshoz közeli határátkelőket, ezeknek az embereknek Tiszasziget felé legalább 50 kilométert, Tompa felé pedig 90 kilométert kellene kerülniük. Sokan ezt nem vállalják, inkább otthon maradnak.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/991/9919/99193/9919375_d1b5c8bf42c20533b9860cdeb45103ad_wm.jpg)
Úgy tudjuk, más Röszke környéki vállalkozásokat is hátrányosan érint a határ lezárása. Voltak olyan környékbeli üzemek, ahová kedden nem tudtak bemenni a Szerbiából átjáró dolgozók vagy csak nagyobb kerülővel tudtak eljutni Magyarországra.