A Fidesz üzent az EU-nak: Brüsszel miatt halnak meg menekültek
További Belföld cikkek
-
Pszichológiai hadviselés és számháború – a Fidesz és a Tisza is elkezdte az előkampányt
- A rendőrség szerint jogszerű volt az intézkedés a szentesi kórházban elhunyt férfival szemben
- Megvakított egy hajléktalant egy férfi Miskolcon
- Jöhet az értesítés a kormánytól a mobiltelefonokra
- Reisz András elárulta, meddig tart a rekordhideg Magyarországon
A kialakult helyzetért az Európai Uniót terheli a felelősség. Mára odáig jutottunk, hogy Brüsszel felelőtlen politikája miatt emberek halnak meg
- ez áll abban a határozati javaslatban, amely a parlament kedden fogadott el. Az Üzenet az Európai Unió vezetőinek című nyilatkozatot fideszes és KDNP-s képviselők nyújtották be, köztük Rogán Antal és Harrach Péter, és az EU-t teszi felelőssé a jelenlegi bevándorlási helyzetért. (A nyilatkozatot azután fogalmazták, hogy 71 halott menekült került elő egy Ausztriában talált, magyar rendszámú teherautóból, a halálesetek is erre vonatkoznak.)

A nyílt levélként is értelmezhető határozatot csak a Fidesz-KDNP-sek szavazták meg, az MSZP-sek és a független baloldaliak (DK-sok, Együttösök, Fodor Gábor) elutasították.
Érdekesség, hogy az EU-t sokszor kritizáló Jobbik, illetve az LMP nem vett részt a szavazásban. (Egy jobbikos elutasította a javaslatot.) Szintén nem nyomott gombot több fideszes képviselő-kormánytag, így Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János, Fazekas Sándor, Balog Zoltán miniszterek.
Az üzenetben ilyen kijelentések szerepelnek a menekülthelyzettel kapcsolatban:
- Az európai politika szégyene, hogy mindez bekövetkezhet.
- Ki kell mondanunk, hogy felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt.
- Közép-Európa országai, amelyek csak nemrég lábaltak ki a gazdasági válságból, nem engedhetik meg, hogy Brüsszel elhibázott politikájának kárvallottjai legyenek.
- Nem engedhetjük meg, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és szociális biztonságát.

A parlament ezért felszólítja az EU vezetőit, hogy "hallják meg az emberek hangját. Térjenek vissza a józan ész útjára és védjék meg Európát és az európai polgárokat". Orbán Viktor mindezt személyesen is elmondhatja a szerdai EU-csúcson.