Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

260 milliót költöttek eddig menekültbuszoztatásra

2015.10.01. 07:07 Módosítva: 2015-10-01 07:10:24

A menekültek szállítására 2015. január 1-je és 2015. augusztus 31-e között a rendőrség területi szervei összesen 23 partnerrel kötöttek szerződést, és eddig 260 millió 286 ezer forintot fizettek ki nekik, válaszolta kérdésünkre az ORFK.

A költségeket átalány, valamint kilométerdíj alapján állapították meg a szerződésekben. De hogy pontosan mennyi az átalány vagy a kilométerdíj, arra ezt a kitérő választ kaptuk: „ezek a tételek az egyes szerződésekben meghatározottak szerint alakulnak”.

Az ORFK válasza szerint a BKV még nem juttatta el hozzájuk a menekültek szállítására vonatkozó költségigényét, ezért egyelőre nem is tudják, hogy a cég mennyi pénzt kér a menekültszállításért.

A BKV költsége információink szerint már meghaladta a 100 millió forintot. Úgy tudjuk, a BKV 650 forintot számol fel kilométerenként, ami azt jelenti, hogy a cég buszai már 200 ezer lefutott kilométernél járhatnak összesen.

Lapunk azért kereste meg az ORFK-t az ügyben, mert olyan információt kaptunk, hogy egyes vidéki városi tömegközlekedési vállalatok is jól keresnek a menekültszállításon. A megrendelt városi buszok ugyanis autópályán, folyamatos 70 km/órás sebesség mellett jóval kevesebbet fogyasztanak, és az amortizációjuk is kisebb, mint a városi forgalomban.

A járművek bérleti díja azonban listaáron városon belüli közlekedésre van beállítva, így az egyik megyeszékhely tömegközlekedési vállalatánál (ahonnan információnk származik, öt busz esetében másfél millió forintos bevételt hozott egy hétvégi horvát-magyar-osztrák-magyar határoztatás.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!