Gyöngyi
6 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Oldalanként majd egymillió a Türr nyúltartási segédkönyve

2015.10.13. 12:49
Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint a mintegy 40 milliárd forintot kezelő Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) átláthatatlanul hasznosítja a forrásokat, és a legelesettebbek felzárkóztatását szolgáló uniós forrásokat "lopja el".

Hadházy Ákos keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: nem véletlen, hogy a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményéhez irányította a romák felzárkóztatását célzó forrásokat. Azt mondta, az intézet költéseiből csak mintegy 1,5 milliárd forintnyi vizsgálható, a közbeszerzések jó része pedig „kamu megbízásokra” megy el, amelyek nem járnak haszonnal. Azok legnagyobb részét épphogy a 25 millió forintos értékhatár alatt írják ki, így meghívásos pályázattal is lebonyolíthatók – fejtette ki.

A politikus – aki korábban az intézet több hasonló közbeszerzésének hasznosságát is vitatta – most egy olyan tanulási segédletet mutatott be, amely közlése szerint hemzseg a szakmai hibáktól.

Az Eötvös-program keretében, a tevékenység-központú tanulás címen, a mezőgazdasági oktatás módszertanának fejlesztését célzó pályázatra egy olyan társaság, a Száz Magyar Falu Kft. írt 31 millió forintért oktatási segédletet, amely korábban nem foglalkozott közoktatással, a tananyagot pedig nagyon drágán és nagyon rossz színvonalon készítette el – tette hozzá Hadházy Ákos. A „hülyeségeket és blablát" tartalmazó segédlet a többi közt tízéves gyerekeket tanítana arra, hogyan kell levágni egy nyúl fejét – jegyezte meg.

A könyv, amely a tartalom- és az irodalomjegyzékkel együtt oldalanként közel egymillió forintba került, egyes fejezeteiben semmi más nem szerepel, csak oldalakon keresztül a nyúltartás során felmerülő szavak, mint például, nyúlfióka, anyanyúl, szőrme, hús, kukorica, granulált nyúltáp, állatorvos. Egy-egy rövid fejezetben arról lehet olvasni, hogyan kell kitapintással megállapítani, hogy vemhes-e az állat, vagy hogy milyen külső jegyek, betegségnyomok vezetnek a nyúl diszkvalifikációjához a versenyeken.

Egy másik cég 30 millió forintért írt tanulmányt arról, melyik legyen az a 140 intézmény, amelyet bevonnak az Eötvös-programba, míg a TKKI két teljesen azonos közbeszerzést is kiírt, azonos értékben, amelyre a jelentkező cégek a politikus szerint akár ugyanazt a tanulmányt is benyújthatták.

Az LMP-s politikus az MTI szerint úgy ítélte meg: a leghátrányosabb helyzetben lévőknek szánt forrásokat ösztöndíjakra kellene fordítani, emellett oktatóikat is premizálni kellene.

15%
3499 Ft
2975 Ft
15%
3499 Ft
2975 Ft