Inkább fizetnek, csak ne az állam tanítsa a gyerekeiket

A budapesti Zöld Kakas Líceumban hetek óta folyamatosan kalapálást és munkagépek zaját hallani. Ez nem könnyíti meg a tanulást, de nincs mit tenni, muszáj kibővíteni az épületet, különben nem fognak elférni a gyerekek, akik tömegével érkeznek az alternatív iskolába.

“Az első nap azzal kezdődött az állami gimnáziumban, hogy az osztályfőnök leültette a gyerekeket, és diktatórikus hangon elmondta, milyen magatartást vár el tőlük. Nincs beszéd, nincs vihogás, aki pedig ezt megszegi, annak pénzt kell befizetnie. Másnap még mindig ott tartottak, hogy aki el mert kérni egy radírt a társától, az büntetést kapott. Ekkor döntöttem el, hogy nem járhat ide a gyerekem” – mesélte Irén, akinek a fia azóta a Zöld Kakasban tanul.

Nem Irén az egyetlen, aki az elmúlt években állami iskolából alternatívba íratta a gyerekét. Kerényi Kata, a Zöld Kakas egyik tanára szerint tavaly óta radikálisan megnőtt az iskolában az olyan gyerekek száma, akik máshol is megállnák a helyüket, a szüleik mégsem akarják kitenni annak, ami egy állami iskolában vár rájuk. “Csak szétnéztem, és azt kérdeztem magamtól: mit keresnek itt ezek a gyerekek?” – mondta Kerényi, akivel az iskola fejlesztőszobájában beszélgettünk. Az épületben valamikor bölcsőde működött, ez az apró helyiség talán pelenkázó volt, most viszont társas- és fejlesztő játékok sorakoznak a polcon egymás mellett.

A Zöld Kakast azért hoztuk létre, hogy adjunk egy utolsó esélyt azoknak, akiket nem fogadott be az állami iskolarendszer. Ezért eddig főleg olyanok jöttek hozzánk, akik balhésak, hiperaktívak, vagy valami miatt nehezen kezelhetők voltak, és az iskolák igyekeztek kiebrudalni őket.

Ma már azonban nemcsak rózsaszín hajú punkok cigiznek az iskola bejáratánál. “A beiratkozás napján már a folyosón sétálva is láttam, hogy a többség ránézésre nem üt el az átlagtól. Őket nevezem az állami oktatás menekültjeinek.” A személyes beszélgetésekből ugyanis kiderült, hogy ezek a gyerekek mind állami általános iskolába jártak, ahol olyan rossz élményeket gyűjtöttek, hogy a szülők már nem is akartak hagyományos középiskolával próbálkozni, inkább rögtön alternatívba küldték a gyereküket. “A mostani csoportomban legalább a gyerekek hatvan százaléka ilyen”- mondta.

Pár év alatt elhitették vele, hogy hülye

Sok gyerek olyan pszichológusi szakvéleménnyel érkezik, hogy az iskola problémákat okozott nála. Pánikbetegség, gyomorgörcs, fej- és hasfájás – ezek a leggyakoribb tünetek, és lassan mindegy, hogy valaki jó képességű-e vagy sem. Kerényi szerint

az állami iskolarendszer egyre rugalmatlanabb, és nem tud mit kezdeni sem az edzésekre, különórákra, zeneiskolába járó tehetséges gyerekekkel, sem az apró segítségre szoruló diszlexiásokkal, diszgráfiásokkal.

Így végül mindannyian az alternatív iskolákban kötnek ki.

Érdemes lenne megnézni, hány gyerek ül benyugtatózva az órákon az elitgimnáziumokban

– mondta Kerényi, aki sok hiperaktív gyerekkel találkozott, akinek gyógyszert írtak fel, és nagyon nehezen tudta csak letenni.

Judit tizenkét éves lánya az ideális gyerek: okos, szorgalmas, lelkiismeretes és imád sportolni is. Egy sporttagozatos állami iskolában kezdett, negyedikes kora óta viszont egy vidéki Waldorf iskolába jár. “Még csak harmadikos volt, de azt vettem észre, hogy már utálja a tanulást. Folyamatosan szorongott, mert próbált megfelelni az idióta elvárásoknak”.

“Ő már rég megtanulta a feladott verset, amikor a többieknek még nem sikerült, ezért a tanár az egész osztályt azzal büntette, hogy le kellett másolniuk a szöveget a füzetbe. Mondtam neki, hogy hagyja a fenébe, ha ezért beírnak, majd bemegyek reklamálni. De hiába: ő maximalista volt, ezért hullafáradtan, hisztizve, csapkodva, de megcsinálta” – emlékezett vissza Judit. “Már alsóban is elképesztő mennyiségű lexikális tudást kérnek számon a gyerekeken. Környezetismeretből olyan növények részeit kell megtanulniuk, amikről életemben nem hallottam. Biztos, hogy szükség van erre?”

Hiába a hiszti és a szorongás, Judit lányának mindig kész volt a házija, de ez sem volt elég. “Mivel versenyszerűen úszott, sokszor az uszodában a pad szélén ülve írta meg. Ezért nyilván nem volt túl szép az írása, de hiába magyaráztam, hogy csak ilyenkor van ideje, elkezdtek négyeseket adni a külalakjára”. Judit ekkorra megelégelte az iskola hozzáállását, ezért negyedikes korában alternatív iskolába vitte a lányát. “Nem volt könnyű a kezdet, mert akármilyen feladatot raktak elé, azt mondta: én hülye vagyok, nem tudom megcsinálni”.

Hasonlóan járt Judit fia is, akiről már az óvodában megállapították, hogy hajlamos a diszlexiára, de azt mondták, nyugodtan vigye hagyományos iskolába, a lényeg, hogy kis létszámú osztályban legyen, és szótagolva tanuljon olvasni. “Másodikban kezdődtek a bajok, amikor egyre több volt az írnivaló. Negyedikre papírt kaptunk arról, hogy figyelemzavaros és diszgráfiás, de nem foglalkoztak vele. Kérdeztem a tanítót, hogy miért nem szóban kérdezi ki, de azt válaszolta, hogy nem kivételezhet a fiammal. Képtelenek voltak tolerálni, hogy egy kis plusz figyelemre lett volna szüksége. Hiába mértek nála átlag feletti IQ-t, pár év alatt elhitették vele, hogy hülye, és minden önbizalmát elvették. Ha tovább maradunk, biztosan kialakult volna valami gyomorbaj” – mondta.

A gyomorgörcs és a fejfájás Teodóra tizennégy éves lányánál is előfordul, aki egyelőre még állami iskolába jár. “Folyton kapja a rossz jegyeket, mert nem hajlandó megszólalni, ez pedig szabályszegésnek minősül, de amíg nincs papírunk arról, hogy mutista, addig nem kezdenek vele semmit. Pedig simán kaphatna jó jegyeket, ha nem szóban kérdeznék ki. Így viszont előre görcsöl a hasa, amikor olyan tanárral lesz órája, aki ki szokta hívni a táblához”. Teodóra azt mondta, gondolkozik rajta, hogy a fiához hasonlóan a lányát is alternatív iskolába írassa.

“A fiam agyvérzéssel született, ezért finommotorikus problémái voltak. Őt már elsősként alapítványi iskolába vittük, ez viszont pár év után bezárt, így kénytelenek voltunk állami iskolába vinni. Találtunk neki egy elég jót, de amikor középiskolás lett, mégis a Zöld Kakasba írattam. Nem azért, mert értelmi problémái lennének, hanem azért, mert az állami iskolában nem tolerálják, ha a gyerek szívesebben tanulja az egyik tantárgyat mint a másikat”.

Mindenkire szép kis állami sablonok várnak

Mindez persze nem teljesen új jelenség. Az állami iskolarendszert mindig is sok bírálat érte, amiért nem működik elég rugalmasan, túl nagyok az osztályok, a tanárok pedig csak ledarálják az anyagot, de nem figyelnek oda az egyéni problémákra. “Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik nem hátra tett kézzel, tágra nyílt szemmel figyelik a tanárt. Nem kell értelmi sérültnek lenni, elég, ha a gyerek egy kicsit lemarad, a tanár már nekitámad, hogy ha nem megy, üljön le otthon, és tanulja meg” – mondta Irén, aki sosem volt híve az állami iskoláknak, először mégis oda íratta a gyerekét. “Találtunk egyet, ami közel volt a munkahelyhez, és nem az állam által előírt merev rendszerben működött. Próbálták is rákényszeríteni a változásra, és végül teljesen tönkretették az iskolát. Utána kerestünk egy másikat, ott még valahogy elvergődtünk nyolcadikig, és ezután jött a kétnapos gimnáziumi próbálkozás”.

Irén gyerekvédelmi szakemberként is belelát az iskolák működésébe, és szerinte a tanárok sokszor nem is érzik, hogy változtatni kellene.

Merev, sablonos a rendszer, és hiába vannak tanárok, akik próbálnak ettől eltérni, azokat előbb-utóbb elmarják. A többség inkább ki akarja tolni a problémás, gyengébben tanuló gyerekeket, akik nem férnek bele az állam által előírt sablonba.

Persze a tanárokat is meg lehet érteni. “Az elmúlt években akkora adminisztrációs terhet raktak rájuk, hogy a papírmunka mellett semmire nem marad idejük. Ráadásul egyre jobban elvárják tőlük, hogy tartsák a tantervet. Ha két óra van a második világháborúra, akkor muszáj két óra után továbbhaladni akkor is, ha az osztály nem értette meg az anyagot, különben jön a tanfelügyelő, és jön a szankció is” – mondta.

Irén nagy gondokat lát a tanárképzésben is. “Azt hiszik a hallgatók, hogy minden iskola olyan mint egy elitgimnázium, ahol elég leadni az anyagot, és máris mindenki érti. Ismerem az egyik gyakorlóiskola igazgatóját, aki megkérdezte a gyakorlat végén a tanárjelöltektől, hogy melyik gyerekről mi a véleményük, miért teljesítettek jobban vagy rosszabbul, és mit tettek azért, hogy ne kapjanak egyest. Senki sem tudott válaszolni, mindenki csak arról beszélt, hogy meddig jutott el a tananyagban”.

Tavaly ősszel már a számokból is látszott, hogy sok szülő menekül az állami oktatásból, de Judit szerint a helyzet csak romlik.

A tankönyvektől kezdve mindent egységesítettek, és alig hagytak mozgásteret. Régen legalább arra volt esélyed, hogy kifogj egy jobb tanárt, aki hajlandó saját módszerrel dolgozni, de ma már ez sincs, mert nem lehet eltérni a központi követelménytől. Látok olyan szülőket, akik szintén érzik ezeket a gondokat, de nem veszik ki a gyereket, mert félnek, hogy ha nem tanulják meg ezt a sok baromságot, akkor nem fogják felvenni az elitgimnáziumba és az elit egyetemre. Nekem viszont fontosabb, hogy normális gyerekkora legyen

- mondta Judit, aki a gyógyszerkutatásban dolgozik nemzetközi koordinátorként. “Elhiheted, nem a vaskalapos oktatással szereztem meg azokat a készségeket, amelyek a munkámhoz kellenek”.

Köszi, ebből elég volt

Kerényi Kata szerint “a szülők is látják, hogy a gyerekük nem hülye, hanem legfeljebb egy kis plusz segítségre lenne szüksége, amit a tanárok nem tudnak megadni ekkora leterheltség mellett. Nem is csodálom, fizikai képtelenség egész nap úgy figyelni negyven gyerekre, hogy az egyéni problémákkal is foglalkozzon.”

Kerényi minden tanév elején külön elbeszélget a szülőkkel és a gyerekekkel, akikkel együtt tervezik meg, hogy az adott időszakra milyen célt tűzzön ki maga elé. “A szülőknek már az is meglepetés, hogy emberként kezeljük őket”. Ezért az is egyre kevésbé visszatartó erő, hogy az alternatív iskolákért fizetni kell. “Ezek az iskolák már nemcsak a felső középosztály terepei. Sokan azt mondják, hogy inkább zsíros kenyeret esznek otthon, de kifizetik az iskolát. Elegük van abból, hogy gyógyszereket írnak fel a gyereknek, akinek azt kell hallgatnia az iskolában, hogy mi mindenre nem képes. Nem meglepő, hogy általános iskola után azt mondják: köszi, ebből elég volt”.