Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Colleen Bell elbeszélgetést kért Szijjártótól

2015.11.02. 16:45

Egy héttel azután, hogy Colleen Bell keményen nekiment a magyar kormánynak a Corvinus Egyetemen elmondott beszédével, az Egyesült Államok budapesti nagykövete – az Index értesülései szerint – jó hangulatú beszélgetésen találkozott Szijjártó Péterrel hétfőn.

A négyszemközti találkozót Bell kezdeményezte a magyar külügyminiszternél, aki a minisztériumban fogadta a nagykövetet. Forrásaink szerint a beszélgetés annak ellenére volt jó hangulatú, hogy Bell a múlt héten minden korábbinál erősebb kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben a belpolitikai helyzettel kapcsolatban.

Bell szerint:

  • Magyarországon rendszerszintű a korrupció.
  • Olyan hatalomkoncentráció ment végbe, amely az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszerének sérüléséhez vezetett, a társadalom számára ellenőrizhetetlenné téve, hogy milyen szempontok alapján is dönt a kormány egy-egy évtizedekre meghatározó kérdésben – például a paksi atomerőmű bővítése esetében, amelynek szerződéseit nyilvánosságra kellene hozni.
  • Veszélyben a bíróságok függetlensége és a civil társadalom szabad működése.
  • Csökken a sajtószabadság, részrehajlóan szabta át a Fidesz a választási törvényt.
  • Kifogásolható a menekültkérdés magyarországi kezelése is.

A beszéd nagy meglepetést keltett a Fideszen belül, mert a tavaly kinevezett nagykövet az elmúlt hónapokban kifejezetten szívélyes viszonyt ápolt a kormánypártok képviselőivel és kizárólag protokolláris eseményeken vett részt.

Joachaim Koschnicke a General Motoros alelnök, Colleen Bell, amerikai magyar nagykövet, és Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a szentgotthárdi Opel gyár új beruházásainak bejelentésén, 2015. február 27-én.
Joachaim Koschnicke a General Motoros alelnök, Colleen Bell, amerikai magyar nagykövet, és Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a szentgotthárdi Opel gyár új beruházásainak bejelentésén, 2015. február 27-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A kormánypártban eddig úgy vélték, hogy a NAV-botrány kapcsán szokatlanul aktívan szereplő, Colleen Bell kinevezéséig ügyvivőként tevékenykedő André Goodfriend után nyugodtabb lesz a légkör Washington és Budapest között. Bell azonban beszédében jelezte: az Egyesült Államok politikája nem változott Magyarországgal kapcsolatban.

Beszédes ugyanakkor, hogy Szijjártó visszafogottan nyilatkozott Bell Corvinuson elhangzott beszédéről, ellentétben Lázár Jánossal, aki sokkal súlyosabb megjegyzéseket tett a nagykövetre.

A kemény politikai állásfoglalástól eddig tartózkodó Bellnek a beszéd óta nem a hétfői találkozó volt az első kontaktusa Szijjártóval, az elmúlt egy hétben többször is beszéltek telefonon.