Zsidózós bejegyzéssel értett egyet, kirúgta az FPÖ

2015.11.03. 08:05

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kizárta soraiból egyik parlamenti képviselőjét antiszemita Facebook-bejegyzés miatt. 

Számból vette ki a szót :)

– ez a bejegyzés persze nem önmagában verte ki a biztosítékot, hanem mert egy olyan poszt alatt állt, amely szerint a zsidók "az egész világon problémát jelentenek"

A jobboldali-populista FPÖ közleményben jelentette be a képviselő kizárását, azzal indokolva, hogy ezzel a cselekedetével "átlépte a megengedett határt". A párt arra is felszólította Wintert, hogy távozzék képviselői helyéről is, amire viszont sokak szerint nem lesz hajlandó – írta az MTI.

Susanne Winternek nem ez az első ilyen botránya. Már 2009 januárjában bíróság előtt kellett felelnie azokért az iszlám hívőket sértő kijelentéseiért, amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.