Így látja Kissinger a mai világot

Az Egyesült Államok előtt álló kihívásokról, az átalakuló világról és Henry Kissinger sejtetéseiről volt szó a most már 92 éves volt nemzetbiztonsági főtanácsadó és amerikai külügyminiszter Világrend című könyvének bemutatóján, amit a kiadó Antall József Tudásközpont szervezett szerda este.

A középút a legfontosabb

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint ez a könyv tulajdonképpen a Richard Nixon, majd pedig a Watergate-botrány után Gerald Ford alatt is külügyminiszter Kissenger korábbi, a Diplomácia című könyvének a folytatása, miután az elmúlt 25 évből látszik, hogy a külpolitikai gondolkodásnak ugyanúgy megvan a helye, mert új dilemmák merültek fel.

Szerinte a könyv elsősorban amerikai politikusoknak szól, és kritikát is megfogalmaz például az Obama-kormányzattal szemben. Kissinger szerint az elmúlt években Amerika túlságosan visszavonult, ami instabilitást eredményezett a világban, de bírálja azt az amerikai szemléletet is, hogy az Egyesült Államok egyfajta misszionárius feladatként terjesztené a világban „a liberális demokrácia vallását". Németh szerint Kissinger ehelyett egy középutat tartana a legjobbnak a két felfogás között.

Németh szerint Kissinger az idealizmust elnökként Woodrow Wilsonnal kötötte össze, míg Theodore Rooseveltet teszi meg realista ellenpontjának. Úgy véli, hogy ha nem tudnak mindkettőnek, az idealizmusnak és a realizmusnak is megfelelni, akkor egyiknek sem fognak, vagyis ebben az esetben is a középút felé orientál.

A volt amerikai külügyminiszter Németh szerint hangsúlyosan odaszól azonban Európának is: nagyon elmerült az EU a belső ügyeiben, ez pedig hosszú távon nem tartható, valamint hátradőlt az amerikai biztonsági védernyő tudatában, pedig szükség van a katonai erőre is.

Felvázol, nem receptet ad

Németh azt mondta, hogy Kissinger szerint az elmúlt években az egypólusú rendszer elindult a többpólusú felé, de még nem ért oda. A volt amerikai külügyminiszter szerint meg kell próbálni önmagukból megérteni ezeket a pólusokat, illetve a régiók közötti rend fontos előfeltétele, hogy ezeken belül is belső rend legyen.

Grúber Károly, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kül- és biztonságpolitikáért felelős főosztályvezetője szerint Kissinger leírja a multipolárissá válás felé tartó világot, tendenciákat, de nem ad konkrét receptet a problémák megoldására. Ugrósdy Márton politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója is azt mondta, hogy Kissinger legfőképpen sejtet, nem ad konkrét tanácsokat az amerikai vezetésnek.

Ugrósdy szerint a migrációs válság is rádöbbentette Magyarországot, hogy van egy másik világ is a határokon kívül, amit érdemes megismerni, ebben pedig segíthet a könyv. Szükségeszerűen valahol felületes is a kép, ha 80 oldal jut Európára, 40 oldal Kínára, de a könyv szerinte egy jó fogódzót jelent a továbbiakhoz.

Azért Amerika szemszögéből

Ugrósdy arról is beszélt, hogy Kissinger az általa ismert vesztfáliai – a kormány, a terület és a lakosság egységére épülő államokban gondolkozó – rendszerben próbálja megmagyarázni mindazt, amit tapasztal a világban, és ez többé-kevésbé sikerül is neki. Az is egy üzenete, hogy nézzenek magukba az amerikaiak, fenntartható-e a demokráciaexportos küldetéstudat, és erre is próbál rávilágítani az – az Egyesült Államokhoz képest sokszor régebbre visszanyúló – államok történeti szempontú bemutatásával is.

Németh Zsolt szerint Kissinger ugyan nem helyesli a túl direkt és közvetlen demokráciaexportot, de azért olyan többpólusú világban gondolkozik, amiben Amerika első az egyenlők között. Ugrósdy szintén azt mondta, hogy a könyvben végső soron az jelenik meg, hogy milyennek szeretnék látni az amerikaiak az új világrendet, ezért Kissinger valamennyire lefelé beszél a többi országhoz, régióhoz.

Az USA és Európa kéz a kézben

A világrendről általánosságban szólva Németh azt mondta, hogy alapvetően úgy gondolja, hogy „az USA nem akarja aláaknázni Európát." Az Egyesült Államok szemében Európa kézenfekvő szövetségesként adja magát, de vannak kételyek, hogy az EU képes-e globális szereplővé válni, pl. katonai kérdésekben. Szerinte az amerikai hatalom európai legitimitás nélkül kevés, és Kissinger is ebbe az irányba tereli a gondolatokat.

Magyarországra rátérve Orbán Viktor 2010-es mondását idézte, vagyis, hogy „keleti szél fúj (a világgazdaságban), de nyugati zászló alatt hajózunk", aminek a második felét külön aláhúzta, hogy fontos, hogy megjelenjen a globális nyitás politikájában. Mint mondta, Magyarország esetében egzisztenciális idealizmusról van szó, de közben a realista oldalról a térségbeli gazdasági szerepvállalást emelte ki. Szerinte a közép-európai régióban van egy mozgástér Magyarországnak, az a kérdés, hogy a magyar gazdaság képes-e meghatározóvá válni a térségben.

Grúber szerint Európa kereszteződésben van, amire a migrációs válság is rávilágított. Alapvető magyar érdeknek nevezte, hogy Európa erősödjön. Magyarország szempontjából emellett azt tartotta a leginkább fontosnak, hogy pontosan bemérjék a külpolitikai mozgásteret, hogy mi folyik a világban.