Medgyessy Pétert félreértették, tapinthatóbb most a korrupció

D  YT20151120025
2015.12.05. 10:38
Medgyessy Péter volt kormányfő szerint más minőségű és tapinthatóbb ma a korrupció az országban, törvényekkel legalizálva folynak korrupciós jelenségek. A volt miniszterelnök azt mondta, rosszul idézte őt néhány nappal ezelőtt a Magyar Idők, pont ez ellenkezőjét gondolja.

Nagy vihart kavart Medgyessy Péter volt miniszterelnök Magyar Időkben megjelent nyilatkozata pár nappal ezelőtt. Medgyessy a kormánypárti lap szerint egy mondattal agyoncsapta az ellenzék kommunikációját, miszerint Orbán Viktor idején nagyobb lenne a korrupció, mint korábban.

A lap szerint ugyanis a volt kormányfő azt mondta, "azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idején".

Az Index is kereste Medgyessy Pétert a nyilatkozata után, a volt kormányfő azonban nem kívánt nyilatkozni. Az elmúlt napok találgatásai után azonban az ATV-ben most élő adásban tisztázta, mit is gondol a mai magyar korrupciós helyzetről. És kiderült, hogy épp az ellenkezőjét, mint ahogy a Magyar Idők megírta. 

Rosszul idézte a Magyar Idők

Szerinte más minőségű ma a korrupció, mint a korábbi kormányok idején volt, és a hazai és a nemzetközi közvéleményt is nagyon foglalkoztatja a jelenség. Ma ugyanis szerinte törvényekkel legalizálva folynak korrupciós jelenségek az országban. Medgyessy nem támogatja a közbeszerzési törvény módosítását, amelynek értelmében állami vezetők nem közös háztartásban élő hozzátartozói is indulhatnak állami tendereken.

Medgyessy ugyanakkor azt sem akarta kimondani, hogy a Magyar Idők meghamisította a nyilatkozatát. Részlet a beszélgetésből:

- Mészáros Antónia: Ezek szerint rosszul fogalmazott? A jelenség mégiscsak tapinthatóbb, csak más típusú? Máshogy van megszervezve?

- Medgyessy Péter: Más típusú, más minőségű, igen.

- Akkor miért mondta, hogy nem tapinthatóbb, ha tapinthatóbb?

- Nem mondtam.

- De pontosan ezt mondta, idézem a Magyar Időkből.

- Hát, a Magyar Időket idézheti.

- Akkor a Magyar Idők rosszul idézte?

- Ebben tényleg rosszul. 

- Megtorzították, félreértelmezték az ön szavait?

- Ezt se merem mondani, ez így nem igaz. De biztos nem mondtam, hogy nem tapinthatóbb a korrupció, az ellenkezőjét mondtam.

Arra a kérdésre, hogy a saját miniszterelnöksége idején mennyire érezte tapinthatónak a korrupciót az országban, Medgyessy Péter azt mondta, az állam túlterjeszkedése önmagában a korrupció melegágya, ezért nem merné azt állítani, hogy a saját miniszterelnöksége idején ne lett volna korrupció. 

Azt a kérdést viszont, hogy miniszterelnöksége idején tisztában volt-e azzal, hogy van korrupció a kormányában, barátságtalan kérdésnek minősítette. Azt mondta: mire úgy érezte, hogy ez ügyben lépni kell, akkor egy kényszerhelyzet miatt lemondott. Medgyessy Péter szerint ugyanakkor kormányfőként ő is tehetett volna többet a korrupció ellen, ahogy minden miniszterelnök tehetett volna.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Belföld
Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Az idős asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

4 órája

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26