A legszegényebbeket és a legtöbb cigányt kizárja a csok

D  BJ20151222003
2016.01.15. 07:56 Módosítva: 2016.01.15. 08:06
A családokat páratlanul nagy összeggel segítő új családi otthonteremtési kedvezmény a legnagyobb szegénységben élőknek valószínűleg nem jelent segítséget. A kedvezmény elsősorban a középosztálynak, illetve annál jobb körülmények között élő magyaroknak segít majd, és több olyan eleme van, ami kizárja a legnyomorultabbakat. Ugyanis olyan feltételeket támaszt, amiket ők nem tudnak teljesíteni.

A meglehetősen bonyolult feltételrendszerhez szabott, és rendkívül csábító új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jelentős összegekkel támogatja azokat a gyerekes magyarokat, akik lakást szeretnének építeni vagy venni. A program január elsején beindult, pedig egyes részletei még kidolgozásra várnak.

A jelenleg ismert formájából egyértelműen látszik, hogy nagyon sokan nem tudnak majd részt venni benne, például a legszegényebb magyarok, akik az Eurostat 2013-as adatai szerint a társadalom egyharmadát teszik ki, és akiknek jelentős hányada cigány.

Gyakorlatilag kizárják a cigányokat

Nem úgy kell elképzelni a kizárást, hogy a törvény szövegezői azt mondják: ha cigány vagy, vagy szegény vagy, esetleg szegény cigány vagy, akkor te nem kaphatsz csokot. Hanem olyan feltételeket támasztanak, amelyeket a jövedelmi szempontból a társadalom alsó részén élők képtelenek teljesíteni. Ezek azok:

  • nem kaphat csokot, aki közmunkából él
  • nem kaphat csokot, akinek az igénylést megelőző fél évben nem volt munkaviszonya
  • nem kaphat csokot, akinek olyan jelentősebb tartozása van, amit a központi hitelinformációs rendszerben nyilvántartanak
  • nem kaphat csokot, akinek az igénylést megelőző két évben nem volt TB-je (ami jellemzően a diákoknak és a munkavállalóknak van)

A hazai cigányságról alkotott átfogó kép ismeretéhez problémát jelent, hogy Magyarországon elvileg azt sem lehet tudni hivatalosan, hogy ki cigány. Meglehetősen régen, 2003-ban volt utoljára átfogó, reprezentatív vizsgálat, amelyből kiderült, hogy milyenek a romák jövedelmi, lakhatási viszonyai. E reprezentatív vizsgálat szerint viszont a legszegényebb magyarok jelentős hányada roma.

A Cigányvizsgálat adatai arra utalnak, hogy a cigányok 65%-a tartozik a népesség alsó jövedelmi egytizedéhez, és 80 százaléka az alsó egyötödéhez

– írja Janky Béla a 2003-as kutatás alapján a cigányok jövedelmi helyzetét elemző tanulmányában.

Szegénynek nem jár a csok

Ők nagyon valószínű, hogy nem jutnak hozzá a csok-os sok millióhoz, és azok a nem cigány honfitársaik sem, akik szintén nagyon szegények.

Ugyanis nemcsak a romák élnek Magyarországon nagyon hányattatott jövedelmi viszonyok között,

a legszegényebb magyarok kétharmada Havas Gábor szociológus szerint nem cigány.

A kutató azt mondja, a mélyszegénységben élőknek a becslések szerint kétharmada nem roma, akik a fenti feltételek miatt szintén kimaradnak majd a kedvezményes, és rendkívül magas összegű állami támogatásból. „Nagyon nagy segítség lenne a legszegényebbek számára a csok. A rendelkezés látszólag nagyvonalúan, bőkezűen oszt, de ezzel a konstrukcióval éppen az alul lévőket távolítja el még jobban a többségtől, így az egész csak fából vaskarika” – fogalmazott Havas Gábor.

Az általunk megkérdezett roma- és szegénységkutatók, szociálpolitikusok, roma szakemberek, cigány közösségekben dolgozó civilek szerint az egyik, talán a

legnagyobb baj a csokkal, hogy a munkaviszonnyal nem rendelkezőket és a közmunkásokat kizárja.

A legalsó társadalmi rétegben a munkatapasztalat ugyanis szinte kizárólag a közmunkára, az alkalmi és feketemunkára korlátozódik. A közmunkások csok-hozzáférésére a kormány próbál megoldást találni, legalábbis nemrég Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a HírTV-ben azt mondta, a kormány dolgozik a közfoglalkoztatottakra vonatkozó szabályok kidolgozásán.

Már a bürokrácián elvérezhetnek

Mégis, a csok-rendelet jelenlegi formájában elég egyértelműen fogalmaz: aki közmunkás, annak a meglehetősen jól hangzó kedvezmény nem jár. Azt írják a Magyar Közlönyben, hogy a csokra irányuló kérelem napját megelőző 180 napban a kérelmezőnek munkaviszonyban kell állnia, „melybe a közfoglalkoztatási jogviszonyban töltött idő nem számít bele.”

Lakatos Béla, Ács város roma származású polgármestere a Fidesz tagja volt, de később kilépett a pártból. Szerinte ellentéteket szülne a társadalomban, és felkorbácsolná az előítéleteket, ha a csok helyzetbe hozná a cigányokat. Ugyanakkor, szerinte ennek ellenére fontos lenne, ha a legszegényebbeknek is lehetősége lenne a 10+10 millió forintos kedvezményre, ugyanis azzal a hátrányos helyzetű társadalmi csoport tagjainak valamelyest rendeződnének a lakhatási körülményei.

A polgármester szerint ugyanakkor „ha a közmunkások köre nem fér bele, akkor sokra nem megyünk vele, kizárólag populista demagógia marad.

A társadalom egy jobb módú rétegének megfelelő lesz, de akiknek nagy szüksége lenne rá, kimaradnak belőle”
 

- fogalmazott. Hasonló véleményen van Setét Jenő, az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat szervezője is, sőt, ő azt mondja, meg sem lepte, hogy a kormány így igazította a feltételeket. „Nem lep meg, hogy így alakult, ugyanis eddig is az alsó középosztálytól felfelé próbálták pozicionálni az elosztott javakat, ezzel ez az már ismert tendencia csak tovább erősödött” – mondta.

Setét emellett súlyosan igazságtalannak tartja a csok feltételrendszerét, mert szerinte azzal „épp a lakhatási gondokkal küzdő dolgozói és jövedelmi szegénységben élő kisembereket rekesztik ki, és az erősebb helyzetűeknek adnak lehetőséget a lakás megszerzéséhez. A jövedelmi szegények felnövekvő generációi között növeli a lakásínséget, a zsúfoltságot” - fogalmazott.

Egy szociálpolitikával foglalkozó szakember szerint a bankokon keresztül zajló csok-igényléssel együtt járó

bürokratikus folyamatba is beletörhet az alacsonyan képzett tömegeknek a bicskája.

Ráadásul, az a sok milliárd forint, amit a csokra elkölt az állam (becslések szerint 150 milliárd forint megy majd el a támogatásra) nem a leghányattatottabb csoportoknak megy majd, és az ingatlanok, építőanyagok árának megugrásával azokra is hátrányosan hat majd, akik kiestek a lehetséges igénylők köréből.

Felismerték rögtön, hogy őket kihagyták

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány vezetője évek óta dolgozik a berettyóújfalui kistérség elszegényedett falvaiban, köztük Toldon is, ami a település a leszakadó, hátrányos helyzetű falvak tankönyvi példája lehetne.

360 lakosának szinte csak a közmunka jut, az alapítvány a hét helyi alkalmazottal és az alkalmi munkavállalói lehetőségekkel a legnagyobb munkáltatónak számít, a felnőttek legnagyobb része nem tanult szakmát, sok a funkcionális analfabéta, és szinte mindenki cigány.

L. Ritók Nóra azt mondja, a toldiak hallottak már a csokról, és azt is felmérték, hogy nem élhetnek a kedvezménnyel. L. Ritók szeme felcsillant, amikor először hallott a csokról, de aztán a feltételek hallatán nyilvánvalóvá vált neki, hogy abban a térségben, ahol ő dolgozik, nem tudják majd a lakosok igénybe venni.

„A kormány félrefordítja a fejét, és magára hagyja a harminc leghátrányosabb kistérség lakóit. Ezek azok a területek, ahol a legtöbb roma lakik, ahol a legtöbb szegregált iskola van, és ahol a legrosszabbak a lakhatási körülmények. Amikor beszélgettem az asszonyokkal, azt mondták, esélytelenek a feltételek miatt. Lemondó hangulatban zajlott a beszélgetés, mert pontosan felismerték, hogy ismét nem érnek el egy felcsillanó lehetőséget” – mondja.

L. Ritók szerint az sem jelent megoldást, ha végül a közmunkásoknak mégis engedélyezik a csok igénylését, mert azzal, hogy a feltételek szerint viszonylag nagy (minimum 60-90 négyzetméteres) lakást vagy házat lehet venni vagy építeni, a teljes kivitelezésre nem tartja valószínűnek, hogy elég a 10 millió forint.

Setét Jenő úgy látja, hogy a csok ötletszerűen, átgondolt társadalompolitikai szemléletű elképzelés nélkül indult el. „A középosztály, a módosabb családok politikai támogatásának felvásárlása a célja pusztán, ezzel szemben egy differenciált, lépcsőzetes otthonteremtési támogatási rendszerre volna szükség. Ez a lépés ebben a formájában tovább növeli az országban a társadalmi távolságokat, és megosztottságot” – mondta.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Három településen is új polgármestert választottak

Három településen is új polgármestert választottak

Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.

34 perce

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

8 órája

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Ő követheti az elnöki székben Donald Trumpot

Ő követheti az elnöki székben Donald Trumpot

Úgy véli, a jelenlegi elnököt nem szabad lebecsülni.

4 órája

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41