Nyárig minden hatodik kormányhivatali dolgozót elküldik

2016.02.04. 13:01

Ezek voltak a mai kormányülés legfontosabb témái:

A családi otthonteremtési támogatás volt a fő téma a szerdai rövid kormányülésen, a munka pénteken folytatódik, amikor a csok mellett áttekintik a külpolitikai kérdéseket.

Visegrádi csúcstalálkozó lesz a február 15-i héten, közös álláspont kell az angol-EU ügyben. Ugyanezen a héten lesz Putyin-Orbán-találkozó Moszkvában és EU-csúcs is.

A kormány 50 milliárddal segíti a vajdasági magyarság munkavállalási lehetőségeit, ez a legnagyobb eszköz, amit valaha ilyen célra fordítottak. Hamarosan új földárverési kör kezdődik, a felmérések megkezdődtek.

Megnyílt a lehetőség, hogy a tavalyi milánói világkiállítás magyar pavilonja Olaszországban maradjon. A kormány beizzítja  Budavári Palota felújításával kapcsolatos terveit.

Századvég: Öröm, boldogság

Örömmel számolhatok be, hogy ma átadtuk a Századvég-tanulmányokat, mintegy 30 ezer oldalt – jelentette be Lázár János. Ezek azok a tanulmányok, melynek kiadását perek sorozatával kellett kikényszeríteni a kormánytól. Lázár biztos benne, hogy a sajtó a többi tanulmányt is kikéri, de egy biztos: olcsóbban, és többet szállított a kormány agytrösztje, mint az előző kormányok munkáját segítő intézmények. A négymillárdba kerülő 30 ezer oldal átadásáról a TASZ készített videót:

Csok: folyamatosan nyílnak az új kapuk

A kormány rendeletekkel segíti elő, hogy többen, gyorsabban és könnyebben vehessék igénybe az új támogatást. Az építészkamarával körvonalazódó együttműködés keretében létre fognak hozni egy szerződésmintát az építtető és az építész között. Ez garantálja, hogy ne épüljenek településkép-romboló házak. Az építés során a tervezőnek hatszor kell helyszíni ellenőrzést tartania, amiért maximum 180 ezer forintot kérhet. A házaknak egyszerűsített kiviteli tervet kell csak benyújtaniuk, az építés során az építész és a felelős műszaki vezető felelős mindenért. Ez a felállás garanciát jelent a hitelező pénzintézeteknek, a településeknek, városvédőknek. 2016-ra 40 milliárd forint áll a rendelkezésre a csok-ra a költségvetésben, de a keret felülről nyitott. 

A csok-ra jelentkezők a kormány csókjában részesülhetnek

 – szellemeskedett Lázár.

Sosem térhet vissza a 2010 előtti rendszer a közoktatásban

A tegnapi tüntetésre és a közoktatás terén jelentkező egyre kiterjedtebb válságra reagálva Lázár bejelentette, hogy a kormány bárkivel kész tárgyalni, egyrészt szeretné megóvni az iskolákat az átpolitizálódástól, másrészt látni kell a számokat és az eredményeket. A 2010 előtti oktatásirányítási modell végérvényesen megbukott, 2003 után drámaian romlott a diákok teljesítménye. Nem lehet ahhoz az oktatási rendszerhez visszatérni folytatni, ami szegregált, erősítette a különbségeket. A problémákról a kormány széles körű egyeztetést kezdeményez (mondjuk ezt a Klik és a totális központosítás bevezetése előtt is megtehette volna). A kormány kész a bürokrácia csökkentésére, az ésszerűsítésre, de a balhékeresés, a konfrontáció nem vezet eredményre: mindenki üljön asztalhoz.

Alkotmánymódosítás: az ellenzék ne felelőtlenkedjen!

A mai világban komoly vita zajlik arról, hogy a szabadságjogokat a terrorveszély, a rend fenntartása miatt kell-e korlátozni: én ezt a vitát akceptálom – nyugtatott meg mindenkit Lázár. Ha nincs alaptörvény-módosítás, a honvédségnek csak kevés lehetősége van a közbelépésre. Az ellenzék nem a kormánnyal, az országgal tol ki, ha nem segít fenntartani a biztonságot.

A Natura2000-es földeket igenis eladjuk

170 ezer hektár földet értékesít az állam a második körben, az elsőben tízezren jutottak földhöz. Az elmúlt hetekben vita alakult ki a Natura2000-es természetvédelmi besorolású földek értékesítéséről: ezek a földek értékesítve lesznek, nem lenne fair felültetni a nyerteseket – fogalmazott Lázár.

Folytatódik a bürokráciacsökkentés, minden hatodik kormányhivatali dolgozót elküldik

Áttekinthetetlen szabályozási dzsungel van, részben az uniós tagság, a jogharmonizáció miatt. Mostantól ha új törvény születik, szeretnénk, ha kettő másik megszűnne – közölte Lázár.

  • 2019-re a kormány minden EU-s pénzt ki akar fizetni. Ennek érdekében az a cél, hogy az idei nyertesek legalább a pénz feléhez a szerződés megkötésekor hozzájuthassanak.
  • Orbán Viktor adóreformot szeretne, erről Lázár egyelőre nem közölt részleteket.
  • Magyarországon 4,3 millió adó- és járulékfizető tart el egymillió, így-úgy az államnak dolgozó embert, ez 18-20 százalékos arány, ami a többi uniós országban alacsonyabb. A csökkentéshez kisebb állam kell, készül a stratégia, hogy az állami háttérintézmények működését hogyan lehet ésszerűsíteni.
  • Ennek részeként elsőként július 1-gyel 36 ezerről 30 ezer alá kell csökkennie a kormányhivatalok létszámának, de minden államigazgatási szervet, intézményt átvilágítanak. A leépítés első körének költsége kb. tízmilliárd forint, de 30-40 milliárdot lehet megtakarítani.
  • A megmaradók komoly, 50 százalékos béremelésben részesülnek, az önkéntes kilépők akár 5-10 milliós támogatást kaphatnak majd, ha nem térnek vissza az állami szektorba, és ha önfoglalkoztatóvá válnak.
  • Ugyanakkor májusra minden kormányablaknál 636 helyett 1000 ügyet lehet majd intézni. A magyaroknak életük során 2-3 ezer ügyük van az állammal, a cél hogy a kormányciklus végére ugyanannál az ablaknál lehessen mindent elintézni.
  • A nyugdíjkorhatárt elérők nem maradhatnak állami foglalkoztatásban, és a helyük nem lesz betöltve.
  • Ha kisebb lesz az állam, csökkenhetnek a bérre rakódó munkáltatói költségek.

***********

Eddig tartott a tájékoztatás, a továbbiakban Lázárék a sajtó kérdéseire válaszoltak.

A Klik nem vitatéma

Megvizsgáljuk a Klik működését, hogy mennyi pénze van, milyen feltételek vannak, a tüntetőknél is több kifogást tudok felsorolni – válaszolta kérdésre Lázár. Az állam privilégiuma, hogy milyen struktúrát üzemeltet, ez nem vita kérdése. Biztos lehet jobban csinálni, az államnak eddig nem volt fenntartói tapasztalata. Most zajlik a járási Klik-ek bevezetésének vizsgálata.

Lázár továbbra is a bíróságokat piszkálja

A bírák legyenek függetlenek, de ne legyenek függetlenek a valóságtól. A társadalom igazságérzetét rombolják a vörösiszap- és a Hagyó-perben született ítéletek, ezek rombolják az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Az emberek úgy érzik, semminek nincs felelőse, ezt az ilyen ítéletek csak erősítik. Meg kell vizsgálni, hogy a törvények jól szabályozzák-e a felelősségi kérdéseket. A Kúria elnöke nem tilthatja meg, hogy az ítéleteket az emberek megvitassák: ez a vita nem befolyásolás, hiszen már meghozott ítéletekről van szó. Ez társadalmi, nem politikai ügy.

Állami tulajdonba kerül a Fiumei úti síregyüttes

A kormány azt tervezi, hogy a Fiumei úti Nemzeti Sírkertet és a Salgótarjáni úti zsidó temetőt állami tulajdonba veszi a fővárostól, és rehabilitálja.

Lázár meglepődött

A Világgazdaság szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium karácsonyi ünnepségére 20 millióért béreltek bútorokat. Lázár erről nem tud, vizsgálatot ígért.

A turizmust nem államosítják

A kormány tárgyalni fog egy előterjesztést, hogy a jelenlegi struktúra elegendő esélyt ad a turizmusnak: nem államosításról van szó, hanem az állami szerepvállalás és irányítás átalakításáról,melynek keretében meg kell vizsgálni, hogy jó-e a mostani rendszer. Az ország számára óriási esély a turizmus, a legjobb hazai márka pedig Budapest. Szállodafejlesztésre már nincs uniós forrás, meg kell vizsgálni, hogy mik a fejlődés lehetőséges terepei.

Nem csökken a tejtermékek és a baromfi áfája

Lázár: vannak ilyen előterjesztések a kormány előtt, de a támogatásuk nem reális.

A városok már szervezkednek a menekültek ellen

Azt, hogy mi lesz, ha nem nyerjük meg a luxemburgi menekültkvóta-pert, és jövőre menekülteket kell Magyarországra telepíteni,  Lázár szerint jól illusztrálja, hogy a saját választókerületében, Hódmezővásárhelyen már most azon szervezkednek a helyiek, hogy miként tudják elérni, hogy a város elkerülje a menekülteket.  A városok a németországi testvérvárosaiktól pontosan tudják, hogy mire számíthatnak.