Rohadó lakásokkal szúrják ki a szegények szemét Józsefvárosban

Egy tavaly októberi kilakoltatás apropóján nagy figyelmet keltett, hogyan működik a VIII. kerület lakáspolitikája. A lényeg, hogy a rosszul fizető, szegényebb bérlőktől megszabaduljanak, és az önkormányzati bérlakásokat ne szociális alapon adják ki. 2010 óta több mint 450 lakásból lakoltattak ki családokat. A nagy sajtóvisszhangot kapott ügy után Kocsis Máté helyi polgármester kezdeményezte, hogy függesszék fel a kilakoltatásokat, vizsgálják felül az odavezető folyamatot. Márciusig mindenki maradhat az otthonában, de ez még nem oldja meg azokat a kérdéseket, amelyek felmerültek a kerület lakáspolitikájával kapcsolatban.

A Város Mindenkié Csoport többször is bírálta a kerület lakáspolitikáját. Többek között arra hívták fel a figyelmet, hogy évek óta nem írtak ki szociális alapú lakáspályázatot, és a szociális célú lakhatás javítását célzó uniós forrásokból felújított lakásokból is kilakoltatják a rászorulókat, illetve hogy a leromlott állapotú, szegény bérlők lakta lakásokra nem költenek, a nagy városrendezési projektek miatt lebontásra ítélt önkormányzati lakások lakóit pedig nem megfelelően kártalanítják. Itt van egy-egy példa az utóbbi két jelenségre. (Az önkormányzat a cikk megjelenése után pontosítást kért, ez lentebb olvasható.)

Fejükre szakadt a plafon

Barbara 2014 nyarának végén kapott krízislakást a VIII. kerületi önkormányzat gyermekjóléti szolgálatától. Óvodáskorú kisfia asztmás, saját lakása nincs, szülei feje fölül hamarosan elárverezik a lakást lakáshitel-tartozás miatt, édesapja amúgy is leszázalékolt. A kerületi gyermekjóléti szolgálat négy krízislakás felett rendelkezhet, ezeket egy évre kaphatják meg a rászorulók, és egy évet lehet hosszabbítani. A feltételek közé tartozik a kötelező előtakarékoskodás.

A fiatal anya egy egyszobás lakást kapott egy szebb napokat talán soha nem látott háromszintes gangos ház udvarának hátsó sarkában. Az egyik fővárosi önkormányzatnál gazdasági előadóként dolgozó nő először örült a havi 35 ezer forintos előtakarékossági számla nyitása fejében kapott lakásnak, de örömébe hamar üröm vegyült.

Például, hogy a lakás komfortnélküli volt: sem fürdőszoba, sem vécé nem volt benne. Utóbbi csak a lépcsőház melletti helyiségben van, ahol kapcsoló helyett drótok lógtak a falból. A lakás nedves volt, a konyha-előszoba padlója el volt korhadva a víztől. Gáz most sincs, villanykályha fűt, és villanyboljlerből jön melegvíz. Utóbbi a beköltözéskor nem is működött, három hónapba telt, mire megcsinálták. Amikor szóvá tette a hiányosságokat, azt mondták neki, ha nem tetszik, menjen albérletbe. Amikor panaszkodott a fürdő és vécé hiányára, állítólag közölték vele, hogy ha lenne ilyen a lakásban, akkor nem krízislakásként hasznosítanák, hanem “menne licitre”.

Végül úgy döntött, marad. Mégis van fedél a fejük fölött, és megpróbálták felújítani valahogy a lakást. Zuhanyzót, vécét alakítottak ki a konyha hátsó falánál, a helyiséget le is járólapozták, és ki is festették. Több százezer forintot költöttek rá, de a tavaly őszi beköltözés után néhány hónappal felbontották vele a bérleti szerződést szerinte egy csőtörés miatt. A nő azt állítja, nem ő tette tönkre a a vezetéket, és kérte is, hogy vizsgálják ki az ügyet, de ez nem történt meg, az illetékesek szerint ő a felelős. Azóta jogcím nélkül használja a lakást, emiatt lakáskiürítési eljárás is indult ellene, de most viszont perel.

Október elején ugyanis leszakadt a plafon a szobában. Azt mondja, öt perccel azután történt, hogy elvitte a gyerekét az óvodába. A mennyezetnek a fele esett le, kis híján a férjére, aki későn jött haza éjszakai műszakból, és még aludt. Az volt a szerencséje, hogy az ágy feletti részen nem szakadt le akkor, csak két nap múlva. Akár egy felnőttet is agyonüthetett volna” – ezt mondta neki a rendőr, akit azért hívott ki, nehogy ezért is őt tegye felelőssé a hivatal.

Tavaly október vége felé még a födém pőre, enyhe boltívben rakott téglái látszanak a plafonon. Az ágyon pedig még mindig ott vannak a vakolatdarabok. Az lehetett a baj, hogy korábban egyenesre vakolták le – mondja. “Rengeteg minden összetört, a gyerekjátékok, a számítógép.”

Azóta itt-ott húzzák meg magukat, Szüleihez nem mehetnek, férje családjához sem, ahol három család lakik ötven négyzetméteren. Ő és kisfia az egyik barátnőjénél, a férje pedig ismerőseinél húzza meg magát. Hetek óta arra vár, hogy az önkormányzati lakásokat fenntartó cég megcsinálja a mennyezetet, valószínűleg gipszkartonból.

Barbara nem szeretne anyaotthonba menni, és szívesen pályázna szociális bérlakásra, de nem tud, mert a kerületben nincs ilyen, máshol pedig több éves igazolt munkaviszonyra van szükség. Ő azonban csak pár hónapja dolgozik jelenlegi munkahelyén, pénzügyi előadóként.

Ötmillióért újította fel a lakást, most mennie kell

János az utolsó két lakó egyike, akik még kitartanak egy bontásra ítélt házban a VIII. kerületi Bókay utcában. A szép homlokzatú, és nem is különösebben leromlott épület a Corvin-Szigony Projekt áldozata lesz: kiszélesítik az utcát, ezért útban van. János úgy tudja, a homlokzatát meg kell tartani, de az épületnek mennie kell.

Ő azonban maradni szeretne, és körbenézve, érthető is, hogy ragaszkodik a 73 négyzetméteres önkormányzati lakáshoz, amit ő maga pofozott ki az évek során. Abból pedig sok eltelt: húsz éve költözött ide. Akkor teljesen üres volt, rossz állapotú nyílászárókkal, lelakott belsővel – mondja. Sokat költött rá: cirkót építtetett be, szép járólappal burkolta a padlót, ide szabott a konyhaszekrény is. János úgy becsüli, ötmillió forintja is benne lehet a lakásban, de ezt nem tudja igazolni. “Honnan vegyem elő a húsz évvel ezelőtti számlákat?”

De nem csak a lakáshoz, a környékhez is ragaszkodik. Előtte is itt lakott, a Tömő utcában. “Itt szoktam meg, közel van minden.” Az önkormányzat azonban azt szeretné, ha elköltözne. Számos más önkormányzati lakást felajánlottak csereként Jánosnak, de a férfi szerint ezek zöme kisebb méretű, amit nem köteles elfogadni. Csak hat lakás volt hasonló alapterületű, mint a jelenlegi. Kisebbe pedig nem szeretne költözni főiskolás lányával és feleségével.

A hat, szóba jöhető lakásból azonban október végéig csak kettőt tudott megnézni. Az egyik egy szomszédos utcában volt, két új építésű ház között egy lerobbant régiben. “Az a ház, az kegyetlen.” A lakás is rossz állapotban van, és bár felújítva ígérték átadni, “Az soha nem lesz olyan, mint ez, amit én csináltam meg, én vettem meg hozzá, ami kellett.” Ráadásul úgy tudja, pár év múlva valószínűleg bontás vár arra az épületre is, ahova költöztetnék. A férfi nem érti, minek költeni az úgyis bontásra váró lakásra, ahogy azt sem értette, egyik idős szomszédja önkormányzati lakását is miért újították fel tavaly. “Nem sajnáltam tőle, sőt örültem, de hát akkor már lehetett tudni, hogy le akarják bontani a házat.”

A másik lakás, amit megnézett a Rákóczi út közelében volt, de nem tetszett neki. Október vége felé három hete várt arra, hogy a VIII. kerület visszajelezzen, mikor nézheti meg a még hátralévő négy lakást, de állítása szerint három hete semmi hír.

Elvileg az év végéig kellene elhagynia jelenlegi otthonát, de a lakásbérleti szerződés felmondása után hivatalosan 90 napja lenne kiköltözni, és szükség volna másik három hónapra is az új lakás előkészítéséhez, ha egyáltalán találnak. Mert ezzel kapcsolatban nincsenek illúziói. “Nincs több. Az önkormányzat nem rendelkezik ilyen helyszínen, hasonló méretű lakással.” Ilyen esetben kötelező lenne a pénzbeli megváltás, de annak összegét kevesli.

Elmondása szerint négyzetméterenként 212 ezer forintot ajánlottak fel, ami azonban édeskevés ahhoz, hogy a környéken vásároljon hasonlót. A Corvin-Szigony projekt keretében megújuló városrészben 350-360 ezer forintos négyzetméteráraktól indulnak a lakások szerinte. Amit az önkormányzat fizetne neki, hogy kiköltözzön, az nem lenne elég. “Lakást venni nincs pénzem, elmenni nem tudok, és nem is akarok.”

Hitelt nem akar felvenni, mert egy másik nagy építkezés miatt bizonytalanná vált a megélhetése is. János a Petőfi Csarnok büféjében dolgozik, amire ugyancsak bontás vár a Liget Projekt miatt. A férfi abban reménykedik, hogy sikerül egyezségre jutnia az önkormányzattal, vagy a Corvin Projekt kivitelezőjével, és egy számára is elfogadható másik lakásba költözhet bérlőként. “Vegyék meg ők, egy fillér sem kell a zsebembe.”

FRISSÍTÉS!

A Józsefvárosi önkormányzat a cikk megjelenése után levélben kért pontosítást. Azt írták, nem igaz, hogy megpróbálnak megszabadulni a szegényebb bérlőktől. Az önkormányzat “Minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a szociálisan rászoruló kerületi lakosoknak, de a támogatási és egyéb lehetőségek igénybevétele az érintettek együttműködése nélkül megoldhatatlan. A végrehajtási eljárások (lakáskiürítés és hátralékérvényesítés) minden esetben jogerős végzés alapján történik. Ezek az eljárások sok esetben éveket vesznek igénybe, azaz a hátralékos családoknak általában évek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy hátralékukat rendezzék, és lakásbérleti jogviszonyukat helyreállítsák.”

Azt is írták, hogy a városrészben több típusú lakáspályázatot is kiírtak, elsősorban a lakással nem rendelkezők lakásgondjainak megoldása céljából. A pályázat típusát a a benyújtott lakossági igényeknek figyelembevételével határozzák meg.

Barbara ügyében azt írták, a fiatal anyával nem a csőtörés miatt bontottak szerződést.   “Természetesen csőtörés miatt az Önkormányzat senkivel nem bont lakásbérleti szerződést. A lakásbérleti jogviszony felmondása a Lakástörvény alapján történhet.”

A lakás mennyezete az önkormányzat szerint egy korábbi beázás miatt esett le. A lakásban október végére elkészült az álmennyezet, és a lakónak nem volt panasza. Az önkormányzat megjegyezte, hogy Barbara a tulajdonos hozzájárulása nélkül, szakszerűtlenül komfortosította a lakást, és a társasház többször panaszt tett, hogy beázott a pince. Megjegyezték azt is, hogy ugyan szerződést bontottak a családdal, de lakhatásukat továbbra is a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ állja.

Az önkormányzat szerint Jánosék ügye sem egyértelmű. Azt írták, 59 lakásból álló listát bocsátottak a rendelkezésükre, de a cserelakások közül 14 – 66 és 89 négyzetméter közötti alapterületű – lakást kívántak megtekinteni. Az önkormányzat szerint ezek a lakások hasonlóan jó helyen és hasonló, vagy jobb paraméterrel rendelkeztek. Jánosék azonban nem fogadták el egyiket sem, ahogy a pénzbeli térítésre is nemet mondtak. Ez az értékbecslő által megállapított forgalmi érték 80 százalékát jelentette volna.