Lemond az Országos Roma Önkormányzat elnöke
További Belföld cikkek
-
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához
- Orbán Viktor nőnapi köszöntője Hámori Lucának: Maga bokszolt férfival, nem?
- Ideje a télikabátokat elrakni, hamisítatlan tavaszi időnk lesz
- Meghalt Weiland Annamária
- Nemi erőszak történhetett egy fogyatékosokat ellátó intézetben Szabolcs vármegyében
Hegedüs István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke hétfőn bejelentette, hogy lemond a posztjáról. Az Index információi szerint a lemondást formálisan a szervezet keddi sajtótájékoztatóján jelentik majd be.
Vajda László, az ORÖ képviselője az ATV Start hétfő reggeli műsorában azt mondta, hogy a képviselők és az elnök között folytatott tárgyalások során megállapodtak, hogy Hegedüs távozik a szervezet éléről. Hegedüs viszont azt állította az ATV-nek, hogy ez az ő személyes döntése volt, amelyre „bármelyik nap sor kerülhet”. Döntését azzal indokolta, hogy megromlott az egészségi állapota.

„Teljesen ráment az egészségem erre a stresszhelyzetre” – jelentette ki, és hozzátette, hogy egyre több fenyegetés is éri, mint mondta, olyan dolgok miatt, amik nem is az ő elnöksége idején történtek.
„Ezenkívül nem látom, hogy olyan eredményeket tudnék produkálni, amik a magyarországi cigányság rövid távú jólétét biztosítani tudnák” – közölte Hegedüs, aki egyelőre még nem tudja, hogy ki lehet majd az utóda.
Az Index hétfőn számolt be arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma várhatóan felbontja azt az ORÖ-vel kötött uniós támogatási szerződést, amely eredetileg a „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet alapítását szolgálta volna. A Farkas Flórián elnöksége idején, 2013-ben létrejött szövetkezet azonban egyáltalán nem működött, a vezetés a foglalkoztatási projektek beindítása helyett kizárólag ingatlanvásárlásokba ölte a pénzt. A szerződésbontás után az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a felvett 1,2 milliárdot, ami lényegében a szervezet végét fogja jelenteni.
Hegedüs akkor vette át az ORÖ-elnökséget, amikor Farkas Flóriánnak miniszterelnöki biztosi kinevezése miatt le kellett mondania a posztról. Hegedüs addig Farkas bizalmasának számított, ám a megváltozott szereposztásban megromlott kettejük viszonya. Az ORÖ-ben az elmúlt egy év folyamatos csatározások közepette telt, mivel Hegedüs és a támogatói megpróbálták átvizsgálni a foglalkoztatási szövetkezet gazdálkodását.
Hegedüst, aki szívinfarktus gyanújával éppen kórházi ápolásra szorult, a Lungo Drom Farkashoz hű képviselői január végén meg is fosztották elnöki mandátumától, de ezt a hatalomátvételt nem találta törvényesnek a kormányhivatal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához
Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.
2 órája
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Címlapon
Valami készül – Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlata felrázza a térséget, próbára teszik a Nyugatot
A cél a kölcsönös bizalom erősítése.
1 órája