Kerekesszékes migránst is vádolnak a röszkei balhé miatt

Újabb tagadó vallomásokkal folytatódott pénteken a szegedi bíróságon a tavaly szeptember 16-i, röszkei migráns-rendőr összecsapás miatt indult büntetőper. Péntekre maradt a tíz vádlott közül a legkülönösebb három kihallgatása. Hogy különböznek a többi héttől, azt az is mutatja, hogy ők egyedül nem börtönben, előzetes letartóztatásban, hanem enyhébb körülmények között, házi őrizetben várták immár fél éve, hogy a perük elkezdődjön, még ha ez a házi őrizet a migránsok esetében nem is egy lakást, hanem a kiskunhalasi őrzött szállást jelenti.

A vádirat szerint persze ugyanazt követték el ők is, mint a többiek: a határzár tiltott átlépését, tömegzavargás résztvevőjeként, amiért a Btk. szerint 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés járhat. A fizikai állapotukkal nem foglalkozott a vádirat, pedig az mindegyiküknél elég speciális. Arany János, a bíró nem véletlenül engedélyezte mindhármuknak, hogy kivételesen ülve maradhassanak, amikor rájuk került a sor.

• A nyolcadrendű vádlott egy 62 éves nő, aki inzulinos cukorbeteg, és az egyik szemére nem igazán lát. Ügyvédje szerint 20 kilót fogyott a fogság alatt.
• A kilencedrendű vádlott egy kerekesszékes férfi, akiknek katétere van, és deréktól lefelé béna, mindkét lába elsorvad.
• A tizedrendű vádlottnak gerincsérve van, nehezen, bottal jár, érszűkület miatt az egyik ujjpercét már a magyarországi fogságban amputálni kellett.

A bíró felolvasta az elfogásukról szóló rendőri jelentéseket, nem voltak hosszúak. A kulcsmondat mindhárom esetben egyezett: „fenti személy tagja volt az agresszív tömegnek, amely folyamatosan támadta a rendőri köteléket”.

Az asszony kihallgatásának kétszer kellett nekifutni, mert először annyira feldúlt és zavart volt, hogy a bíró inkább adott neki egy kis időt. Elmondása szerint nem aludt az éjszaka, fáradt és beteg. Az ő fia az a bizonyos megafonos Ahmed H., aki ellen egy másik eljárásban terrorcselekmény a vád, szintén a röszkei események miatt. A férje szintén előzetesben ül, ő ennek a tömegzavargásos pernek a negyedrendű vádlottja. Fél éve nem látták egymást. A bíróságon volt most alkalmuk először beszélni egymással, igaz, ehhez az kellett, hogy a bíró nyomatékosan utasítsa a vonakodó bv.-őröket a házastársak beszélgetésének megoldására. A család Szíriából indult útnak: az idősebb házaspár, egyik fiuk, a menyük, unokáik. Ahmed H. akkoriban már Cipruson élt, onnan csatlakozott a többiekhez Isztambulban, hogy segítse őket az úton.

Bombázás után

Az asszony három osztályt végzett, háztartásbeli volt, írni-olvasni nem tud. Szíriában a házukat lebombázták, akkor sérült meg a szeme is. Azt mondta a rendőröknek, nem akartak Szíriában maradni meghalni. Németországba tartottak. A Röszkénél történtekről lényegében ugyanazt mesélte a nyomozás alatt (új vallomást nem akart most tenni), mint a csütörtökön meghallgatott vádlottak: a tömegben elterjedt, hogy a kaput megnyitották, a családok menjenek előre, az emberek kiabáltak, hogy „Thank You, Hungary!”. A vallomása szerint amikor hallották az erdő szélén, ahol várakoztak, hogy lehet menni, elkezdtek futni. Körülbelül tíz méternyire jutottak csak be Magyarország területére, amikor a rendőrök körbevették őket.

A nővel ellentétben nem családdal, hanem teljesen egyedül tette meg az utat állítása szerint a kilencedrendű vádlott, a kerekesszékben ülő, harminc éves szír férfi. Odahaza rakéta csapódott a házába, repeszek vannak a testében. Abban reménykedett, hogy Németországban talán meg tudják gyógyítani. Felesége és két kisgyereke Damaszkuszban maradt, később csatlakoztak volna hozzá.

Új vallomást most ő sem akart tenni, de a nyomozóknak elmondottak szerint a klasszikus útvonalat járta be ő is, mégpedig mindössze tíz nap alatt: Isztambulba még repülővel ment, embercsempész vitte egy görög szigetre csónakkal, ami többször majdnem elsüllyedt, a szigeten kórházba került, de aztán folytatni tudta útját Albánián, Macedónián és Szerbián keresztül, miközben végig idegenek segítették, például buszokra le-fölszállni, egészen Röszkéig.

Rendőrök segítették fel őket

Azt vallotta, amit a határzársértős dömpingperekben annyiszor elmondtak a bíróság elé állított migránsok: nem tudta, hogy szeptemberben Magyarországon a törvények megváltoztak, és nem lehet csak úgy Magyarországra jönni. Amikor zárva találta a határt, reménykedett, hogy majdcsak kinyitják, és állítása szerint folyamatosan hitegette is valaki őket, hogy 1 vagy 2 óra múlva ez megtörténik. A rendőri sorfal hátrébb húzódásakor, a tömeg megindulásakor ő is indult, mert úgy hallotta, a mozgássérültek a nőkkel és gyerekekkel előre mehetnek, de a nyomás miatt kiesett a kocsijából. Megtaposták sokan, kiabált, hogy „segítség, segítség”, végül a magyar rendőrök emelték fel. Eltalálta egy repülő kő is, vérző fejét egy rendőrorvos látta el.

A magyar rendőrök segítségét említette a régebbi vallomásaiban a tizedrendű vádlott is, az egykori taxisofőr, aki bekötött kézzel, bot segítségével sántikált a tárgyalóterem elejébe, amikor szólították. A per szempontjából legfontosabb védekező állításai megegyeznek a többi vádlottéval: nem látta, ki dobált, csak hogy repkedtek a kövek, a kapuról pedig azt hitte, megnyitották, szabaddá téve az utat. Gerincsérve miatt ő is jogosultnak érezte magát arra, hogy a családosokkal és mozgássérültekkel előre menjen. Amikor bekerült a tömeg sodrásába, a botja eltört, ő maga a földre esett, vagy tízen átgázoltak rajta. A földről őt is a rendőrök emelték már fel. „Képtelen vagyok hajolni, bottal járok, képtelen is volnék ilyen cselekményben részt venni, csak át akartam menni a határon, és eljutni Svédországba” - bizonygatta a rendőröknek.

Hogy a rendőrök hogyan látták a három vádlott szerepét Röszkénél, az tanúvallomások tucatjaiból kellene majd, hogy kiderüljön a büntetőper során. Az ügyészség mintegy 30 rendőrtanú kihallgatását indítványozta, velük fog majd folytatódni április végén a tárgyalássorozat, de volt vagy 40 másik olyan rendőri vallomás, amelyeknél az ügyész nem tartotta fontosnak a személyes jelenlétet, beérte azzal, ha felolvassák azokat.

De hol vannak a többiek?

A bíró pénteken végig is szaladt ezeken a vallomásokon. A közös jellemzőjük, hogy nagyon kevés konkrétum van bennük. Sok rendőrtanú számolt be arról, hogy a migránsok agresszívan kiabáltak, de hogy mit, azt nem értették, az arcokat – részben azért, mert többen sálakkal, kendőkkel takarták magukat – nem igazán tudnák felismerni. A tanúskodó rendőrök közül sokan megsérültek, volt, akit a gerincén, mást a fején vagy a nyakán talált el kődarab. A rendőrök taktikájáról várhatóan majd a szóbeli vallomásokból sokkal több fog kiderülni, de morzsákat már így is lehetett hallani, például hogy az egyik rendőr szerint az utasításuk az volt, hogy U alakot formáljanak, és „a tömeg nem tudta mire vélni a taktikánkat”, elkezdett befelé szivárogni.

A per konkrét vádlottjairól – az egy megafonos kivételével – nem esett szó ezekben a vallomásokban. Az azonban kiderült, hogy a kemény mag jóval több emberből állt, mint a tíz, akik itt, a bíróságon kötöttek ki.

Fontos bizonyítékok lesznek majd a büntetőperben a különféle videófelvételek is, ilyeneknek a megnézését indítványozni fogják a védők.

Az asszony, a kerekesszékes és a bottal járó férfi a Helsinki Bizottság jogvédő szervezet segítségével menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon. Az eljárás mindhármuknál még folyamatban van.

Fizikai állapotuk önmagában cáfolat

A pénteki tárgyalási nap végén az ügyvédek kísérletet tettek arra, hogy kiszabadítsák a védenceiket, legalább arra az időre, míg ügyükben megszületik a jogerős ítélet. Az előzetesben ülő vádlottaknál a cél az volt, hogy teljes szabadlábat, vagy ha az nem megy, legalább enyhébb kényszerintézkedést, őrzött szállásán végrehajtott házi őrizetet sikerüljön kiharcolni. A különbség a vádlottak szempontjából óriási, elsősorban azért, mert az őrzött szálláson sokkal könnyebben kapcsolatba tudnának lépni a szeretteikkel, egyszerűbb lenne telefonálni, emailt írni nekik.

Az ügyvédek arra próbáltak hivatkozni, hogy a védencük együttműködik, a rossz egészségi állapotot vagy a családi kapcsolattartás megkönnyítését hozták fel. Volt, aki arról beszélt, hogy a börtönben a migránsoknak különösen nehéz, mert a többség ellenszenvvel van irántuk, és a nyelvet sem beszélik. Az idősebb házaspár esetében még egy olyan megoldás is felmerült, hogy a család egyik barátja vállalta volna, hogy a pár nála lakjon, teljes ellátás mellett. A házi őrizetes három vádlottnál azt is felvetették, hogy a halasi őrzött szállásról átkerülhetnének a bicskei nyílt befogadóállomásra. Az ügyvédjük, a helsinkis Fazekas Tamás azt mondta: „teljesen nyilvánvaló, hogy fizikai állapotuk önmagában cáfolata annak a vádnak, hogy képesek voltak részt venni tömegzavargásban”, és ugyanígy, az ügyvéd szerint már csak a fizikai állapotuk miatt is garantált, hogy nem szöknének el, nem próbálnák magukat kivonni az eljárás alól.

Mindenki marad, ahol volt

A bíróságot viszont egyetlen ügyvéd sem tudta meggyőződni. Arany úgy határozott, hogy mindenki marad, ahol volt: az előzetesesek előzetesben, a házi őrizetesek házi őrizetben. Pedig még az ügyész is azt mondta, hogy bár ő a kényszerintézkedések fenntartását kéri, ha a bíróság elégnek találná az előzetes helyett az őrzött szállást, ő nem ellenezné. A bíró azonban úgy látta: a szökés, elrejtőzés veszélye túl nagy lenne a Magyarországhoz nem kötődő, az országon eleve csak átutazni készülő vádlottaknál.

A döntés ellen valamennyi vádlott fellebbezést jelentett be, többen sírtak, többen megszólították a bírót, volt, aki megkérdezte, miért nem vette tekintetbe, hogy a kisfiáról milyen régóta nem tud semmit, a kerekesszékes férfi az emberséget kérte számon. Amikor a bíró épp belekezdett abba, hogy a kényszerintézkedéses döntéssel kapcsolatos iratokat akkor felterjeszti a törvényszékre, az üléseknél egy jajdulás hallatszott, és felpattantak a bv-őrök. Az idős asszony volt az. A levegőtlen, zsúfolt teremből lefordult a padról, a földre került. Vizet adtak neki, felsegítették. A bíró még megengedte neki, hogy ott maradjon a tárgyalóban beszélni a férjével, akit csütörtök előtt fél évig nem látott.

A per április 27-én folytatódik, várhatóan a rendőrtanúkkal.

(Borítókép: Segesvári Csaba / délmagyar.hu)