Öveges-program: bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás
További Belföld cikkek
-
Nagy Márton „leütötte” a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozását a kínaiakkal
- Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen
- Hajnal Miklós döntött: nem indul ott, ahol Magyar Péter is harcba szállna
- Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
- A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja, ezt állapította meg a Nemzeti Nyomozóiroda a 14 milliárdos uniós keretből finanszírozott Öveges-program lebonyolítását vizsgálva.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya közel két éve, 2014 nyarán kezdett nyomozni az iskolai tanterem-felújítások címén eltüntetett pénzek után. A március közepén meghozott határozat szerint a pályázatokra beadott vállalkozói ajánlatokban jelentős túlárazások szerepeltek, amelyek az ellenőrzés hiányosságai miatt alkalmasak voltak a „pénzeszközök megszerzésére”.
A rendőrök szerint összesen 11 projektben „büntetőjogi jelentőséggel bíró kárérték” keletkezett.

Az Index 2014 júniusában, a nyomozás megkezdésével egy időben számolt be az Öveges-program szembeötlő visszásságairól. A TÁMOP-os keretből finanszírozott programban 44 vidéki és 8 fővárosi iskola kapott természettudományos tantermek kialakítására többnyire 200-300 millió forint körüli támogatást. A jelentős összegekből mindenütt egyetlen tantermet kellett volna kialakítani. Azonban csak a kisebb hányad ment a teremrekonstrukciókra és az eszközbeszerzésre, a többit különféle „elképesztő” címek (projektmenedzsment, munkafüzetgyártás stb.) alatt fizették ki. De a KLIK is lenyúlt egy jelentősebb részt.
A napokban az a hír röppent fel, hogy egy európai bizottsági döntés az Öveges-program szabálytalanságai miatt negyvenmilliárd forintnyi uniós keret kifizetését állította le. Legalábbis a múlt hétvégén a Miniszterelnökség ezt állította, az Emmi viszont kedden cáfolta az állítást.
Az eredeti rendőrségi feljelentést egyébként Hadházi Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője tette, de fél évvel Hadházy után az Emmi is a nyomozóhatósághoz fordult.
Hadházy Ákos csütörtökön, a jubileumi 10. korrupcióinfóján szintén a Nemzeti Nyomozóiroda megállapításaival foglalkozott.
A politikus szerint egyértelműen pozitív fejlemény, hogy megvan az első nagyobb ügy, amely nem marad következmények nélkül, az viszont probléma, hogy a rendőrség a súlyos megállapítások ellenére sem folytja az ügyet. A Nemzeti Nyomozóiroda – miközben nagyon súlyos megállapításokat tett – ki is szállt az ügyből, és átdobta a NAV nyomozóinak, azt állítva, hogy az adóhatóság emberei rendelkeznek az eljárás lefolytatáshoz szükséges hatáskörrel.
Nyilvánvalóan nem akarnak kellemetlen helyzetbe kerülni a Főnöknél
– jelentette ki Hadházy. Erre utal, hogy rendőrség a politikusoktól is próbálja távolítani az ügyet.
Az LMP-s szóvivő elmondta, hogy a nyomozók a kétéves vizsgálat alatt meglepő módon nem találták nyomát a feljelentésében szereplő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújának, pedig az Öveges-program közbeszerzéseinek nagyobb részét polgármesterek írták ki. Önmagában az szervezett csalásra utal, hogy 43 gimnáziumban íratták meg 43-szor újból az Öveges-program munkafüzeteit, mindet egyenként 25 millió forintért, majd erről 43 tanulmány írattak.
Hadházy Ákos úgy vélte: a bűnszövetkezet feje nem lehet máshol, mint "nagyon magasan", a minisztériumban.
Kiskunfélegyháza önkormányzata példát is szolgáltatott erre: a város 50 milliós büntetést kapott az Öveges szabálytalanságai miatt, ezért a fideszes többségű önkormányzat lényegében feljelentette az előző fideszes többségű önkormányzatot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
17 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
1 órája
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
2 órája
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
1 órája
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
4 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Tovább terjed a járvány, 2300 szarvasmarhát kell leölni Levélen
Szlovákiában is észlelték már a ragadós száj- és körömfájást.
5 perce
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
1 órája