Fél év múlva modern székháza lesz a Fidesznek
Szeptember végére elkészül a Fidesz Lendvay utcai székházának felújítása – nyilatkozta Kubatov Gábor a Magyar hírlapnak. A Fidesz alelnöke szerint a négy cégre kiterjedő meghívásos pályázat fő szempontja volt az átláthatóság és az, hogy magyar legyen a megbízott vállalkozó. Három érvényes pályázat érkezett, ebből választották ki közjegyző előtt a meg nem nevezett nyertest.
A nemrég az Egyesült Államokban járt Kubatov szerint a székházat az amerikai republikánusok és a francia UMP pártközpontjainak mintájára. (Nicolas Sarkozy pártjának új neve tavaly óta már Republikánus Párt.)
Eszerint az elmúlt 25 évben nagyobb felújítást nélkülöző épületnek a közösségépítés és a kapcsolattartás színterévé kell válnia, ötvenfős konferenciateremmel, kisebb pártrendezvények megtartására alkalmas terekkel. Ez lesz a 2018-as választás kampányközpontja is, így a pártnak már nem kell külső helyszínt keresnie.
Kubatov szerint a 460 millió forintra tervezett munkálatok szeptember végére elkészülnek: ebben a belső terek átalakításán túl bele kell férnie a tetőcserének, a külső homlokzat felújításának, és meglepetésnek. „Aki kíváncsi, ősszel majd megnézheti” – mondta Kubatov, az MSZP-nek is odaszúrva, amellyel szemben „mi nem eladjuk a székházunkat, hanem felújítjuk azt. Ez is azt bizonyítja tehát A Fidesz felelősen és takarékosan működik, illetve gazdálkodik.”