Valér
4 °C
8 °C

Lemond a Felcsúttal szomszédos település polgármestere, mert nem kapnak pénzt semmire

2016.04.01. 22:42

Januárig lemond Borbíró Mihály, a Felcsúttal szomszédos Óbarok-Nagyegyháza független polgármestere. Borbíró arra hivatkozva tervez lemondani, hogy szerinte a személye miatt nem jut fejlesztési forrásokhoz a település - írja a Feol.hu.

Borbíró hivatalosan még nem nyújtotta be a lemondását, de a lapnak azt mondta, legkésőbb januárban megteszi. Borbírónak saját bevallása szerint nincs utódjelöltje, ezért "lesz idő felkészülni a közéleti szereplőknek a helyi politikai élet új fordulatára".

"Nem politikai zsarolásnak szánom lépésemet, s nem is az ellenzéki sajtónak kívántam muníciót adni lemondásom kilátásba helyezésével" - mondta Borbíró, akit korábban háromszor választottak újra. "Rossz tapasztalataim vannak pályázati ügyekben, de elfogadom, hogy ez bizalmi kérdés".

Egy inkább politikafüggő a források elérhetősége, s velem, a függetlennel szemben nincs bizalma a kormányzatnak. Miattam ne kerüljön a település hátrányos helyzetbe, kapjon lehetőséget olyan jelölt, akinek nagyobb az esélye a bizalomra

- mondta a lapnak Borbíró.

Azt is mondta, hogy az MSZP-kormányzás alatt sem voltak elkényeztetve, "még egy fűkaszát sem sikerült nyerniük egy kicsiny pályázaton". Az Átlátszóinteraktív térképéből kiderül, hogy amíg 2007 és 2015 között Óbarok-Nagyegyháza évi 3 millió forintnyi forrást kapott, addig Felcsút évi 173 milliót, Bicske pedig 1,3 milliárdot.

órbarok.png