28 helyre riasztották a tűzoltókat Budapesten az erős szél miatt

2016.04.16. 18:15

A délutáni heves szél miatt a fővárosi tűzoltóknak szombat délután öt óráig 28 helyre kellett kivonulniuk, írja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Nem sérült meg senki. Jellemzően vakolathullás, meglazult cserepek, kitört fák és leszakadt ágak miatt riasztották őket.

A VII. kerületben, a Klauzál téren egy kocsira dőlt rá egy öles fa, az M3-as bevezetőjén, a Szerencs utcánál pedig többmázsás faág zuhant az úttestre. A Komjádi Béla Sportuszoda is megszenvedte megint a szelet: a tetején megbontott egy több négyzetméteres alumínium lemezt a szél, a tűzoltók emelőkosaras járművel rögzítettek vissza.  

A katasztrófavédelem tanácsai a szeles időre:

  • Ne parkoljanak nagy, öreg fák alá, ahol faág letörésére lehet számítani.
  • Gyalogosként közlekedve is számítsunk a szél által a magasból lesodort, leeső tárgyakra, kisebb-nagyobb faágakra, kerüljük az ilyen szempontból veszélyes helyeket.
  • A viharos időben az állatok viselkedése is kiszámíthatatlanná válik, figyeljünk a háziállatokra.
  • Az ajtókat, ablakokat gondosan zárjuk be, a párkányokról vegyük le a tárgyakat, vagy rögzítsük azokat.