Nem fért a koporsóba, eltörték a lábát
A Blikk értesülése szerint első fokon megnyerte a temetkezési vállalat ellen indított perét az a 43 éves asszony, Júlia, akinek 18 éves korában elhunyt fia, László lábát holtában eltörték, hogy beleférjen a koporsóba. A most megszületett, nem jogerős ítélet szerint a cég kegyeletsértést követett el, és kártérítést kell fizetnie, írja a lap.
A szívműtét közben meghalt fiú 192 centi magas volt. Az édesanyja 2014. májusában a ravatalon vette észre, hogy a fia bokáját kicsavarták, úgy erőltették bele a holttestet a túl kicsi koporsóba.
Az asszony a lapnak azt mondta: nem pénzt akar a cégtől, azt szeretné, hogy mással ne tehessék meg ugyanezt.