Orbán: A demokráciaexport nevű őrület megbukott
További Belföld cikkek
-
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
- Megjelentek a határidők, heteken belül megkezdődik a MÁV átalakulása
- Nem jár az M2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között
- Marad a napos idő, akár húsz fok is lehet
- Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
A Kossuth Rádióban két hét után pénteken újra rádióinterjút ad Orbán Viktor. Egyiptomi látogatásával kapcsolatban leszögezte, nem tartja szükségszerűnek azt, hogy a civilizációknak szükségszerűen össze kell ütközniük,
Ha megvan a politikai akarat, békében tudunk élni a muszlim világ mellett, nem együtt, vele összekeveredve.
Ha nem épült volna ki a Közel-Keleten muszlim civilizáció, akkor ott barbárság lenne. Orbán szerint az erőszakoskodás, a terrorveszély, amit a menekültválsággal kapcsolatban tapasztalunk, az nem egyenlő a muszlim vallással, ami egy magas kultúra - és ezt tapasztalta meg, amikor a legfontosabb szunnita muszlim vezetővel, Ahmad et-Tajjebbel, a kairói al-Azhar mecset nagysejkjével találkozott.

Egyiptomban szerint az "alkotmányos rend pillérei állnak", Abdel-Fattáh esz-Szíszit szabályos eljárásban választották elnökké (valójában 2013-ban puccsal került hatalomra, és a rákövetkező évben tartott elnökválasztásról kizárta legnagyobb ellenfelét, a Muszlim Testvériséget), már csak gazdasági sikerre van szükség. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Egyiptom lehet-e a következő válsággóc, Orbán óvatosságra intett. Szerinte Irak, Szíria és Líbia megmutatta, hogy
a demokráciaexport nevű őrület, hogy az itt bevált módszerekkel akarjuk boldoggá tenni a más civilizációkban élő embereket, megbukott.
Megint rengeteg amerikai fegyver kerülhet oda, ahová nem kéne
Felfegyverzik az Iszlám Állam ellen harcoló líbiaiakat. Már csak arra kell vigyázni, hogy egyúttal ne fegyverezzék fel a dzsihadistákat is.
Orbán kifejtette, hogy Európának a líbiai politikáját is újra kell gondolnia. Feltétel nélkül támogatnia kell a líbiai kormányt, és nagy menekülttáborokat kell létrehoznia a líbiai partokon. Első követelésével egyébként Orbán nyitott kapukat dönget, hiszen az ENSZ május közepén felfüggesztette a fegyverembargót annak érdekében, hogy a kormány terrorizmusellenes csapatait fel lehessen fegyverezni.
A miniszterelnök az egyiptomi kopt keresztényekkel való találkozójáról igen szerényen beszélt (ők azok, akiknek Líbiában vendégmunkásként dolgozó rokonait kivégezték, és a magyar kormány 500 eurós támogatásában részesültek):
Engem mindig visszataszított az a nyugati szokás, hogy a jó cselekedetekkel kérkednek.
A menekültválság európai vonatkozásaival kapcsolatban is az európai kormányokat és Soros Györgyöt vette elő:
Akárhogy is okoskodunk, akárhogy is finanszírozza Soros György a civileket, az európai kormányok menekültpolitikáját nem támogatja a nép.
Orbán állítása szerint a kormánynak van akcióterve a bicskei menekülttábor bezárására. Ezzel kapcsolatban újra visszatért Sorosra, aki szerinte kijelentette, hogy a magyar kormány ellenzéke, és „le akarja nyomni a magyar kormányt”.
Soroshoz képest igen szűkszavúan szólt Orbán az oktatási rendszerről, melyről azt mondta, hogy átalakították, de most az egyeztetések eredményeit is be kell vezetni a jogszabályokba. Ezzel haladnak és a ciklus végére készen is lesznek.
A foci-ebével kapcsolatos terrorveszélyről azt mondta, hogy a kormány megerősíti a konzuli szolgálatot, és azt javasolja a Franciaországba - vagy akár a krakkói katolikus világtalálkozóra - utazóknak, hogy regisztráljanak a képviseleteken.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
5 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Címlapon
Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
2 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49