Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-6 °C
4 °C

Több mint 70 millióért rendeli meg a kormány Rákay Philip könyveit

2016.06.07. 10:20
741899F.gif
Fotó: Bookline

A Szabadság tér '89 – a rendszerváltoztatás aktái című köztévés műsorából készített kétrészes könyvet az iskolákba és a könyvtárakba szeretné eljuttatni a kormány, az erről szóló kormányhatározat szerint összesen 71,3 millió forintot szán az idei költségvetésből – szúrta ki a Blikk a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Rákay Philip magánkiadásában megjelent könyveit darabonként 12 ezer forint alatt árulják, vagyis 71 millióból legalább 6 ezer helyre el tudja küldeni a kormány.

A kétezres évek elején fideszes rendezvények házigazdájaként politikai karriert építő Rákay  2011 januárjában előbb az m1, majd az m2 intendáns-programigazgatójaként, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az m1 és az m2 műsorstruktúrájának megújításán dolgozott. 2015-ben távozott a tévétől úgy, hogy lényegében maradt: műsorvezetőként és kreatív producerként folytatta a rendszerváltoztatás történetét feldolgozó Szabadság tér '89-et.



  • Vennék
  • Hírek