A semmiből jött, levezényelte az Elios győzelmeit, majd távozott
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Egy közbeszerzési tanácsadó cég legalább 11 településnek segédkezett olyan tendereknél, melyek az Elios győzelmével zárultak.
- A települések csak ezeknél a pályázatoknál kérték a cég segítségét, sem előtte, sem utána.
- A tulajdonos évekkel ezelőtt alkalmazottja volt egy üzletembernek, aki később az Elios ügyvezetője lett.
- Egy másik tanácsadó cég 3 városban bonyolított le eliosos közbeszerzést úgy, hogy a tulajnak közös vállalkozása van Hamar Endrével, Tiborcz István üzlettársával.
A Bujdosó Ügyvédi Irodát nyugodtan lehet Tamási egyik legfontosabb vállalkozásának nevezni. Több fontos közbeszerzést intéztek a településnek az elmúlt években, segítettek például kerékpárutat építtetni, épületet felújíttatni, szennyvízcsatornát fejleszteni, geotermikus energiát hasznosítani. A honlapjukon elérhető referenciáikból és a város 2015-ös közbeszerzési tervéből is kitűnik, hogy megbíznak egymásban.
Tavaly azonban egy fontos munkát nem sikerült megszerezniük. Egy 193 milliós fejlesztésre a város talált egy olyan közbeszerzési tanácsadót, amelyet sem előtte, sem azóta nem foglalkoztattak.
A munka a közvilágítás fejlesztése volt, a cég a Közbeszerzési és Tanácsadó Kft.,
A tamási forgatókönyv nem egyedi. A Közbeszerzési és Tanácsadó Kft. (Kbt) intézte az Elios győzelmével zárult közbeszerzéseket 2013 vége óta
- Balatonfüreden
- Tapolcán
- Szekszárdon
- Hatvanban
- Kalocsán
- Siklóson
- Cegléden
- Sárváron
- Hajdúböszörményben
- Mezőhegyesen
is úgy, hogy a közbeszerzési adatbázis a célzott keresésre csak ezt az együttműködést adja ki találatként a városok és a cég között. Szekszárdon például évek óta a Fidesz-közeli Provital intézi a közbeszerzéseket, ám a közvilágításit – és mint ebből a dokumentumből is kiderül, csak azt – mégis el tudta happolni előlük a Kbt.
A 11 tender 3,2 milliárd forintnyi megrendelést hozott az Eliosnak, a cég győzelmeiből nagyjából minden harmadik a Kbt. közreműködésével jött össze.
Nem lett volna kötelező
A közbeszerzési tanácsadó az eljárások szakszerű lefolytatását segítette elő 2015 novembere előtt. A Közbeszerzési Hatóság névjegyzékben vezette a közbeszerzési tanácsadókat, ebbe a megfelelő szakértelemmel lehetett bekerülni. Alkalmazásuk nem volt kötelező, és csak akkor kellett közbeszerzésen kiválasztani őket, ha a díjazásuk elért bizonyos értékhatárt, mintegy 30 millió forintot. Ez azonban nem volt jellemző.
A 2015 novemberétől hatályos új közbeszerzési törvény eltörölte a közbeszerzési tanácsadó intézményét, és bevezette a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót, amelyre szigorúbb előírások érvényesek. (Forrás: Nagy Gabriella, TI)
És hogy mit csinál egy közbeszerzési tanácsadó? Gyakorlatilag intézi az egész beszerzést, felelősséget vállal az eljárásért. Elkészíti a dokumentációt, megnézi a beérkezett ajánlatokat, döntési javaslatot ad, előkészíti a szerződéseket. A közbeszerzési adatbázisban az úgynevezett A mellékletben kapcsolattartóként tüntetik fel ezeket a cégeket egy-egy eljárásnál, mint például itt.
Nagy Gabriella, a Transparency International (TI) szakértője azt mondja, ha az ajánlatkérő szervnél nem értenek különösebben a közbeszerzéshez, akkor igen nagy befolyása tud lenni egy tanácsadónak, és "mint az Európai Bizottság is felhívta már erre sokszor a figyelmet, kisebb szerveknél, önkormányzatoknál általában nincs ilyen szaktudás, miközben a közbeszerzés egy elég bonyolult, technikai jogszabály".
Dolgozott egy későbbi Elios-főnöknek
A Közbeszerzési és Tanácsadó Kft. éves árbevétele 2012-13-ban évi 22 millió volt, aztán ez 48, majd tavaly 54 millióra emelkedett. A tulajdonos-ügyvezetője Bokor Gergő. Ő sem többszöri emailes, sem telefonos megkereséseinkre nem reagált. Bokortól az Eliosig a cégadatbázisok szerint egyetlen lépcsővel eljuthatunk: Bokor a saját cége gründolása mellett, még 2011-ben dolgozott Nemes Lajos mérnök-vállalkozónak egy Euro Project Kft. nevű cégben. Nemes egy évvel később, 2012-ben egy ideig az Elios ügyvezetője volt, aztán visszatért a saját cégéhez.
Nemes Lajos megkeresésünkre azt mondta, nem lehet azt állítani, hogy Bokor és az Elios között a fentiek alapján bármi kapcsolat lenne. Állítása szerint Bokor Gergővel azért váltak szét az útjaik, mert a vele elképzelt üzleti terv nem tudott megvalósulni. Azóta nem is találkoztak, mondta. Arról, hogy Bokor vitt aztán több LED-lámpás, eliosos közbeszerzést, állítása szerint ő is csak másoktól hallott.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy volt több olyan város, amelynél egy Sistrade nevű, az Elios tulajdonosi köréhez áttételesen kapcsolható cég csinálta a műszaki előkészítést. Az azonban, hogy az eljárások jogi lefolytatásában is megjelenik egy cég, ami összeköti az Elios tucatnyi győzelmét, eddig nem derült ki.
A sistrade-es ügyekkel egyébként van átfedés, de nem kizárólagos: gyűjtésünk szerint hat városban fordult elő, hogy a pályázatot a Sistrade készítette elő, a Kbt intézte és az Elios nyert.
Megkérdeztünk több várost is, hogy miért pont a Kbt-t választották. Három település reagált. Tamási a következőt választ küldte:
"Városunkban nincs olyan cég, mely egyedüliként kizárólagos jogot élvezne a beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések lefolytatásánál. Több céggel, illetve szakértővel állunk kapcsolatban.
Siklóson azt a választ kaptuk, hogy mintegy tucatnyi közbeszerzési tanácsadó céggel kapcsolatban állnak, és mivel tudták, hogy a Kbt. az energetikai eljárásokban otthon van, ezért kezdeményezték az együttműködést, amit aztán szabályos eljárásban el is nyert a cég.
Cegléden azt közölték, hogy az EU-s forrásokból származó beruházások közbeszerzéseihez "rendelkezni kell a pályázati feltételek megfelelő szintű ismeretével és kellő rutinnal uniós projektek közbeszerzéseiben". Ezért vontak be külsős szakértőt. "Azokat a cégeket, szakembereket, akiktől ilyen esetekben árajánlatot kérünk, azok közül a szervezetek közül szoktuk kiválasztani, melyek korábban valamilyen módon megkeresték az Önkormányzatot és a Hivatalt, akár árajánlattal, akár bemutatkozó levélben. A kiválasztási szempont ilyen esetekben általában a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. A kérdéses esetben is így történt."
Hozzátették: ebben az egy esetben dolgoztak ezzel a céggel.
A rendőrség is megnevezte
Schiffer András LMP-s politikus a sajtóban megjelenő információk alapján korábban feljelentést tett az Elios győzelmei, egészen pontosan a Sistrade-es összefonódások miatt. A rendőrség megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, viszont a Szekszárd városa és a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. közötti 2013 októberi szerződéssel összefüggésben "felvetődött a költségvetési csalás gyanúja".
Az ugyanakkor nem állítható, hogy ha Bokor, akkor mindenképp Elios-győzelem, például Komlón, Sopronban, Gyulán is a Kbt volt a LED-lámpás beszerzések intézője, mégsem a kormányfő vejéék nyertek, Gyálon pedig nem Bokor volt a tanácsadó, mégis az Elios vitte a tendert.
Három városban egy régi ismerős segített
Van ugyanakkor egy másik cég is, amely több helyen megjelenik az Elios győzelmeinél közbeszerzési tanácsadóként. Ez az ÉSZ-KER, amelynek az egyik tulajdonosa, Kárpáti Péter közös vállalkozást visz Hamar Endrével, Tiborcz üzlettársával. Az ÉSZ-KER emellett közbeszerzési tanácsokat adott a Fidesz-frakciónak, és több kormányközeli megbízást is behúzott.
Ők a nyilvánosan elérhető adatok szerint Vácon, Siófokon és Miskolcon működtek közre a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzésben.
A három érintett város közül kettő reagált. Siófokon azt közölték, hogy egy 2013 októberében, még az előző polgámester által kötött hároméves szerződés alapján náluk minden közbeszerzést ez a cég intézett, így ezt is. Miskolcon pedig azt, hogy 2010 óta állnak szerződéses kapcsolatban az ÉSZ-KER Kft-vel, és az eljárás idején "a cégkivonatok alapján az ÉSZ-KER Kft. és az Elios Zrt. között semmilyen összefüggés, esetleges tulajdonosi kapcsolat nem merült fel".
Hozzátették: a döntés nem választás alapján történt, hanem az eljárás szabályainak megfelelően, a súlyszámok alapján az összességében legkedvezőbb ajánlatot tévő nyerte a tendert.
Az ÉSZ-KER megkeresésünkre ugyanezt erősítette meg. "Valamennyi város esetében, ahol közvilágítás korszerűsítése tárgyában közbeszerzési tanácsadóként működött közre az ÉSZ-KER Kft., sok évre visszatekintő együttműködés előzte meg ezen eljárásokat. Fontos rögzíteni, hogy cégünk kizárólag közbeszerzési és nem pénzügyi, műszaki, projekt előkészítési vagy pályázatírói tanácsadóként vett részt az említett projektek megvalósítása során. Az eljárásokkal kapcsolatos mindennemű döntés (ajánlatok érvényessége vagy érvénytelensége, eljárás eredményessége vagy eredménytelensége, nyertes ajánlattevő megnevezése) kizárólag az Ajánlatkérő, azaz az adott város vezetésének hatáskörébe tartozott" - írták.
Az esetleges összeférhetetlenségről szóló kérdésünkre Kárpáti Péter azt közölte, hogy 2006 óta a cég tulajdonosa, "mind ajánlatkérő, mind az ÉSZ-KER Kft. a hatályos jogszabályok szerint járt el, összeférhetetlenség sem közbeszerzési, sem cégjogi szempontból nem merült fel az eljárások során".