Hibákkal teli az új történelemkönyv
A történelmi bűnöket relativizáló nyilatkozatairól ismert Szakály Sándor volt a tizenkettedikes állami kísérleti történelemkönyv egyik szakértője, írta meg a Magyar Nemzet. A kamenyec-podolszki deportálásokat idegenrendészeti eljárásnak nevező, a numerus clausust mentegető Szakály a Veritas intézet igazgatójaként segíthetett annak a tankönyvnek a megírásában, amelyben hibák egész sorát fedezték fel.
A tankönyv korábban azért került a figyelem középpontjába, mert olyan új tankönyveket kellett megrendelniük a tanévkezdésre a középiskolai történelemtanároknak, amelyek a mai napig nem hozzáférhetők. Sem nyomtatásban nem jelent még meg a tankönyv, sem az interneten. A régi könyvek hiába kaphatók, a kerettanterv ősztől jelentős változásokon esik át, amelyeket csak az új kiadvány követ.
A könyveket végül a múlt héten töltötték fel a köznevelési portálra, így a történelemtanárok mostanra tudhatják, tévedések és hibák egész sora került a történelemkönyvbe. Az esélyegyenlőségről szóló fejezetből kifelejtették például a fogyatékkal élőket. A civil szervezeteket a politikai szervezetek közt tárgyalják. De olyan konkrét hibákat is felfedeztek, mint hogy Nyugat-Európában a felnőttek negyede dolgozik, noha a valóságban az arány 50 százalék körül van.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Belföld
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
35 perce
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
20 perce