Kivágták az újlipótvárosi „hős” jegenyét és társait

2016.07.21. 14:53

Újlipótvárosban néhány nap alatt szinte észrevétlenül tüntettek el 60 felnőtt fát – tudta meg a Nol.hu

A terület megmentéséért az elmúlt években  sokan felemelték a szavukat, Facebook-csoport is alakult, ami az önkormányzati tervek módosítását tűzte ki célul. Tavaly – elismerve a helyi favédők munkáját – az Ökotárs Alapítvány az év hős fájának választott egy újlipótvárosi jegenyét.

A 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát 2012-ben zárták be, az önkormányzati tulajdonban lévő telket pedig két évvel később adták el. A tiltakozók akkoriban megpróbálták elérni, hogy a 6000 négyzetméteres ingatlan maradjon önkormányzati tulajdonban, ne épüljön a helyére se lakópark, se irodaház, és ne vágják ki az ott élő fákat. Azzal érveltek, hogy a 60 felnőtt fa lombtömegének pótlását csak 3000 facsemete ültetésével lenne pótolni, ennyi szabad hely azonban nincs a környéken.

Számtalan civil tiltakozott ez ellen, köztük a Védegylet és olyan ismert újlipótvárosiak, mint Gerlóczy Márton, Parti Nagy Lajos, Scherer Péter vagy Hajós András. Ráadásul a kerületnek a növekvő lakosságszám miatt 300 fővel bővítenie kéne az óvodai kapacitást, a Pannónia utcai óvodában pedig 200 férőhely volt.

A XIII. kerületi önkormányzat 2013. október 10-én egy képviselő-testületi ülésen a terület 85 százalékát beépíthetővé nyilvánította.

A kerület a 2017-es vizes világbajnokságra készülő uszodaberuházás miatt az elmúlt egy évben már hatalmas zöldterületet vesztett, a Dagály-fürdő területén az ígéretek ellenére eltűnt a zöldterület nagyobbik része.