Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

Az MSZP bukta a népszavazási kísérletét

2016.07.27. 21:45

A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy nem lesz meg az állami földek privatizációjával kapcsolatos népszavazáshoz szükséges 200 ezer hiteles aláírás, vagyis nem lehet majd referendumot kiírni a kérdésben, írja az ATV.

Dr. Gáva Krisztián elmondta a műsorban, hogy „az ívek csaknem 96 százalékos feldolgozottsága mellett 173.341 érvényes és 42.859 érvénytelen aláírást találtak", és hiába van még hátra tízezer ellenőrzésre váró aláírás, ha azok közül mind érvényes lenne, akkor sem lenne meg a 200 ezer. Hozzátette, a héten meglesz a 100 százalékos feldolgozottság.

A televízió telefon érte el Gőgös Zoltánt az MSZP politikusát, aki benyújtotta a népszavazási kérvényt. A politikus azt mondta, ők nem értenek egyet az NVI számolási metódusával, szerintük igenis megvan a 200 ezer érvényes aláírás és mindenképpen megóvják az iroda döntését.

Gőgös szerint a Fidesz eldöntötte, hogy ilyen népszavazás márpedig nem lesz, és az NVI munkatársainak úgy kellett összeszámolniuk az íveket, hogy a referendum kiírása meghiúsuljon.

Az NVI elnökhelyettes reagált azokra a vádakra is, miszerint a választási iroda emberei valamilyen titkos, a hivatalos szabályzattól eltérő utasítás szerint számolták volna össze az íveket. Elmondta,  tegnap minden kért dokumentumot nyilvánosságra hoztak az aláírások ellenőrzésével kapcsolatban, amiket amúgy nem is kellett volna, csak a sajtóban megjelent támadások miatt így döntöttek. Az egész problematikáról itt tud bővebben olvasni.