A kerítés őrzésénél már csak a pihenő a fárasztóbb

A feladattal senkinek nincsen baja, de azzal igen, amin kis ráfordítással, jobb szervezéssel segíteni lehetne – derült ki a határon lévő kerítésnél szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák beszámolóiból.

A járőr ázzon, és süsse a nap

Nem sok minden változott azóta, hogy a szolgálatot ellátó rendőrök és katonák körülményeiről írtunk márciusban.

Több lett viszont a mobilvécé: ez mindenképpen javulást jelent a szolgálatot teljesítők szerint, bár így is van, ahol hat kilométerre van a legközelebbi.

A járőrözést általában két kilométeres szakaszonként egy rendőr és egy katona látja el. Követelmény, hogy a szakaszt folyamatosan járják be, ne álljanak meg sehol a 12 órás szolgálat alatt. Ez viszont a tűző napon vagy az esőben nehéz feladat, ráadásul nem is biztos, hogy hatékony.

Ha a páros a szakaszuk közepén állna, úgy legfeljebb hat percre lenne a legtávolabbi ponttól. Járkálással viszont az általa ellenőrizendő szakasz legtávolabbi pontja 12 percre kerül, és az is előfordulhat, hogy a szomszédos szakaszt ellenőrző járőrök is a túloldalon járnak, így ők sem érhetnek oda előbb.

Ám mivel a kamerák, hőkamerák rendszere jól belátja a környéket, a járőrözők értesítést kapnak, ha valahol a kerítés körül mozgást érzékelnek.

Elvileg tehát nem menne a hatékonyság rovására, ha kapnának egy beállót a járőrök, ahol a tűző nap vagy az eső elől egy időre meghúzhatnák magukat.

„Ha építünk sátorlapból valami fedezéket akár árnyék vagy csapadék ellen, leszedetik velünk, mert vagy ellenőrzésre hivatkoznak, vagy arra, hogy jön a média.

Semmi természetes árnyék nincs, ahol mi vagyunk. Tegnap dög meleg volt, és egész napra kaptunk másfél liter vizet. Elvileg küldtek utánunk is, de hozzánk a szektorba nem érkezett, gondolhatod, milyen volt” – írta egy rendőr.

„Bácsbokod és környéke elég lepusztult, semmi árnyék nincs az olykor 36 fokos hőségben, vagy a viharos esőben. Sajnálják az 1960-as években készített sátrakat kirakni, vagy én nem tudom” – mesélte egy másik.

„Járjon a katona, ne pihenjen, ha kell ázzon, bírja a napot, arra van kiképezve, így áll hozzá a vezetés” – mondta egy katona, megjegyezve, hogy ez jogos elvárás, ha a feladathoz  indokolt. Feleslegesen pazarolni az energiát viszont egyáltalán nem helyénvaló. Bódé tehát sehol sem állhat, miközben ráadásul a katonáknak – ellentétben a rendőrökkel, akiknek van rendszeresített pólójuk – zubbonyban kell végigvinniük a szolgálatot.

A katonák szerint a hőséget leszámítva a ruha, a bakancs a célnak megfelel, bár a folyamatos eső ellen semmi sem véd. Elvileg a tűzgyújtás is tilos, de ezért még nem róttak meg senkit, ahogyan azért sem, ha egy vadászlesen húzták meg magukat az eső elől.

Fárasztó a pihenő

A katonák 12 óra szolgálatot adnak – ebből négy óra a túlóra, nagyjából bruttó 2500 forintért –, utána 12 óra készenlét jön, amit 12 óra pihenő követ. A kerítésépítésre külön ötezer forintos napidíj volt, a fizetés felett. Ezután az akciót egy időre átnevezték gyakorlatnak, amiért nem járt külön díjazás. A műszaki határzár véglegesítése után állt fel a jelenlegi rendszer a katonáknál, akikből – a rendőrökhöz hasonlóan – nagyjából másfél-kétezer ember van lent a szerb és a horvát határszakaszokon. A hétvégéért kétszeres díjazás jár, a készenlétért ennek harmada.

A rendőrök esetében szintén 8+4 órából áll a 12 órás szolgálat, ezt követi tizenkét óra készenlét, majd 24 óra pihenő. Korábban volt, hogy 24 órás szolgálatot adtak a rendőrök, ami után 72 óra pihenő járt. Ezt a munkarendet azonban elvették, így már nincs mód arra, hogy két szolgálat között hazautazhassanak a rendőrök.

Vita viszont legalább már az elszámolásból nincsen, nem úgy, mint tavaly, amikor számos rendőrtől több százezer forintot igényeltek vissza arra hivatkozva, hogy a pihenőidőre járó óránként bruttó 90 forintos készenléti díj helyett indokolatlanul kapták a bruttó 2-3 ezer forintos túlóradíjat. Most már senki sem kap „tévesen” túlóradíjat.

 „Próbálják úgy alakítani, hogy minél kevesebb túlóra keletkezzen, annak ellenére ugye, hogy a »szabadidőmet« is lent kell eltöltenem, nem pedig otthon.”

De milyen a pihenő?

„Az a legborzasztóbb. Az elhelyezés katasztrofális”

– foglalta össze egy katona. A hódmezővásárhelyi laktanyában húszfős szobákban pihennek emeletes vaságyakon, de a laktanyán kívül az iskolákban, kultúrházakban, konditermekben vagy közüzemi cégek épületeiben biztosított szállás sem jobb. Volt, amikor negyvenen feküdtek negyven négyzetméteren. És ennyien voltak két tusolóra, miközben a női katonatársakra is tekintettel kellett lenni. 

„Utoljára egy sportcsarnokban voltunk több mint 200-an. De pihenőnek nem lehetett nevezni a helyet, mert három váltás volt ott, zörögtek, csörögtek... De ha fáradt volt az ember, ami fix, akkor elaludt. Nappalos műszakban hajnali 3-kor kelés majd reggeli, felszerelésfelvétel és 5-kor indulás volt. Este pedig 11 felé értünk vissza. Éjszakás ugyanez, csak 12 óra eltolással.”

Az ázott ruhákat megszárítani sincs mód, gyakran a következő műszakban is vizes egyenruhába kell visszabújni. „Elfogadhatatlan, hogy a szolgálat után a pihenő facsarja ki az embert.” Mindezt úgy, hogy

A kiszállítás egy része a katonáknál beszámít a szolgálatba, a rendőröknél nem.

Tudni kéne, meddig kell kint lenni

Körülményeken kívül – a legkevesebb panasz az élelmezésre vonatkozik – főleg azt nehezményezik a katonák és a rendőrök is, hogy nem tudják pontosan, mettől meddig kell szolgálniuk. Volt, akit két hétre küldtek le, mégis másfél hónapig volt a határon, a fent leírt pihenési körülmények mellett.

Volt olyan, hogy a hazafelé tartó buszt Kecskemétről visszafordították, hogy a katonák folytassák a határ menti szolgálatot. Az ilyen szervezésnél kevés dolog tudja jobban demoralizálni az embert.

„Ha elindulunk valahová, sosem tudjuk, hány napra – mindig az a szöveg, hogy készüljünk egy hónapra. Aztán lehet, hogy lent vagyunk három napot értelmetlenül, majd hazahoznak, kettő napot a laktanyában töltünk készenlétben, utána ismét vissza valamennyi napra. Volt, amikor elmentünk egy-két hétre, természetesen akkor se tudtuk, meddig leszünk lent. Egyszer csak szóltak délután a pihenőnapon, hogy estére jön a busz, pakoljunk össze.”

A szolgáló katonák szerint aggasztó, hogy a hadsereg 23 ezer fős állományából – ebben már az ott dolgozó csaknem nyolcezer közalkalmazott is benne van – mindössze háromezer fős az a kör, amelyből be lehet vonni a szolgálatot teljesítőket. Így is megy híradóstól zenészen át sok olyan katona, aki nem fog napi rendszerességgel fegyvert. Nekik háromnapos felkészítés is van a szolgálat előtt.

Az önkéntes műveleti tartalékosok (ÖMT) vagy a nyugdíjból visszarendelt katonák nincsenek ebben a körben, pedig a szolgálatot teljesítők szerint a feladatot el tudnák látni, így viszont csak forrásokat vonnak el a határra leküldöttek elől.

Igaz, tavalyhoz képest most kevesebben teljesítenek szolgálatot, de újabb erőket vonhat el, ha valóban megindul a romániai határszakaszon a déli határon lévőhöz hasonló kerítés építése.