Az V. kerülettől kaphatott lakást Rogán feltalálótársa
További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
- A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
- 105 éves fővárosi melegrekord dőlt meg csütörtökön
- Váratlan helyen tűnt fel Havasi Bertalan
- Meghalt egy sofőr, amikor frontálisan ütközött két kamion a 3-as főúton
Belváros-Lipótváros önkormányzata a Királyi Pál utca 18.-ban egy 82 négyzetméteres lakást előlegezhetett meg Csík Balázsnak, a Hunguard Zrt. vezetőjének. A műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdoni lapja szerint a lakásra még 2012-ben terhelt 11,6 milliós jelzálogra az V. kerületi városvezetés jogosult. – írja a Magyar Nemzet, amely szerint így valójában előhitelezték az ingatlant, a törlesztés pedig 25 évig is eltarthat a kerületi szabályozás szerint.

2012-ben a kerületet még Rogán Antal vezette polgármesterként. A kabinetminiszter regnálása alatt több ehhez hasonló gyanús ingatlanértékesítés is volt, emlékeztet a lap. Ezek Juhász Péter, az Együtt kerületi képviselője és Rogán személyiségi jogi perében is előkerült. Portik Tamás, a '90-es évek hírhedt maffiózója azt vallotta, hogy egyszer Pápa Marianne, Habony Árpád nem vérszerinti nagynénjének megbízásából kenőpénzként 10 millió forintnyi eurót kellett vinnie a polgármesternek egy ingatlan áron aluli megszerzéséhez.
A jelenlegi tárcavezetőről a héten írta meg a Népszabadság, hogy kapcsolatban van a rezsicsökkentés bevezetésével helyzetbe hozott Hunguard Kft-vel. Ipari pletykák szerint kormányzati nyomásra ezzel a céggel végeztették a közműszolgáltatók a kötelező auditáltatásukat, amit a Népszabadság július végi cikke szerint direkt a cégre szabtak. A Hunguard mögött van egy máltai bejegyzésű cég, a Javelin Ltd., amely nagyjából 200 millió forintot keresett az ellenőrzéseken.
A Javelin mögötti bonyolult cégháló végén egy a Panama-iratokban is érintett tulajdonosi kör tűnik fel. A Hunguardot pedig egy a Rogán-körhöz köthető ügyvédi iroda képviseli.
Szerdán a Népszabadság már arról írt, hogy Csík Balázs és a Hunguard másik tulajdonosa, Lengyel Csaba közössen jegyeztek be egy szabadalmat a pénzügyi végzettségű Rogánnal közösen. Az elektronikus aláírási eljárásról a Magyar Nemzet megtudta, hogy azt a Magyar Telekom is megvásárolta.
Rogán Antal szerdai közleményében azt írta, büszke a találmányukra, a szabadalomnak semmi köze a Hunguard Kft.-hez, amelyben egyébként nincs tulajdonrésze, és nem igaz, hogy a Hunguard Kft.-t a kormány helyzetbe hozta volna, mert arra semmi szükség nem lett volna, egyébként is sikeres cég. Rogán állítja, nem volt bevétele a hitelesítési eljárásból, mert a szabadalom bevezetése felemésztette az addigi bevételeket. A jogokat azóta állítólag a MobilSign informatikai cég vásárolta meg.
Csütörtökön írtunk arról, hogy még nem biztos, hogy valóban találmány Rogán Antalék találmánya, korábban ugyanis már levédtek egy egészen hasonló dolgot. A jogokat használó MobilSign pedig a kutatáshoz még 256 millió forint uniós pénzt is kapott.
Hatalmas siker Rogán találmánya
De még az sem biztos, hogy találmány, nagyon hasonlít valamire, amit korábban már feltaláltak. Ettől függetlenül sorra veszik át az eljárást, meglódultak feltalálótársai cégei is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
1 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
18 perce
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01