Idén egy új helyszínről is lesz tűzijáték

2016.08.15. 16:02

Megkezdődött az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték rakétáinak telepítése – jelentették be a szervezők hétfőn Budapesten, a Citadellánál tartott sajtótájékoztatón. Idén új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot – írja az MTI.

A A 140 millió forintból szervezett tűzijáték az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti rakpartszakaszokról nézve lesz a leglátványosabb – mondta Szabó László, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) főigazgatója. Főleg a Vigadó előtti területet, a budai oldalon pedig a Várkert Bazárt ajánlják a szervezők. Szabó szerint 10 százalék esélye van annak, hogy esni fog szombaton.

Biztonságos és látványos is lesz

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért az Operatív Törzs felel, amely folyamatosan figyelemmel követi az eseményeket, és szükség esetén a törzs vezetője dönthet valamelyik program, akár a tűzijáték leállításáról is. Ha erre kerülne sor, a tűzijáték egyetlen gombnyomással leállítható, akár bizonyos részeit is meg tudják állítani.

Lupsán István, a Pyro-1 Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hagyományoknak megfelelően 21 órakor kezdődő, több mint 25 perces tűzijáték összesen 21 ezer látványeffektet tartalmaz. Ebben az évben a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről, illetve a Dunáról három pontonról és egy új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot. A Citadellán szombaton kezdték meg a telepítést, emiatt csütörtöktől a Lánchídon és az Erzsébet hídon részleges forgalomkorlátozásokra is készülni kell.

A programok

  • A programok szombat reggel fél 9-kor, a Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti zászlót.
  • Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, ahol köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő.
  • Áder János 11 órakor a Sándor-palotában adja át a Szent István-rendi kitüntetéseket.
  • Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, ahol bárki megnézheti a Szent Koronát is.
  • Emellett napközben gyerekprogramok, családi programok és koncertek lesznek a Clark Ádám téren, és idén is megrendezik a mesterségek ünnepét a budai Várban.
  • 17 órától pedig ünnepi szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, amelyet a hagyományos ünnepi körmenet követ majd.
  • 21 órakor kezdődik a tűzijáték.

Az ünnepi programok miatti forgalomkorlátozásokról és menetrendváltozásokról szerdán külön sajtótájékoztatót fognak tartani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít

A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.

február 9., 13:14

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.

február 8., 12:29

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20

  • Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Érkezik a SCAT Airlines.

február 8., 13:10

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45