Életemben először láttam szélben repülő kutyát

Gyerekkel, gyerekként

• Én tíz éves voltam. A tűzijátékra magára már nem is nagyon emlékszem, csak arra, hogy a szél egyre nagyobb lett és az eső is elkezdett esni, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább hazamegyünk. A 2-es villamos nem járt ott, amivel a kocsihoz tudtunk volna menni, szóval a Szabadság hídtól a Boráros térig kellett volna eljutnunk gyalog, a lehető leghamarabb. A vihar nagyon gyorsan bedurvult, mi meg futottunk. Emlékszem, csak egy pici, spagettipántos ruha volt rajtam, dideregtem abban a szélben. A menekülést nehezítette, hogy többször is lezuhant mellénk az útra egy-egy faág. Volt, hogy centiken múlott, hogy nem talált el valamelyikünket. Egyszer a szél engem fel is emelt és reptetett pár métert, azokra a másodpercekre még mindig tisztán emlékszem. Ijesztő volt, meg se tudtam mozdulni a félelemtől, miközben nem voltam ura a testemnek. Csak reménykedni mertem benne, hogy hamarosan letesz, és nem vág a földhöz, hogy teljesen összetörjem magam. Tíz éves, pici kislány voltam, könnyű áldozata a viharnak. (Zsófia)
• A 2006. augusztus 20-i tragédia idején 7 éves voltam. Belénk kapott a százhúsz km/h-ás legelső széllökés, és másodpercek alatt csuromvizesre áztunk. Fogtam édesanyám kezét, aki mellett cserépdarabok repültek szanaszét a közeli szállodák és épületek tetejéről. Az én szemem mellett is elhúzott egy nagyobb darab (két hónappal azelőtt műtötték a szememet), de szerencsére nem sérültem meg, az őrangyalom épp résnél volt. Egy bankfiók eresze alá húzódtunk be sokad magunkkal együtt. Keservesen zokogtam, pánikba estem. Halálfélelmem volt. Az eresz szélén valóságos dulakodás alakult ki, mindenki be akart férni. Engem is odapréseltek más emberekhez, és itt még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. A folyamatos tűzijáték durrogás, a közvilágítás hiánya, a dörgés és villámlás még ijesztőbbé, még apokaliptikusabbá tette az egész helyzetet. Időnként szinte már sikítottam a sírástól, és édesanyám sem tudott megnyugtatni. Utána elkezdtem sokkal jobban aggódni, sokkal visszahúzódóbb lettem. Pszichológus nem segített a tragédia viszonylagos elengedésében, most, 17 éves fejjel kezdtem el úgy-ahogy elengedni. Én traumák szempontjából megedződött hét éves voltam (műtétek, családi tragédiák sorozata), de ez az este olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy azóta sem mentem semmilyen augusztus 20-i rendezvényre. Egészen a legutóbbi időkig rettegtem a viharoktól. (K.)
  

  11

  Galéria: Aki ott volt, nem felejti el a tíz évvel ezelőtti augusztus 20-i tűzijátékotFotó: Szigetváry Zsolt / MTI
• Nyolc éves unokahúgomat vittem el a tűzijátékra. Amikor kitört a vihar, és mindenki sikítva, fejvesztve menekült, arra gondoltam, a szülei rám bízták ezt a gyereket, nem eshet baja. Egy hatalmas fémszerkezetű napernyőt vettem észre, amelyet egyik étterem elől hozhatott a szél. "Nézd, Mary Poppins ideküldte nekünk az esernyőjét, hogy ne ázzunk meg!" - mondtam a kislánynak és beálltunk alá. Mások is felfedezték a lehetőséget, behúzódtak síró gyerekeikkel. Őket látva az én Kamillám rémülten kérdezte, mi bajuk, miért sírnak? Erélyesen megkértem a szülőket, csitítsák le a gyermekeiket, hisz biztonságban vagyunk. Amikor a vihar alábbhagyott, akkor derült ki, hogy a 2-es villamos felsővezetéke alatt kucorogtunk...Elindultunk a Kossuth téri metróállomás felé. Az utcán hömpölygött a víz. Levettük a szandálunkat, lóbáltuk és mondtam, biztos nem fogunk többet így sétálni Budapesten, használjuk ki a lehetőséget. (Andrea)
• Édesapámmal és kisöcsémmel (akkor még 4 éves) mentünk ki (én 12) megnézni a tűzjátékot. Egyszer csak befeketedett az ég és hirtelen óriási szél és eső kezdett el zúdulni. Apukám megjegyezte hogy inkább kezdjünk el visszasétálni a kocsihoz. Egyre erősebb lett a vihar és az emberek elkezdtek rohanni! Pánik tört ki. Édesapám azonnal felvettem öcsémet a nyakába és ordított nekem hogy azonnal fussunk a kocsihoz mert agyontaposnak. Futás közbe a Lánchíd és a Margit híd között lévő torony előttünk 20 méterrel ledőlt! Full frontálba láttuk. Nagyon ijesztő volt. Ott feküdtek alatta az emberek. Volt aki mozgott, néhányan igyekeztek felszámolni a romokat. Apukám igyekezett segíteni öcsémmel a nyakában, miközben szorította a kezem. Egyszerűen esélytelen volt hogy megálljunk. Engem úgy löktek fel az emberek a 150 centimmel, mintha ott se lennék.Többször is apukám húzott fel a földről. (yleous)

Hajón

• A komphajó elöl-hátul nyitott, középen ponyvával fedett. Az emberek a rámpákon vagy az egyik oldalt lévő magas fedélzeten álltak. Amikor lecsapott a vihar, beszaladtunk a ponyva alá. Röpködtek a pezsgőspoharak, a tányérok, a sütemények. Az eső észak-dél irányban vízszintesen esett. Közben felvettük a kabátokat, de akkor már mindegy volt. A szélnek háttal állva a testünkkel védtük a gyerekeket. Nem volt vicces. A gépházban volt néhány állóhely, oda Újhelyi István várandós felesége, Dávid Ibolya pedig szép kalapja védelmében állt be. (Z.)
• Zenekarommal játszottam ezen a felejthetetlen estén az egyik legnagyobb dunai rendezvény hajón egy céges partin. Két szintes hajó, alul zárt, felül tetőterasz árnyékoló ponyvákkal, asztalokkal, székekkel. A hajó a tűzijáték előtt kikötött a pesti oldalon, közel a rakétákkal teli Erzsébet-hídhoz. (...) Először az asztalokról repült miden, majd a székek repültek, és csattantak az emberek hátán. A szél letépte az árnyékoló ponyvát, és már a nyakunkba is kaptuk a felhőszakadást, pillanat alatt bőrig áztatva mindenkit. A biztonságot nyújtó alsó, zárt fedélzetre mindössze egy szűk, meredek lépcső vezetett le, így jó fél órába telt, mire az idős emberekkel tarkított közönség el tudta hagyni a tetőteraszt. Menekülni próbáló, átázott, didergő emberek tolták egymást, miközben a hátukon csattogtak a poharak, székek, majd a repülő asztalok és a szélben csapkodó ponyva. Lent a zárt tér katasztrófa sújtotta övezetnek látszott, tele vizes emberekkel. Az imént még jól öltözött, diszkréten beszélgető közönség most a vizes öltönyöket, koktél ruhákat ledobva, a szépen terített asztalokról leráncigált abroszokba tekerte magát. Elkezdtünk zenélni, a fél zenekar vizesen játszott, és a katasztrófa hangulatból óriási buli kerekedett. (Péter)
  

  11

  Galéria: Aki ott volt, nem felejti el a tíz évvel ezelőtti augusztus 20-i tűzijátékotFotó: Mihádák Zoltán / MTI
• Ez egy magán cég által bérelt hajó volt, ahol a párommal voltam együtt. Mojitoval a kezünkben vártuk, hogy elkezdődjék a műsor, én meg különösen izgatott voltam, mert még sosem voltam a Dunán a tűzijáték alatt. (...) Ott kezdődött a rémálom, hogy hirtelen leszállt az éjszaka, óriási széllökések jöttek és vele együtt a jégeső. Mivel a hajó mindkét oldalról nyitott volt, így akadálytalanul süvített keresztül rajta a vihar, a bár résznél a keményen koppanó jégeső és a tomboló szélorkán szanaszét dobálta a poharakat, azok eltörtek és a kisebb darabokat a szél nekünk vágta. Mint a repeszgránát darabjai, úgy soroztak meg minket az üvegcserepek. Mi a párommal a kezünket a fejünkre tettük és azonnal lehajtottuk a fejünket, így az üvegszilánkok nekünk csak apró felületi sérüléseket okoztak.  Ahogy dobálta a szél a hajót, akkor értelmet nyert a "lélekvesztő" kifejezés is számomra. (Csilla)

Jól és rosszul sikerül randik

• Egy első randit tettem arra a bizonyos nagy napra. Futás közben (kézenfogva futottunk az újdonsült barátnővel) egyszer - valamilyen isteni sugallatra - hátranéztem, és ha nem húzom le a lány kezét, akkor bizony leviszi a fejét egy arra repülő paraván! A kapcsolat viszont nem lett túl tartós. Ahogy Sandra Bullock is megmondta a Féktelenül c. filmben: a vészhelyzetben szövődő kapcsolatok már csak ilyenek... (G.)
• A 10 évvel ezelőtti tűzijáték romantikusan indult, akkor épp egyéves, bimbózó kapcsolatunkat ünnepeltük a kedvesemmel. Mi ennyi "nedves", meztelen embert még nem láttunk együtt sehol, mint azon az estén a parkolóban és az onnan sietve távozó autókban. A hazautat a gépjárművünkkel mi is pucéron tettük meg. Másokkal ellentétben nekünk jó emlékünk fűződik az akkori tragikus eseményhez. Talán az ilyen emlékek miatt vagyunk azóta is együtt a kedvesemmel. (A.)
• Ott azon estén fordult komolyra a társaság egyik hölgy tagjával a kapcsolatunk, együtt menekültünk a vihar elől, bebújva a legközelebbi lépcsőházba a szálloda mögé. A hölgy azóta a feleségem van egy 9 éves lányunk és 3 éves fiúnk. (O.)

Találkozás a Heaven Street Sevennel és Jézussal  

• 25 év után az első tűzijáték volt, amit kihagytam mert aznap derült ki, hogy csal a menyasszonyom. A haverokkal kimentünk Csömörre éjszakai pecázni, hálás is vagyok annak a rihonyának. (T.)
• Az Arany János utcai metrómegállóhoz már bőrig ázva érkeztünk, folyt rólunk a víz. Felszállás után a tömött szerelvényen víz, pára és "ázott kutyaszag" terjengett, kutya nélkül...Se előtte, se utána nem hallottam a következő megjegyzést az egyik utastól a másik felé: "-Ne csöpögjön már rám!" (T.)
  

  11

  Galéria: Aki ott volt, nem felejti el a tíz évvel ezelőtti augusztus 20-i tűzijátékotFotó: Kovács Attila / MTI
• Annyira zuhogott, hogy alig láttam. Félvakon botorkáltunk a tömegben, egyik oldalamon a hídpillér, hogy legalább onnan ne tapossanak le, és valahogy kikecmeregtünk. Fogalmam sem volt, hol vagyunk, csak a Dunától elfelé menekültünk. Megláttam egy ajtót, kérdés nélkül feltéptem, bezúdultunk vagy nyolcan-tízen. Kiderült, hogy ez a Zöld Pardon művészöltözője, éppen a Heaven Street Seven készült fellépésre odabent. (Tamás)
• Egyik jó barátnőmmel elindultunk tűzijátékot nézni, de annyira besokalltunk a tömegtől, hogy utunkat a Cirko-Gejzír mozi felé vettük, hátha megy valami film. Egy spanyol vígjáték kezdődött szinte rögtön. Ketten ültünk az egész moziban, boldogan eltelve a tudattól, hogy az apró teremben végre szabadok vagyunk és kapunk levegőt. Egy idő után vettük észre, hogy anyáink felváltva hívogatnak minket, a barátnőmnek legalább 30 nem fogadott hívása volt. Nem nagyon értettük, de nem is fordítottunk rá nagy figyelmet. A film vége előtt két perccel beesett a terembe egy hosszú hajú, szakállas, csapzott alak, fehér atlétában. Odarongyolt az első sor elejére és az egyik székre vetette magát. Igencsak abszurd élmény volt, tekintve, hogy utána szinte rögtön a stáblista jelent meg a vetítővásznon. Miután felgyulladtak a fények, egyszerre sétáltunk ki a teremből, akkor láttuk, hogy az illető egy fiatal férfi. Csupa víz volt, hóna alatt Dante Isteni színjátékát szorongatta, más nem is volt nála. Az utcára lépve maga az apokalipszis tárult a szemünk elé: tőből kicsavarodott fák, szeméthegyek, horpadt kocsik. Rendkívül szürreális élmény volt, hiszen bő másfél órával korábban még a napfényes utcán mászkáltunk. - Mi történt? - kérdeztük a férfit.  - Hát. Tudjátok, én Jézus reinkarnációja vagyok. És (itt felmutatott az égre) még nem mindig tudok jól bánni a képességeimmel. (Panni)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!