Aliz
6 °C
14 °C

Balatonfüreden lesz a Fidesz évadnyitó frakcióülése

2016.08.27. 08:16

Szeptember 12-én kezdődik a tervek szerint az országgyűlés őszi ülésszaka, az MTI megkérdezte a képviselőcsoportokat, ki hol tartja a felkészülő tanácskozást.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya közölte, hogy a Fidesz-KDNP Balatonfüreden tartja az évadnyitó frakcióülését szeptember 7-9. között. A napirendet még nem véglegesítették, de az biztos, hogy az egyik fő téma az október 2-i kvótareferendum lesz, és biztosan tárgyalnak az oktatási és az egészségügyi rendszer átalakításáról is.

Az MSZP-frakció Visegrádon fog ülésezni szeptember 5-én és 6-án, mondta a párt szóvivője, Budai Bernadett az MTI-nek. Téma lesz Budai szerint a kormányzati korrupció elleni fellépés, az alacsony fizetések, a "romos állapotban lévő" egészségügy, az oktatás, és szó lesz a kvótanépszavazásról is.

A Jobbik szeptember 7. és 9. között tart kihelyezett frakcióülést a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin. Farkas Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese szerint megvitatják majd a valódi nemzeti konzultáció című társadalmi egyeztetésük fő témáit - az egészségügy, az oktatás és a korrupció helyzetét - és átbeszélik, hogy ezekben hogyan tehetnének javaslatokat a parlamentnek. A konzultációhoz kampány is kapcsolódik majd, a képviselői feladatokat is az ülésen tisztázzák. Farkas elmondta, hogy a párt szeretné központba állítani a munkabéremelés ügyét, és nagyobb nyomást helyezni ez ügyben a kormányra.

A Jobbik évadnyitóján Volner János veszi át a frakció vezetését, Farkas szerint erről egy formális szavazás lesz, amit a frakció alapszabálya ír elő. Változás lesz az is, hogy három új szóvivője lesz a pártnak, őket a tanácskozáskor mutatják majd be.

Az LMP évadnyitó frakcióülése Budapesten lesz, mondta az MTI-nek Gál József, a párt szóvivője.  Frakcióvezetőt is választanak a képviselőcsoportból távozó Schiffer András helyére. Az LMP korábban Hadházy Ákost választotta társelnökévé és ötödik országgyűlési képviselőjévé, de ő csak az országgyűlés őszi ülésének kezdetén, várhatóan szeptember 12-én tehet esküt, és ekkortól válhat hivatalosan a képviselőcsoport tagjává. Az öttagú frakció helyettes vezetője jelenleg Schmuck Erzsébet.

A kormány a nyáron kiadott törvényalkotási programja szerint 54 jogszabályt tervez elfogadtatni az őszi ülésszakban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?