Pert nyert a gyámhivatal ellen egy állami gondozott tinédzser

Úgy álltak a bíróságon, mint a kivégzőosztag előtt

Horváth Leon nem is próbálta leplezni az elégtételt, amit érzett. A tizennyolc éves, állami gondozásban felnőtt fiú évekig küzdött az igazáért, mert úgy érezte, jogtalanul küldték speciális lakásotthonba különösen problémás, sokszor kábítószerfüggő gyerekek közé. Pszichológusa és több egykori nevelője is egyetértett vele abban, hogy a gyámhivatal – miközben súlyos pszichés problémákra hivatkozott – csak azért akart kiszúrni vele, mert korábban rendszeresen felemelte a szavát a gyerekotthonban tapasztalt visszásságok miatt.

Tavaly részletesen bemutattuk a történetet, amelyből kiderült, hogy a hatóság egyáltalán nem vette figyelembe a fiút támogató szakvéleményeket. Ezek azt állították, Leonnak stabil közegre van szüksége ahhoz, hogy ne alakuljanak ki nála komolyabb pszichés problémák, a speciális otthonban viszont ez nem biztosított számára. Ezzel szemben a gyámhivatal minden erővel speciális ellátásba akarta küldeni. Leon az elmúlt években szinte csakis az eljárással volt elfoglalva, az iskolából is kimaradt, így most esti tagozaton végzi a kilencedik osztályt. “Elvették a kamaszkorom” – mondta.

Leonnak összesen másfél évet kellett speciális otthonban töltenie, míg idén júliusban a bíróság érvénytelenítette a gyámhivatal döntését, és a fiúnak adott igazat. Leon – aki tavalyi cikkünkben még Balázsként szerepelt – most valódi nevén, arcát vállalva mesélte el, mihez kezd ezek után.

Nem gondolták, hogy van ítélőképessége

“Az ügynek még nincs vége. Mivel jogtalanul helyeztek át, sérelmi díjat fogok kérni” – kiabálta ki Leon a fürdőszobából, amikor egy hétfői napon találkoztunk. Éppen az öltönyét próbálgatta, mert a beszélgetésünk után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Zala megyei vezetőjével volt találkozója. “Ha sikerül megegyeznünk az összegről, nem lesz újabb per” – mondta Leon, aki az ügyvédjével együtt úgy látja, reálisan néhány millió forintot kaphat. “Ezen kívül szeretném, hogy az SZGYF nyilvánosan kérjen bocsánatot, a megyei szakértői bizottságtól, a megyei kirendeltség igazgatójától és a gyermekvédelmi központtól pedig levélben szeretnék bocsánatkérést kapni”.

A gyermekvédelmi törvény szerint azok kerülnek speciális otthonokba, akik

• súlyos pszichés tüneteket mutatnak (például személyiségfejlődési zavar, súlyos pszichotikus és neurotikus tünetek), vagy
• súlyos disszociális zavarokkal küzdenek (súlyos magatartási és beilleszkedési zavarok, stb.), vagy
• alkohol-, illetve kábítószerfüggők.

A bíróságnak most azt kellett eldöntenie, hogy vajon Leon beleillik-e a második kategóriába, ahogy a gyámhivatal állította. A kirendelt igazságügyi pszichiáter és pszichológus ugyan megállapította, hogy Leon beilleszkedési zavarokkal, érzelmi-indulati éretlenséggel, labilitással és kötődési zavarokkal is küzd, de ettől még nem minősül speciális szükségletűnek.

Abban korábban is minden szakértő egyetértett, hogy Leonnak pszichoterápiás kezelésre van szüksége, ez azonban csak akkor hatékony, ha ő is együttműködik. Márpedig a fiú elzárkózott a speciális otthontól, a normál gyerekotthon pszichológusával viszont hajlandó volt együttműködni. A gyámhivatal szerint Leont azért kellett azonnal kiemelni a közösségből, mert kirívóan agresszív volt, a bíróság viszont a bizonyítékok alapján ezt nem látta igazoltnak. Az ítéletben azt írták, a gyámhivatal nem vette figyelembe a törvény által előírt nevelési folytonosságot, valamint hogy Leon már megfelelő ítélőképességgel bír, és összességében rosszul tárták fel az egész ügyet.

Ő lett a jogász és a professzor úr

“Jobban korlátozzák az embert, mint egy normál intézményben. Kevesebbet lehet kimenni, és mindenhol rácsok vannak. Amíg ott voltam, mindennapos volt, hogy megjelent a rendőrség, vagy hogy kijöttek a pszichiátriáról. Előfordult, hogy egy gyerek késsel ment a nevelőnek, és engem is megtámadtak egyszer” – mesélte Leon a speciális otthonról. “Az állami gondozottak pontosan tudják, kiket tesznek speciális otthonba, ezért máshogy is tekintenek rájuk. Ha van egy közös rendezvény a gyermekvédelmi központban, minden gyerek tudja, ki jött a specből. Érezni a megvetést, a lekezelést”.

A speciális otthon papíron azért ad jobb ellátást, mert állandóan jelen van pszichológus és fejlesztő pedagógus is, de a nevelők és a gyermekgondozók ugyanolyan képesítéssel rendelkeznek, mint egy normál gyerekotthonban, tehát valószínűleg nem tudják jobban kezelni a problémás gyerekeket.

Leon 2003-ban, ötévesen került Zalaegerszegre állami gondozásba. Több gyerekotthonban is megfordult, és bár eleinte jól érezte magát, az évek múlásával ő lett az ügyeletes “jogász”. Mindig jelezte, ha valamilyen problémát észlelt, például ha késett az ellátmány, és a gyerekeknek saját pénzükből kellett bevásárolni a kisboltban. Egy idő után ráadásul nemcsak a maga bajára figyelt, hanem más gyerekektől is begyűjtötte a panaszokat.

“Manapság is sokan keresnek, általában azért, mert késik az ellátmány vagy a zsebpénz. Most már mindig alaposan körbejárom, megáll-e a vád, mert eleinte voltak ebből problémáim. Ha úgy látom, hogy megalapozott, akkor írok egy levelet a gyermekvédelmi központnak, ahol újabban már foglalkoznak is vele” – mondta. Azt viszont nem hiszi, hogy az ő sikere miatt majd a többi gyerek is könnyebben felemeli a szavát. “A legtöbb gyereket nem is érdeklik ezek a dolgok, csak azzal vannak elfoglalva, hogy meglegyen a zsebpénz és a kimenő”. Bár a bátyjával együtt nőtt fel, Leon szerint őt sem nagyon izgatják ezek a dolgok, inkább csak élcelődik rajta azzal, hogy “professzor úr”-nak szólítja.

Bár Leonnak sok gondja volt belőle, élvezi ezt a szerepet. “Tudom, hogy ha annak idején nem kezdek el szólni a problémák miatt, végig normál gyerekotthonban élhettem volna. Mégsem bántam meg, ameddig lehet, folytatni szeretném”.

Még mindig jobbak, mint a szülőanyám

Mivel Leon nemrég 18 éves lett, ma már utógondozói státuszban van. Ez azt jelenti, hogy még mindig állami gondozott, de már nem gyerekotthonban, hanem egy kétszobás, zalaegerszegi lakásban él három másik fiúval. Erre addig van lehetősége, amíg tanul, de legfeljebb 24 éves koráig.

Amikor elkezdődtek a konfliktusai a gyerekotthonban, Leon hanyagolni kezdte az iskolát. “Kellemetlen, hogy 18 évesen itt tartok, hogy kilencedikes vagyok. Eljárhattam volna, nyilván, de így alakult. Mindenesetre nehéz bepótolni” – mondta. Leon most a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumba jár felnőttképzésre, heti két alkalommal kell bemennie az iskolába. Járhatna nappalira is, de problémás lenne a bejárás, így viszont egy osztálytársa mindig el tudja vinni kocsival.

“Az általánost Nagykanizsán végeztem, egy év alatt letettem két osztályt. Idén elvégzem a kilencediket, és 2018-ban szeretnék leérettségizni”. Hogy utána mi lesz, még nem tudja pontosan, de a jog nagyon érdekli. Ez abból is látszik, hogy fejből idézi a gyermekvédelmi szabályokat, és láthatóan képben van a zavaros szakkifejezésekkel is. “Nem tudom, valahogy megfogott, szívesen olvasgatok ilyen témában. Általában a neten nézem a jogszabályokat, de most kölcsönöztem nemzetközi jogi könyveket is, meg van egy az alkotmánytanról is. Elég sok könyvem van”.

Épp ezért szívesen tanulna jogot Budapesten, igaz, a nyolcadikos jegyei nem lettek túl jók, általában hármasokat kapott. “Azt is el tudom képzelni, hogy gyermekjogi képviselő legyek” – mondta. Nemrég jelentkezett is önkéntesnek az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központhoz (OBDK), sőt levelet írt Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkárnak a speciális ellátás hiányosságairól. Azt reméli, az államtitkár hajlandó lesz személyesen is meghallgatni őt.

“Furán hangzik, de az egész egy kicsit a sorozatokból jött” – nevetett. “Gyerekkoromban sok jogi és pszichológiai témájú sorozatot néztem. Imádtam a Gyilkos elméket, a Mentalistát. De kiskoromtól kezdve furcsa voltam a többiekhez képest, nagycsoportban is inkább olvastam, amíg a többiek játszottak. Amikor beköltöztem a speciális otthonba, két táskám csak könyvekkel volt tele, az ottani nevelők sosem találkoztak ilyesmivel. Főleg jogi, történelmi és pszichológiai könyvek voltak, például Feldmár Andrástól. Először azt hitték, cigipapírnak kell, később bele is néztek, nem téptem-e szét őket”.

Leonnak négy testvére és két féltestvére van, legalábbis ennyiről tud. A nagyszülei meghaltak, apja pedig négyéves korában lett öngyilkos, az ő felmenőit nem is ismeri. “Kiskoromban voltak anyagi problémáink, de nem éheztünk, vagy ilyesmi. Azért kerültünk állami gondozásba, mert anyánk napokra magunkra hagyott a házban. Csak úgy hívom őt, hogy szülőanyám” – mondta. Szoros kapcsolata kizárólag a bátyjával van, akivel egy otthonban nőtt fel, a többi testvéréről viszont nem sokat tud, annak idején szanaszét szórták őket az országban. “Nem mondom, hogy nem érdekelnek, de valójában olyanok nekem, mint bármelyik másik állami gondozott”.

A szülőanyám néha felkeres telefonon, de csak mert szóvá tették neki. Soha nem vonzódtam a családomhoz, még azokat a nevelőimet is előbbre tartottam, akikkel nem voltam jóban. Ők legalább ott voltak, főztek rám, tanultak velem. A szülőanyám viszont saját hibájából nem nem gondoskodott rólunk.

Az állami gondozottak gyakran szembesülnek azzal, hogy nagykorúvá válásuk előtt érdekessé válnak a rokonok számára. Ez sokszor azért van, mert 18 éves korukban férnek hozzá ahhoz az állami támogatáshoz, ami az évek során összegyűlt számukra egy gyámhatósági folyószámlán. Akik sokáig vannak a rendszerben, általában milliós összegeket kapnak.

“Hirtelen elkezdtek boldog születésnapot kívánni, meg panaszkodni, hogy nem tudják befizetni a csekkeket. Egy idő után már csak bemásoltam mindenkinek egy sablonszöveget, amiben nagyjából az volt, hogy 14 év alatt egyszer sem jöttél, soha nem köszöntöttél fel, akkor most se tedd”. Sok állami gondozott akár néhány nap alatt is elszórja a nagykorúsággal járó pénzt, de Leon azt mondta, a pénz nagy részét lekötötte, csak olyasmit vett meg, amire feltétlenül szüksége volt. Most körülbelül havi ötvenezer forintból él, ebben benne van a családi pótlék és az utógondozói státusszal járó támogatás is.

“Nem a gyerekotthonokat utálom, hanem azokat, akik bajba sodortak. Ettől függetlenül mindig elmondom, hogy bár nem vagyok hívő, hálát adok Istennek, amiért állami gondozásba kerültem. Azt hiszem, ha családban nőttem volna fel, kulturálatlan ember lett volna belőlem. Mindazok ellenére, ami történt, sokat köszönhetek a gyerekvédelemnek”.

Az elmúlt években az Abcúg sokat foglalkozott gyermekvédelmi ügyekkel. Bence életkezdési támogatását az utógondozója próbálta meg elsikkasztani, de társaival együtt fizikai és lelki bántalmazásokról is beszámolt. Arról, hogy hogyan lehet nyolc általánossal és egy kamuiskola elvégzésével állami gondozott gyerekeket nevelni, ide kattintva olvashat bővebben.

Ha érdekli, miért van válságban az egész magyar gyerekvédelmi rendszer, és miért vesznek ki sok gyereket irreálisan korán a családból, ezt és ezt a korábbi cikküket olvassa el! Az állami gondozásból nevelőszülőkhöz menekült Zsolt történetéért ide kattintson, további gyerekkiemelésről szóló történeteket pedig ezen a linken talál. Közben az elmúlt években óriásléptekkel kezdte átvenni az egyház a gyerekvédelmet, amiről itt olvashat.