Andy Vajnát is beidézték a Rogán–Juhász-perre

2016.09.19. 12:08

A Portik Tamás elleni nyomozás során nem merült fel, hogy a férfi kapcsolatban állt volna Rogán Antallal – a fideszes politikussal perben álló Juhász Péter szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi osztályának vezetője egy ilyen tartalmú levelet adott be a bíróságra. Juhász a Facebookra kiírt bejegyzésében azt állítja, hogy a következő tárgyalásra beidézték Andy Vajna filmügyi kormánybiztost is. 

„De beidéztetik ezt a »kétes hírű nőt is«, akit ugyan állításuk szerint nem ismer Rogán, csak éppen eladott a hozzá kötődő cégeknek több helyiséget is a belvárosi önkormányzat az ő aláírásával” – írja Juhász, aki szerint a rendőrség nem először segíti Rogánt a személyiségi jogi perében.

Rogán Antal még 2015-ben személyiségi jogainak megsértése miatt beperelte Juhász Péter Együtt-alelnököt, mert szerinte az V. kerületi önkormányzati képviselő több nyilatkozatában is valótlanságokat állított vele kapcsolatban, és nem egyszer bűnözőnek is nevezte. Ebben a perben állította azt a jogerősen elítélt Portik Tamás, hogy egyszer tízmillió forintnyi eurót adott át Rogánnak, amit a politikus tagadott