Orbán: Nincs kapcsolat a migránsválság és a robbantás között
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Orbán Viktor interjút adott az m1-nek, amiben a Teréz körúti robbantással kapcsolatban elmondta, hogy
semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a robbantás között.
Mint mondta, "ha kizárni talán nem is lehet, de ebben a pillanatban semmi erre utaló jel nincs, ami azért mégis megnyugtató". Orbán szerint akármi is volt az elkövető motivációja, gyalázatos tettről van szó, célzottan a rendőröket támadták meg. A kormányfő arra a kérdésre, hogy milyen utasítást adott a belügyminiszternek, azt mondta, hogy "bármi áron fogják el, vadásszák le az elkövetőt, és szedjék ki belőle, hogy miért tette".
Orbán Viktor az m1-nek arra a kérdésére, hogy a menekültek kvóta szerinti szétosztásában az átlag magyar állampolgárnak mi a kockázat, azt felelte, hogy abban a rejlik a kockázat, hogy megmondhassuk, kikkel akarunk együtt élni. Mint mondta, vannak olyan országok, akik nem védték meg magukat, ezért milliószám torlódtak fel náluk a migránsok, a problémát pedig úgy oldják meg, hogy szétosztják őket.
A baj nem a migránsokkal, hanem Brüsszellel van.
A kormányfő megismételte azt az álláspontját, hogy a menekültválság gyökereit helyben kell megoldani, "ne a bajt engedjük ide Európába". Mint mondta, a kormány nem dicsekszik azzal, ha jót cselekszik, de sok pénzt és energiát költött a probléma megoldására. Szerinte, ha azoknak az embereknek, akik kevesebb mint 2 dollárból élnek naponta, elismerjük a jobb élethez való alanyi jogát, akkor tönkre tesszük Európát és Magyarországot.
Mint fogalmazott, "szeretem a hazámat, szeretném, ha így is maradna". Szerinte vannak olyan országok, akik szeretnének megváltozni, ez szívük joga, de mi a meg nem változás jogát védelmezzük,
így szeretjük Magyarországot, ahogy van, de ha meg is akarnánk változni, akkor sem külső kényszer hatására.
A miniszterelnök szerint, ha a politikai döntéshozók figyelembe vették volna a titkosszolgák figyelmeztetését arra, hogy milyen veszélyeket hozhat, ha a migránsok közé terroristák keverednek, akkor megmenthették volna sok európai polgár életét - a kormányfő ezzel a Magyar Idők cikkére reagált, miszerint Salah Abdeslam háromszor járt Magyarországon a párizsi merénylet előtt.
Úgy vélte, meg kellene védeni az egész Balkánt, és Görögország északi részén kellene védelmi vonalat építeni, de ezt az európai politikusok nem támogatják, mert biztos azt gondolják, hogy Magyarország megint megvédi őket. Orbán megismételte, hogy azt tartaná jó megoldásnak, ha Európán kívül várakoznának azok a menekültek, akik a kontinensre szeretnének jönni, és az országok eldönthetnék, hogy kit engednek be és kit nem - ehhez viszont szükség lenne az európai hadseregre, mert anélkül "egy nagy menekültvárost nem tudunk sem létrehozni, sem pedig megvédeni".
(Az interjút az m1 fél 6-kor, 7 órakor és fél 9-kor megismétli.)