Vona újabb lesifotóst kergetett el, üzent a megrendelőnek
Múlt héten írtuk meg, hogy a Jobbik elnöke leleplezett egy olasz fotóst, aki napok óta követte. Feltételezése szerint a Habony Árpádhoz közeli médiumok rendelték meg a megfigyelését, ami egyébként törvényellenes.
Fidesz-közeli médiához köthető Vona paparazzója
A Jobbik elnöke kiderítette, ki az a lesifotós, aki délután már Simicska Lajost üldözte Veszprémben. A férfinak korábban a habonyista médiában jelentek meg képei.
Vona kedden a Facebookon azt írta, hogy ismét fotós vadászott rá, ezúttal a Kossuth tér sarkán. Mint írja,
egy járókelő hívta fel a figyelmünket, hogy a szomszéd utcából, egy autó mögött fotóznak bennünket. A leleplezett fotós elmenekült. Úgy tűnik, a történet folytatódik. Üzenem a megrendelőnek, hogy kifejezetten motivál az érdeklődésük, és ha gondolják szívesen egyeztethetünk a heti programomról.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője közölte, hogy a Vona Gábort is érintő megfigyelési ügy vizsgálatát indítványozzák a parlament nemzetbiztonsági bizottságánál. Mint mondta, Mirkóczki Ádám a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság képviselőitől a fotós és társának kihallgatásáról érdeklődne, az AH-tól pedig azt kérdezné, tártak-e fel nemzetbiztonsági kockázatot, állhat-e idegen ország titkosszolgálata vagy hírszerzése az ügy mögött, továbbá hogy van-e összefüggés Spéder Zoltán, Volner János, Vona Gábor, Juhász Péter és Simicska Lajos ügye között. A szóvivő közölte, hogy Vona Gábor hivatalosan is elindította a szükséges lépéseket az Alkotmányvédelmi Hivatalnál.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Elővásárlási joggal állítaná le Karácsony Gergely a mini-Dubaj-beruházást
Osztatlan közös telek esetén a másik nem állami tulajdonost, a Stockton Zrt. is megilleti az elővásárlási jog.
január 22., 14:15
- Belföld
Orbán Viktor bejelentette a repülőrajtot
1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak.
január 22., 13:23
- Belföld
Különös kegyetlenséggel végzett nagyanyjával egy veszprémi férfi
Az elkövető felmentését indítványozta az ügyészség annak beszámíthatatlansága miatt.
január 22., 15:39
- Mindeközben
Guinness-rekordot döntött a férfi, aki annyi múzeumban járt egy nap alatt, ahány éves
1 órája
- Mindeközben
Machine Gun Kelly-t azzal vádolják, hogy már szóba sem áll a várandós Megan Foxszal
2 órája
- Címlapon
Így lép be a ringbe Európa Trump Amerikája és Kínával szemben
12-15 ezer milliárd eurónyi fejlesztésről jelentett be egy tervet az Európai Bizottság elnöke.
9 perce
- Címlapon
Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
7 órája
- Címlapon
Pintér Sándor indoklás nélkül menesztette Polgár Csabát, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját
A professzor 2018 óta látta el vezetői feladatait.
3 órája
- Belföld
A szülőktől kér pénzügyi támogatást a budapesti Madách Imre Gimnázium
Az összeget a termek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére is fordítanák.
január 22., 14:36
- Belföld
Karácsony Gergely tárgyalásra hívta Lázár Jánost: Beszéljünk végre komolyan
Közben Nagy Márton kiosztotta a főpolgármestert.
január 22., 14:47
- Belföld
Egyre nagyobb területen várható ónos eső, vastagabb jégpáncél is kialakulhat
A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok között alakul.
január 22., 06:14
- Címlapon
Elszámolta magát a kormány a repülőtérrel kapcsolatban
Nem kell megijedni, sőt még örülhetünk is.
2 órája
- Mindeközben
Joshi Bharat egy évvel ezelőtt ismerte meg a szerelmét: Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk
3 órája
- Belföld
Fellebbez a Fővárosi Főügyészség, nem kezdenék újra a Hableány-per tárgyalását
A törvényszék szerint elfogult volt a bíró.
január 22., 16:22
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Ha Orbán férfi, akkor nem menekül a vita elől
A DK elnöke évadnyitó sajtótájékoztatót tart.
január 22., 12:11
- Belföld
Karácsony Gergely: Az állam „sz*rért, h*gyért” adja oda Rákosrendezőt az arab befektetőknek
A főpolgármester szerint ez a botrány évtizedes mértékben mérve is nagy.
január 22., 06:19
- Belföld
Győrfi Pál szerint az új ügyeleti rendszer kiszámítható
A vidéki mentősöknek csak néhány alkalommal kell évente Budapesten dolgozniuk.
január 22., 11:42
- Belföld
Putyin háborújában a gyerekek játékait is gyilkolásra tuningolják
Jönnek az autonóm fegyverek, amelyek önállóan „döntenek” arról, kit és mit pusztítanak el.
január 22., 17:14
- Mindeközben
Egy fogmosás miatt költözött el feleségétől Kökény Attila, de sosem adta fel a szerelmet
6 órája
- Címlapon
Titkos levelezésekből derült ki Moszkva sötét terve, a Wagner-vezér végezte el a piszkos munkát
10 órája
- Címlapon
A szakma döbbenten nézi, kihez juthatott Gobbi Hilda öröksége
A Magyar Színházi Társaság magyarázatot vár: ki a felelős ezért?
4 órája
- Belföld
Böröcz László az Indexnek: Most teljesen új szemlélet érkezik a budai Várba
Az I. kerület polgármestere elárulta, hogy milyen fejlesztések jönnek a várba.
január 22., 08:55
- Belföld
Bejelentésre készül Orbán Viktor, hamarosan jó hírrel érkezik
A kormányfő a Facebookon tett ígéretet.
január 22., 10:25
- Belföld
Vitézy Dávid: Kiharcoltuk, hogy a költségvetésben 4,1 milliárd forintos útfelúíjtási keret jöjjön létre
Szerinte pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztés kell.
január 22., 10:33
- Belföld
Versennyel ünneplik a száz éve megjelent első magyar keresztrejtvényt
A szervezők ismertették a részleteket.
január 22., 08:14
- Belföld
Itt a legújabb hangfelvétel: a Tisza Párt alelnöke szerint Magyar Péter szülei valamit nagyon elrontottak
Radnai Márk szerint Magyar Péter mindenkit áldozatszerepbe kényszerít.
január 22., 09:06
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: A főpolgármesternek semmi sem szent
Szerinte Karácsony Gergely a Főtávval akarja megvásárolni a rákosrendezői területet.
január 22., 11:06
- Mindeközben
Lady Gaga készen áll arra, hogy gyermeket vállaljon, egy dologba azonban nem menne bele
8 órája
- Címlapon
Elárulta a kormány, hány tanár keres egymillió forint felett
Megtudtuk a legmagasabb igazgatói bért is.
3 órája
- Belföld
Egy MSZP-s polgármester fia vezeti mostantól Magyar Péter kampányát
Szerinte sokkal több a közös pont közte és a Tisza Párt elnöke között, mint a különbség.
január 22., 09:15
- Belföld
Gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel a rendőrség
A patikavezetők is benne voltak az üzletben.
január 22., 12:11
- Belföld
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött egy férfi Békés vármegyében
Ítélet született az ügyében.
január 22., 16:23
- Belföld
Veszélyes termékeket árulnak a boltokban – közölte a magyar kormány legújabb szerve
Már intézkedtek is az ügyben.
január 22., 06:51