Tömegével hallgatják ki a roma képviselőket a NAV-nál
Megkezdődött az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselőinek és családtagjainak tömeges kihallgatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) szerda reggel – írja a RomNet. A képviselőket hatfős csoportokban két napon át hallgatják meg.
A lap birtokába került idézés szerint a NAV arra kérte a tanúként beidézett képviselőket, hogy a 2014. április 1. és 2015. július 31. közötti időszakra terjedő megbízási vagy munkaviszonyukkal kapcsolatos minden iratot, szerződést vagy a bizonyítással kapcsolatos feljegyzéseket, tárgyakat vigyenek magukkal. A folytatólagos tanúkihallgatás legalább két órát vesz majd igénybe.
A lap több forrásból is úgy értesült, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, az ORÖ korábbi elnöke nem kapott idézést a NAV-tól a tanúkihallgatásra.
Lakatos Oszkár képviselő azt mondta, tudomása szerint az adóhatóság kétszáz embert idézett be a két napon át tartozó kihallgatásra. Az ORÖ pénzköltéseit korábban vizsgáló, úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság tagja azt mondta: a kihallgatásra olyan emberek is idézést kaptak, akiknek személye meglepő számára, ugyanis nem volt tudomásuk arról, hogy a kihallgatásra várakozók bármilyen szerződéssel is rendelkeztek volna az önkormányzattal.
A RomNet a helyszínről több képviselőtől is úgy értesült, hogy a NAV III. kerületi Közép- magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságára időpontra idézték a képviselőket és azon családtagjaikat, akik megbízási szerződést kötöttek Farkas Flórián és később Hegedüs István elnökökkel. A képviselőket hatos csoportokban hallgatják meg az adónyomozók a Huszti úti épületben.
Mint arról a lap korábban már beszámolt, Farkas Flórián legfőbb bizalmasai miniszteri beosztású fizetéseket és juttatásokat kaptak az Országos Roma Önkormányzatban és projektjeiben. A lap birtokába került adatok szerint szolgálati autó mellett évi több millió forintos taxiköltség, szolgálati lakás, cafeteria és összességében és több mint havi egymillió forintos javadalmazás járt Farkas Flórián legközvetlenebb munkatársainak, akik az ORÖ-ben, és ezzel párhuzamosan a roma szervezet Híd a munka világába uniós projektjében és más programokban is alkalmazásban voltak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
6 órája
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49