Orbán nem pelenkázta még az unokáját, de ha úgy alakul, nem fog visszariadni a feladattól
Orbán Viktor miniszterelnök - aki állítása szerint nem foglalkozik bulvárhírekkel - terjedelmes interjút adott Habony Árpád egyik keményvonalas bulvárlapjának.
A beszélgetés Orbán népszavazás előtti médiakampányának része, amely során saját bevallása szerint minél több médiumon keresztül akar eljutni az emberekhez, alapvetően az általa barátinak tartott sajtó segítségével.
A népszavazási kampány hajrájában Orbán nyilatkozott az Origo-nak, az M1-nek, majd a Reformatus.hu-nak, most pedig a Habony-művek egyik zászlóshajójának.
A Lokal.hu-n megjelent beszélgetésben Orbán ugyanazokat a kampánypaneleket sorolja a menekültválsággal kapcsolatban, amelyeket a korábbi interjúiban is, viszont új információként megtudhatjuk, hogy a kormányfő nem pelenkázta még az unokáját, mert a család sok hölgy tagja mellett
nem könnyű lehetőséghez jutni, de ha úgy alakul, nem fogok visszariadni a feladattól.
- nyilatkozta a kormányfő, aki azt is elárulta, hogy vejétől, Tiborcz Istvántól tudta meg, hogy egészségesen megszületett Alíz, a miniszterelnök legidősebb lányának gyermeke.
Orbán arról is beszélt, hogy felesége, Lévai Anikó lelkes nagymama, az unoka sokat van a kertjükben, és kormányfői teendői mellett igyekszik ő is úgy alakítani a napját, hogy sokat legyen otthon.
Örülök, hogy újra van kisbaba a háznál
- húzta alá a miniszterelnök.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy Alíz érkezése óta nem változott a hozzáállása a migrációs válsághoz.