Négy kilométert sétált a Teréz körúti robbantó, utána eltűnt

2016.10.07. 06:46

Miközben a TEK Budapesten szép kis terrorszimulációt bonyolított le, a Teréz körúti robbantót már 13 napja üldözik hiába a hatóságok - annak ellenére, hogy már a szeptember 24-i, két rendőr ellen elkövetett merénylet másnapján hajtóvadászatot hirdettek utána, legalább ezer rendőr dolgozik az ügyön, a nyomozás pedig már a 2006-os zavargások résztvevőit is szondáztatja.

A rendőrség azonban néhány  semmitmondó szám csütörtöki publikálása után a Blikknek újabb információkat szivárogtatott ki. A lap ugyanis pénteki számában azt állítja, miután a férfi működésbe hozta - valószínűleg házi készítésű - pokolgépét, gyalog menekült el a helyszínről, de nem sietett, hanem a térfigyelő kamerák elemzése alapján
jókora sétát téve,

egészen a Népligetig gyalog ment, és közben a már ismert ruhaváltáson kívül még egyszer átöltözött.

A Népligetnél azonban a férfi eltűnik a felvételekről. A 4 kilométeres sétát azzal lehet magyarázni, hogy az elkövető attól tartott,ha járműre száll, később a nyilvánosságra hozott kamerakép alapján a vele utazók felismerhetik. Az biztos, hogy a Népligetnél több lehetősége is volt, hogy felszívódjon:

  • elképzelhető, hogy a Ferencvárosi pályaudvaron vonatra szállt,
  • vagy a stadionnal szemben lévő nemzetközi buszállomáson felült az egyik éppen külföldre induló járatra. 
  • netán a Népliget fás-bokros részén elrejtette autóját, vagy ott várt rá valaki

Ha kíváncsi, a robbantó utáni nyomozás részleteire, akkor ezen a linken minden fontos hírt megtalál>>>>>>>>>>>